Kártérítést ítéltek meg az ártatlanul elbocsátott tanárnőnek

Forrás: Thinkstock -
tanárnő diák bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan két évvel ezelőtt történt az eset, melynek következtében ártatlanul veszítette el az állását Borisné Erzsébet, matematika és technika szakos tanár. 

"Ügyeletes voltam. Észrevettem, hogy a nyolcadikosok egy ugrókötéllel csapkodják egymást. Odamentem, elkértem tőlük, még mielőtt valakinek a szemét kicsapja a kötél. Nem adták, itt a piros, hol a piros játékot játszottak velem. Ahogy ott álltam közöttük, egy reflexszerű mozdulatot tettem a kezemmel hátrafelé, és közben véletlenül hozzáértem a mögöttem álló diákhoz" - mesélte a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában történt esetet a tanárnő.

Ártatlanul bocsátották el a csongrádi tanárnőt (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Erzsébetnek ezt követően órája következett, ám mire végzett a munkájával, megdöbbentő fejlemények fogadták. Az iskolaigazgató azonnali döntés elé állította a kollégáját: vagy közös megegyezéssel távozik, vagy az iskola feljelenti bántalmazásért, és azonnali hatállyal felmentik a munkavégzés alól.

A hamisan árulkodó kisfiú családja sem akart eljárást indítani a tanárnő ellen, de az igazgató mégis megtette a feljelentést, és 2015 júniusában elbocsátotta a tanárnőt.

Erzsébetért rendőrök mentek az otthonába.

A büntetőügy elfogultság miatt először a szentesi bíróságra, majd Hódmezővásárhelyre került, ott zajlottak a hosszas tárgyalások.

Végül az ügyész is a vádlott felmentését kérte, ugyanis semmilyen olyan jelet nem találtak, amely azt igazolná, hogy Erzsébet agresszíven viselkedett volna valaha is. Ennek nyomán

jogtalan volt az elbocsátás is, ezért anyagi kártérítést ítéltek meg

- írta meg a Délmagyar.

Videón a város fölött átrepülő tüzes ufóhttp://www.life.hu/news/20170301-videon-a-varos-folott-atrepulo-tuzes-ufo.htmlHatalmas tűzcsóva jelent meg az égen a tasmaniai Sorell városa fölött. Rengetegen látták, le is filmezték a jelenséget. NewsOrigoHolnap kerülnek forgalomba az új két- és ötezresekhttp://www.life.hu/news/20170228-holnap-kerulnek-forgalomba-az-uj-ket-es-otezresek.htmlMárcius 1-jétől, azaz holnaptól lehet találkozni már a kézpénzforgalomban is az új két- és ötezres bankjegyekkel. Néhány hónap múlva pedig valószínűleg széles körben is el fognak terjedni. News--Megdőlt az országos melegrekord a tél utolsó napjánhttp://www.life.hu/news/20170228-megdoltek-a-melegrekordok-a-tel-utolso-napjan.htmlA fővárosi és az országos melegrekord is megdőlt a tél utolsó napján - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden.News--Károkat okoz a fővárosban a viharos erejű szélhttp://www.life.hu/news/20170228-karokat-okoz-a-fovarosban-a-viharos-ereju-szel-sulyos-esetek.htmlKözel 30 alkalommal riasztották a tűzoltókat a fővárosban olyan károk miatt, amit a viharos erejű szél okozott kedden - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. News--Időjárás: viharos szélre kell számítanihttp://www.life.hu/news/20170228-viharos-szelre-kell-szamitani.htmlEgyre kellemesebb a hőmérséklet, csak sajnos hiába. Sajnos mára már megnövekszik a felhőzet, ráadásul hihetetlenül erős szálra kell számítanunk. NewsThinkstockHankó Szintia fiatalkorú tolvajt keresi a rendőrséghttp://www.life.hu/news/20170228-hanko-szintia-tolvajt-keresi-a-rendorseg.htmlHarmincéves társával együtt rabolt ki egy boltot a 16 éves Hankó Szintia, ezért keresi a rendőrség. Elfogatóparancs van érvényben ellene. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.