Órákon át imádkoztak halott fiukért ahelyett, hogy mentőt hívtak volna hozzá

Forrás: Dreamstime -
mentő halál éheztetés szülő cukorbetegség diabétesz Kanada imádkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 15 éves fiú az eddigi fejlemények szerint az éhezés okozta komplikációkkban vesztette életét. Szüleit gyilkossággal vádolják.

2013-ban holtan találták kanadai otthonában a mindössze 15 éves Alexandru Raditát. A Calgaryban élő tinédzser a Daily Mail szerint cukorbetegséggel küzdött, halálát azonban nem betegsége, hanem az éhezés miatt fellépő komplikációk okozták.

Forrás: Dreamstime

A fiú szüleit gyilkossággal vádolják, ügyüket a napokban tárgyalta a Queen's Bench-i bíróság. Az 59 éves férfi és az 53 éves nő állítólag már közölte barátaival fiuk halálát, de azt mondták, imádkoznak érte, hogy "visszahozza őt Isten az életbe."

A szülők ezután két órán keresztül imádkoztak a gyermekért ahelyett, hogy a mentőket hívták volna hozzá. A halottkém jelentése szerint Alexandru mindössze 17 kilót nyomott halálakor. A tárgyalás tovább folytatódik majd.

Sajnos Itthon is történtek már hasonló esetek: korábban egy másfél éves agárdi kisfiút éheztettek halálra szülei, nemrég pedig hasonló körülmények között vesztette életét egy másfél éves gyöngyösi kislány.
Hátborzongató videó: így bukkant fel a szellem a metróalagútbanhttp://www.life.hu/news/20160605-szellemet-videoztak-le-a-londoni-metroalagutban.htmlBeleborzongsz, ha meglátod: a 150 éves londoni metró egyik állomásánál furcsa jelenségre lettek figyelmesek az alább látható videó készítői. NewsOrigoMegtalálták Kiss László erőszakoskodó társát: megszólalt az Európa-bajnok vízilabdázóhttp://www.life.hu/news/20160607-kiss-laszlo-lemondott-uszokapitany-eroszakoskodo-tettestarsa-egy-europa-bajnok-vizilabdazo.htmlHárom hónapra tiltották el mindenféle sporttevékenységtől a hatvanas évek egyik ismert vízilabdázóját, aki Kiss Lászlóval és egy másik társával együtt molesztált, majd nemi aktusra akart kényszeríteni egy fiatal nőt a margitszigeti uszodában. News--17 év után kapták el a kecskeméti cukrászlány gyilkosáthttp://www.life.hu/news/20160602-a-kecskemeti-cukraszlany-gyilkosat-17-ev-utan-kapta-el-a-rendorseg.htmlEgy DNS-minta alapján sikerült beazonosítani a magas, erős férfit, aki 1999-ben végzett a cukrászdában dolgozó fiatal nővel. NewsThinkstock40 év börtönt is kaphat a Forrest Gump sztárja, Michael Jacehttp://www.life.hu/news/20160602-michael-jace-szinesz-akar-40-ev-bortont-is-kaphat.htmlBűnösnek találták az 53 éves színészt felesége meggyilkolásának ügyében, akár 40 év börtön is várhat a Forrest Gump és a Kemény zsaruk sztárjára. News--Ketten meghaltak, 57-en kórházba kerültek drogtúladagolás miatt egy zenei fesztiválonhttp://www.life.hu/news/20160601-ket-ember-meghalt-es-57-korhazba-kerult-drogtuladagolas-miatt-a-sunset-music-fesztivalon.htmlEgyelőre nem tisztázták, milyen kábítószer okozta a 21 éves nő és a 22 éves férfi halálát a floridai Sunset Music Festivalon. NewsOrigoJohnny Depp párnával fojtogatta Amber Heardöthttp://www.life.hu/news/20160601-johnny-depp-szinesz-parnaval-fojtogatta-exfeleseget-amber-heard-szinesznot.htmlAmber Heard egyik közeli forrása szerint a színész erősen ittas állapotban volt, amikor az exházaspár veszekedése tettlegességig fajult. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.