Gedeon József Gyulai Várszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos betegséget követően, életének 61. évében, péntek este elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója - erősítette meg szombaton a beol.hu hírportál értesülését az intézmény sajtóreferense az MTI-nek.

Görgényi Ernő polgármester az MTI-nek elmondta, hogy Gyula városa saját halottjának tekinti Gedeon Józsefet. Hozzátette: a végtisztesség megadásáról a családdal egyeztet az önkormányzat.
Gedeon József 1956. március 23-án született Gyulán. 1973-tól statisztaként több helyen is színpadra kerülhetett, ekkor ejtette rabul a színház világa.

Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója Forrás: MTI/Bruzák Noémi


A Szegedi Egyetemen szerzett diplomát és művészeti menedzseri képesítést is szerzett. 1991-ig dolgozott általános iskolai tanárként, amely mellett már akkoriban dzsesszklubot vezetett, megalapította a gyulai Fiatal Értelmiségiek Klubját, továbbá koncerteket, filmklubot szervezett. 1991 és 1995 között a gyulai önkormányzatnál kulturális osztályvezetőként dolgozott. 1992-ben merült fel benne egy a gyulai várban rendezett dzsesszfesztivál ötlete. A rendezvény azóta nemzetközivé vált.
Gedeon József 1995-ben került a Gyulai Várszínház élére. Vezetése alatt a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá bővült. Művészeti vezetőként az utóbbi években ő állította össze a színház programjait is.

Meghalt David Hamilton fotóművész, filmrendezőhttp://www.life.hu/news/20161126-meghalt-david-hamilton-fotomuvesz-filmrendezo-valoszinuleg-ongyilkos-lett.htmlMeghalt pénteken David Hamilton brit fotóművész, filmrendező, akinek tizenéves lányokról készült aktfotói részben rajongást, részben bírálatot váltottak ki a közönségből. A francia média úgy értesült, hogy Hamilton öngyilkosságot követett el párizsi lakásában, miután az utóbbi időben több volt modellje azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta, illetve megerőszakolta.News--Meghalt Fidel Castrohttp://www.life.hu/news/20161126-meghalt-fidel-castro-a-hirt-raul-castro-jelentette-be.htmlÉletének kilencvenedik évében elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom "atyja". A halálhírt fivére, Raúl Castro kubai elnök jelentette be, aki nyolc évvel ezelőtt vette át az ország vezetését bátyjától. News--A Black Friday őrületében egy rendőrt nyakon szúrtak Leedsbenhttp://www.life.hu/news/20161125-nyakon-szurtak-egy-rendort-leedsben-a-black-friday-alatt.htmlA Black Friday a hatalmas leárazásokról szól, ilyenkor van csak igazán nagy tömeg a bevásárlóközpontokban. A nagy kavalkád a tolvajoknak kedvez a leginkább. Egy szemfüles rendőrnek viszont a sokaság ellenére sikerült kiszúrnia fosztogató, aki nyakon szúrta elfogóját. NewsThinkstockRubint Réka ismét megmutatta mekkora szíve vanhttp://www.life.hu/news/20161125-rubint-reka-negyven-gyereket-vitt-el-cirkuszba.htmlA fitneszmami nem először jótékonykodik, egyre többször segít a rászorulókon. News--Wendler Enikő első helyezett lett New York egyik nagy zenei versenyénhttp://www.life.hu/news/20161125-wendler-eniko-a-virtuozok-fuvolistaja-elso-lett-egy-new-yorki-zenei-versenyen.htmlNew York egyik nagy zenei versenyét a VIVO – International Youth Music Competition-t november 20-án rendezték meg. A rangos zenei versenyen első helyezett lett a Virtuózokban szereplő Wendler Enikő. NewsOrigoVádat emeltek az apját megvakító nógrádi férfi ellenhttp://www.life.hu/news/20161125-nogradi-ferfi-megvakitotta-sajat-apjat-vadat-emeltek-ellene.htmlElfajult egy családi vita. A fiú és édesanyja közösen bántalmazták az édesapát, ellenük a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat, mivel a férfi fél szemére megvakult. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.