Kitálalt UFO Zsolti egykori futtatott lánya

Forrás: Tv2 -
kerítő prostituált UFO tárgyalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
UFO Zsolti ellen 3 éve tart a büntetőeljárás, ám valószínűleg az egykor általa futtatott lány vallomása a legsúlyosabb az ügyében. Állítólag az egykori zenész kiküldte őt egy svájci bordélyházba, a tulajdonostól pedig részesedést kapott a nő által keresett pénzből.

Egy svájci bordélyház legális alkalmazottja volt az a Doris nevű nő, akit állítólag UFO Zsolti indított el ezen az úton. Ő küldte ki őt a szexmunkásokkal foglalkozó helyre, és állítólag részesedést is kapott a nő által keresett pénzből. Egy UFO Zsolti által feladott hirdetés útján találkoztak egymással, ám abban hoszteszmunkáról volt szó. Hamar kiderült, hogy nem ez lesz a feladata.

Forrás: Tv2

"Megszédültem a szövegétől. Azt mondta, különleges vagyok, és rengeteg pénzt fogok keresni, amivel meg tudom majd változtatni az életemet" - mondta a 26 éves lány, akinek a kerítéssel vádolt popzenész repülőjegyet és 30 ezer forintot adott, hogy megvegye a szükséges fehérneműket. "Először két hétig voltam kint, és 800 ezer forintot kerestem" - idézi a Blikk a nőt, hozzátette, volt, hogy 4 hetes időszakot is végigcsinált, de elmondésa szerint az borzasztó volt.

"A 10 perces szolgáltatás 100 frankba került, a fél órás 200-ba, az egy órás szexért pedig 360 frankot kellett számolnom,

amit egy füzetben vezettem, és műszak után az egészet a dobozomba raktam. Minden lánynak saját doboza volt. Egy extra szolgáltatásért 50 frankot kérhettem, és ezt meg is tarthattam" - számolt be a részletekről Doris.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Elárulta, 200 frankot vontak le tőle a szállásdíjért, és további 40% volt a bordélyház haszna, de állítólag Zsolti is kapott részesedést.

"Az egyik kolléganőm meglátta a tulaj íróasztalán azt a papírt, amelyre a Zsolti részesedését írták,

de az összeget nem látta pontosan. Innen tudom, hogy a tulaj fizetett neki" - állítja a nő, azt is mondta szerinte a keresetéből 800 ezer forint is Zsoltnál maradhatott, de a popzenész szerint az összeg inkább 90 ezer forint körül mozgott. A tárgyaláson arra is fény derült, hogy végül Doris miért hagyta abba az erotikus munkát: az egyik svájci kuncsaftjával jött össze.

17 nő vallott UFO Zsoltira

Nem menekülhet a börtön elől az egykori popsztár, aki ellen kerítés és vagyon elleni bűncselekmény miatt folyik eljárás. Olvasd el erről a Life.hu cikkét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.