Sziget 2019: letartóztattak két holland fiatalt drogkereskedelem gyanúja miatt

Sziget sziget 2019 drogkereskedelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a két holland fiatalnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint drogot árultak a Szigeten. 

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a két holland fiatalnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint marihuánát és MDMA-tartalmú tablettákat értékesítettek a budapesti Sziget Fesztiválon.

Letartóztattak két fiatalt a Szigeten - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A bíróság felidézte: az adatok szerint a két holland férfi augusztus 6-án

a Sziget Fesztiválon növényi törmelék és sodort cigaretta formájában marihuánát, valamint MDMA-tartalmú tablettákat értékesített.

A gyanúsítottak nagy mennyiségű kábítószert tartottak az értékmegőrzőben és a sátrukban, és ötszáz példányban nyomtatott árlistát is készítettek.
A szakértői vélemény szerint a

kábítószer mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.


Az elsőfokú végzés szerint a bűncselekmény - bizonyítottság esetén - akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - írták.
A gyanúsítottak kizárólag a Sziget Fesztiválra érkeztek Budapestre, Magyarországon lakóhelyük, személyes kapcsolataik és kötöttségeik nincsenek, így a bíróság szerint jelenlétük a büntetőeljárás során kizárólag kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható.

A védők bűnügyi felügyelet elrendelését és óvadék megállapítását kérték,

amit a bíróság arra hivatkozva utasított el, hogy a nyomozás kezdeti szakaszban van, és további bizonyításra van szükség a gyanúsítottak kapcsolatainak felderítésére, így nem kizárt, hogy a kért intézkedések veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást.
Mindazonáltal a 21 éves gyanúsítottaknak Hollandiában

legális megélhetésük és rendezett családi kapcsolataik vannak,

így nem lehet arra következtetni, hogy kábítószer-kereskedelemből tartanák el magukat, ezért a bíróság a bűnismétlés veszélyét nem látta megállapíthatónak.
A végzés nem végleges, a letartóztatás elrendelése ellen a gyanúsítottak és védőik, továbbá - a bűnismétlés veszélyének megállapítása érdekében - az ügyész is fellebbezést jelentett be - írja az MTI.

Férjével szelfizett Szekeres Adrienhttp://www.life.hu/sztarok/20190810-ferjevel-szelfizett-szekeres-adrien.htmlSzekeres Adrien férjével szelfizett a közösségi oldalán. TV + SztárokOrigoPásztor Erzsinek már szinte minden barátja elhunythttp://www.life.hu/sztarok/20190810-pasztor-erzsinek-mar-szinte-minden-baratja-elhunyt.htmlPásztor Erzsi elárulta, nehezen viseli, hogy lassan minden barátját elveszíti. TV + Sztárok--Pécsi Ildikó erősnek érzi magát a családi viszály ellenérehttp://www.life.hu/sztarok/20190810-pecsi-ildiko-erosnek-erzi-magat-a-csaladi-viszaly-ellenere.htmlPécsi Ildikó azt kívánja, bárcsak inkább ő lenne beteg a férje helyett. TV + SztárokOrigoWhitney Houstonról emlékezett meg a közösségi oldalán Király Lindahttp://www.life.hu/sztarok/20190810-whitney-houstonrol-emlekezett-meg-a-kozossegi-oldalan-kiraly-linda.htmlWhitney Houstonról emlékezett meg a közösségi oldalán Király Linda. TV + SztárokOrigoPalvin Barbi tangában mutatta meg fenekét – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190810-palvin-barbi-tangaban-mutatta-meg-feneket-foto.htmlA minap a blúzát tépte le magáról a Victoria's Secret angyala, ezúttal pedig tangában mutatta meg a formás hátsóját. TV + SztárokOrigoKoós János özvegye: "Beszél hozzám"http://www.life.hu/sztarok/20190810-koos-janos-ozvegye-beszel-hozzam.htmlKoós János 4 hónappal ezelőtt hunyt el, a felesége, Dékány Sarolta szűnni nem akaró hiányával küzd. Legyengült, és étvágya sincs. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.