Eladó Mark Twain bájos connecticuti farmja

Forrás: Virtual203 Real Estate, AFP -
farm Mark Twain Connecticut eladó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A közel 20 hektáros connecticuti birtok - melyet Mark Twain halála előtt egy évvel vásárolt -, magába foglal egy 1787-ben épült házat és egy 1860-ban felhúzott pajtát. Mindez most eladó, és mindössze 1,85 millió dollárt kérnek érte.

Mark Twain

Eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens (1835 - 1910) amerikai író, újságíró, humorista volt. Olyan felejthetetlen műveken köszönhetünk neki, mint a Huckleberry Finn kalandjai, Koldus és királyfi, Tom Sawyer kalandjai és a Puddingfejű Wilson.


Előkelő családba született, mely idővel annyira elszegényedett, hogy egyetlen rabszolgájukat is el kellett adniuk. Már fiatalon újságírónak állt, de dolgozott folyami gőzhajón, volt katona, aranyásó, de tudósítóként eljutott Európába és a Közel-Keletre is. Sőt, bekerült a helyi szabadkőműves páholyba is. 25 éves korában vette el Olivia Langdont, akitől négy gyermeke született, sajnálatos módon azonban csak egy lánya érte meg a felnőttkort. Feleségét túlélve, ünnepelt íróként halt meg 75 éves korában.


„A Mark Twain álnevet először 1863. február 3-án használta. Az álnév egy folyami hajós szakkifejezés, helyesen írva mark two, és a mélységmérő rúdon a második vonást jelentette: ez volt a minimális mélység a gőzös biztonságos haladásához." – wikipédia


Ernest Hemingway így írt róla:
"Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finnből... Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót."

A fehér parasztházban öt hálószoba és három és fél fürdőszoba található. A jelenlegi tulajdonosok 2013-ban vették meg, és azóta gyönyörűen felújították. Már nem az a régi parasztház, mint egykor, de így is igazi kincs, az írót kedvelők szemében.

Eladó Mark Twain bájos connecticuti farmja Forrás: Virtual203 Real Estate, AFP

Kikerült a tananyagból Mark Twain egyik meghatározó műve

Egy philadeplhiai iskola azért vette ki a kötelező olvasmányok listájáról Mark Twain híres művét, a Huckleberry Finn kalandjait, mert...Olvasd tovább!

A nappaliban például csodás esztétikai élményt nyújtanak a csupasz fagerendák, a kerti medence pedig fűtött, így az év bármely szakában bátran használatba vehető. A pajta különlegessége, hogy a Barnum és a Bailey cirkusz elefántokat tartott a pajtában.

/1708/Elad_201782411523Különleges épületek - A híd alá építette stúdióját egy tervezőhttp://www.life.hu/otthon/20170822-kulonleges-epuletek-a-hid-ala-epitette-studiojat-egy-tervezo.htmlEgy spanyol művész új megoldást talált Valencia térhiányára – alkotóműhelyét egy híd alá építette. Igazság szerint inkább rá, vagyis az aljába. A lényeg nem is a pontos helymeghatározás, hanem Fernando Abellanas határok nélküli gondolkodása. Elképesztő látvány - tériszonyosoknak nem ajánlott. OtthonOrigoA kávézási szokásaid fényt derítenek az otthonod stílusára!http://www.life.hu/otthon/20170822-a-kavezasi-szokasaid-fenyt-deritenek-az-otthonod-stilusara.htmlA kávézási szokásaid megmutatják, hogy ki vagy, ezzel együtt pedig azt is, hogy milyen otthon számodra a legideálisabb. A fém vagy a fa domináljon? Praktikus vagy épp kényelmes legyen? Mutatunk négy alap kávéfogyasztó típust – természetesen számtalan átfedés lehetséges -, és azt, hogy hozzájuk milyen otthon a legmegfelelőbb. Kávékedvelők, ezt nem szabad kihagyni! OtthonThinkstockA jövő házai már a jelenben élnek - Beszélgetés Bényei István építésszelhttp://www.life.hu/otthon/20170817-a-jovo-hazai-mar-a-jelenben-elnek-beszelgetes-benyei-istvan-epitesszel.htmlKépzeld el, ahogy a gondolattól, a kottára írt hangjegyeken át, végül eljutsz a hangversenyterembe, ahol felcsendül a megírt, önmagával és a jelenlévőkkel is csodás összhangban lévő zenemű. Így lehet a legjobban szemléltetni Bényei István munkásságát, aki ma, egyike Magyarország legnevesebb építészeinek. Ő az, aki nem házakat, hanem otthonokat tervez és épít. OtthonOrigoLucy Liu lakberendezőnek állt - Játszószobát rendezett be fiánakhttp://www.life.hu/otthon/20170816-lucy-liu-lakberendezonek-allt-jatszoszobat-rendezett-be-fianak.htmlA híres amerikai színésznő úgy döntött, fia már elég nagy ahhoz, hogy saját játszószobát kapjon. Ám nem az IKEA-ba rohant pár kimondhatatlan nevű bútorért, inkább designer segítségét kérte; közösen pedig egy csodálatos teret alakítottak ki, mely remekül illeszkedik a felnőtt enteriőrhöz. Otthon--A kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar villája ma már luxushotelhttp://www.life.hu/otthon/20170810-a-kolumbiai-drogbaro-pablo-escobar-medellin-kartell-villaja-luxus-hotel.htmlSzeretnél pár napot eltölteni egy kellemes szállodában, mely különbözik az összes többitől? Válaszd a kolumbiai kábítószerkartell fejének egykori birtokát, mely ma Casa Malca néven őrzi Pablo Escobar szellemét. OtthonOrigoA Trónok harca sztárja, Lena Headey megmutatta otthonát http://www.life.hu/otthon/20170724-a-tronok-harca-sztarjanak-otthona-cersei-lannister-lena-headey.htmlA Trónok harca 7. évadát már milliók várták; miként is folytatódik a pozitív és negatív szereplők sorsa. Ez utóbbiba tartozik az egyik legösszetettebb karakter, Cersei Lannister is. Az őt alakító színésznő, Lena Headey enged most bepillantást az életébe. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.