Eső, havas eső, hó várható

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
eső havas eső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Folytatódik a hamisítatlan decemberi időjárás. 

Kedden napközben megnövekszik a felhőzet, és eleinte csak a Dunántúlon, később máshol is lehet szórványos eső, havas eső, a hegyekben hó. Az ÉNy-i szél többfelé megerősödik.
Reggel -2 fok körül, délután 0 és +6 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán a nap folyamán fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már csak a Tiszántúlon lehet. Élénk lesz a nyugati szél. 3 és 9 fok közé enyhül a levegő.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem csak Follinus Annát zaklathatta Lőkös Margit és Kárpáti Kamil: újabb áldozatok jelentkeztekhttp://www.life.hu/news/20171205-nem-csak-follinus-annat-zaklathatta-lokos-margit-es-karpati-kamil-ujabb-aldozatok-jelentkeztek.htmlFollinus Anna Gérecz Attila- és Junior Prima-díjas költő néhány nappal ezelőtt úgy döntött, nem hallgat tovább. Elmondta, négy éven át zaklatta őt egy kiadót vezető házaspár, akik nevét nem árulta el. Hogy kikről van szó, persze nem volt nehéz kikövetkeztetni, a szóban forgó Kárpáti Kamil és Lőkös Margit kiadójuk honlapján nyilatkozatban cáfol. Azóta azonban többen csatlakozta Annához, állítják, az idős költő és felesége hozzájuk is közeledett. News--Havas Henriket nem érdeklik Baukó Éva zaklatási vádjaihttp://www.life.hu/sztarok/20171205-havas-henriket-nem-erdeklik-bauko-eva-zaklatasi-vadjai-igy-reagalt.htmlAhogy megírtuk,Baukó Éva verbális szexuális zaklatással vádolja Havas Henriket. A lány azt állítja, emiatt lettek mentális problémái, és innen eredeztethető alkoholizmusa és pánikbetegsége is. Azóta Havas is nyilatkozott az ügyben: kijelentette magasról tesz az egészre. TV + SztárokOrigoZuhanyzás közben leste meg Kabát Peti Tóth Andithttp://www.life.hu/sztarok/20171202-zuhanyzas-kozben-leste-meg-kabat-peti-toth-andi.htmlPintér Tibor után Kabát Peti is szemet vetett Tóth Andira a dzsungelben. TV + SztárokOrigoKözúti balesetek történtek, fák dőltek ki Nógrád megyébenhttp://www.life.hu/news/20171202-kozuti-balesetek-tortentek-fak-doltek-ki-nograd-megyeben-idojaras.htmlAz intenzív havazás miatt kilenc balesethez riasztották a tűzoltókat Nógrád megyében csütörtökön. Az időjárás a vasúti közlekedést is nehezítette, főleg a megye déli és nyugati részén - tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.News--Radics Gigi nehezen választ karácsonyi ajándékothttp://www.life.hu/karacsony/uzenet/20171202-radics-gigi-nehezen-valaszt-karacsonyi-ajandekot-szeretteinek.htmlAz X-Faktor mentora a Life.hu-nak elárulta, nehezen választ ajándékot szeretteinek, hiszen mindenük megvan. Gigi azt is elmondta, ez lesz az első karácsony, amikor a nagymamája és a keresztapja már nem lehet velük. ÜzenetOrigoHajdú Péter hisz abban, hogy megtalálja a megfelelő partnerhttp://www.life.hu/sztarok/20171202-hajdu-peter-hisz-abban-hogy-megtalalja-a-megfelelo-partner-szerelem.htmlA válófélben lévő Hajdú Péter úgy érzi, készenáll egy új kapcsolatra. Élete egyik legjobb formájában van, sportol és odafigyel arra is, hogy mit eszik. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.