Kiderült, ki az a férfi, aki le akarta szúrni Pásztor Annát

2018.08.08. 08:42

Előzetesben van Pásztor Anna zaklatója, aki késsel akarta megtámadni az énekesnőt a hétvégi koncertjén. A Bors kiderítette, ki ez a férfi, és miért tette ilyent.

A lap úgy tudja, hogy a P. Józsefre elmeorvosi vizsgálat vár, ami nem is csoda, közösségi oldalát böngészve ugyanis ijesztő dolgokat találtak. A fiatal dunaszerdahelyi férfi sámánzenéket hallgat és döglött állatokat fotóz, a képeket pedig szmájlik kíséretében posztolja. Kedvenc dalainak szövegei pedig fenyegetőek, rémísztőek. P. József megosztotta Pásztor Anna férjének dühös levelét is, amiben arra figyelmezteti, hogy ne merjen az énekenső közelébe menni, ha pedig folytatja az irogatást, akkor letiltják.

József már egy éve irogat Annának, már gyilkossággal is fenyegetőzött. Anna és a zenekara kiplakátolták a legutóbbi koncerthelyszínt a férfi képével, és a megérzésük bejött: József meg is jelent a hétvégi fellépésükön, kést rejtett a cipőjébe. A biztonságiak azonban időben elkapták, a bíróság pedig elrendelte a zaklató egy hónaig atrtó letartóztatását, de lehet, hogy egész évben rács mögött marad.

Pásztor Annát a hétvégi koncertjén akarták megtámadniFotó: Szabó Gábor - Origo

"Az előzetes letartóztatás határideje szeptember 6., ezután a rendőrség és az ügyészség megvizsgálja, hogy a kényszerintézkedés meghosszabbítása indokolt-e. Abban az esetben, ha igen, az ügyészség indítványt tesz erre a bíróságon" – mondta a lapnak dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Pásztor AnnatámadásAnna and the Barbieszaklató