Jennifer Aniston is a beavatkozások csapdájába esett: arca már nem olyan, mint régen

81st Annual Golden Globe Awards - Arrivals
FilmMagic/Bauer-Griffin - Axelle/Bauer-Griffin
műtét plasztika arc Jennifer Aniston
Jennifer Aniston megjelenését az elmúlt hetekben nagyon sok kritika érte, hiszen feltűnően megváltozott az arca. Egy plasztikai sebész megosztotta, a fotók alapján milyen beavatkozásokon eshetett át a színésznő.

Jennifer Aniston sok-sok évig ügyesen egyensúlyozott a beavatkozások és a természetes megjelenés megőrzése között. Habár mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az arca nem érintetlen, mégsem esett túlzásokba - eddig. Nem is volt sem a botox, sem az injekciók és feltöltések támogatója, legalábbis 2014-ben még azt nyilatkozta, tanult az elődei hibáiból. "Hollywoodban nagy a nyomás, hogy kortalanok maradjunk" - mondta a színésznő, majd arról beszélt, hogy a nők mindezt a beavatkozásokkal próbálták elérni. "Hálás vagyok, hogy tanulhatok a hibáikból, mert én nem fecskendezek sz*rt az arcomba" - szögezte le.

Azóta azonban eltelt 10 év, a rajongóknak pedig feltűnt, hogy Jennifer Aniston arca már nem a régi. Persze nem abban az értelemben, hogy rajta is meglátszik a kor. A legutóbbi nyilvános megjelenésén készült fotókról meglehetősen durva véleményt fogalmaztak meg a színésznő követői: "Úgy néz ki, mintha lefagyasztották vagy kitömték volna" - szólt az egyik kritika. 

Mivel a közösségi oldalakon egyre többen találgattak arról, milyen beavatkozások eredményezték ezt a szembetűnő változást, egy plasztikai sebész kielemezte Jennifer Aniston megjelenését összehasonlítva három korábbi képével.

 A 2015-ös fotón az orvos nem találta semmi jelét annak, hogy a színésznő bármilyen beavatkozást végztetett volna. Aniston arcát természetesnek és arányosnak írta le. Még a homlokán és a szemkörnyékén lévő finom ráncokra is felhívta a figyelmet, ezzel igazolva, hogy a színésznő arca természetesen ilyen. A 2019-es fotóján Aniston a korábbihoz hasonlóan nézett ki, és az orvos határozottan állította, hogy színésznő nem csináltatott meg semmit az arcán, annak ellenére, hogy az öregedés jelei nem látszottak rajta. 

 Jennifer Aniston
Jennifer Aniston legfrissebb fotóján feltűnhet, hogy a szemkörnyékén változások történtek
Forrás: FilmMagic/GettyImages

A legutóbbi fotókon azonban elég szembetűnő a változás: a különbségek a szemkörnyékén és az arca középső részén voltak láthatóak.

A szakértő úgy véli, hogy ezeket a változásokat a különböző kezelések kombinációja eredményezte. Az egyik okként a szemhéjplasztikát említette. Hozzátette továbbá, hogy Aniston bőrét is feltölthették, valamint a szeme alá is töltőanyagot kaphatott. Azt is felvetette, hogy átesett egy arcközép-felvarráson.

Plasztika előtt és után - Sztárok, akik bánhatják, hogy kés alá feküdtek - Galéria

Úgy tűnik, az arc szépségének megőrzése egyre fontosabb, főleg, ha ez számít a karrierünkben. Éppen ezért dönt úgy számtalan híresség is, hogy plasztikai műtétek segítségével próbálja megtartani fiatalságának látszatát. Sokszor azonban az igyekezetük hiábavaló. Íme, egy válogatás olyan sztárokról, akik túlzásba estek

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.