Gyetván Csaba: "A bőrödet viszed vásárra"

Most azt írnám, hogy televíziós műsorkészítő.

És ha írhatnánk egyet 10 évvel későbbre? Mit szeretnél, mi álljon rajta?

Akkor is ezt szeretném ráírni. Szerintem mindig is erre vágytam, amit most csinálok. Nem tudom, hova fejlődik a televíziózás, de jó lenne, ha ezzel foglalkozhatnék!

Ha valaki egy napi tévés sorozatban szerepel, az hihetetlen népszerűséggel és ismertséggel jár. Te mégis irányt váltottál, és nem azt a fajta látványos életet választottad.

A sorozatban dolgozni nagyon kemény dolog volt. Két évet töltöttem el ott. Előtte fel-feltűntem reklámfilmekben, divatmagazinokban - ott találtak rám, és úgy vélték, hogy alkalmas lehetek. Sokat tanultam azoktól, akikkel együtt szerepeltem. A mai napig vallom, hogy ez egy iszonyatosan jó alap. Ahol kamera van és elhangzik a "tessék" - ott egy másik világ kezdődik. És az a "tessék", végül is, mindenhol ugyanaz a "tessék".

A szereplési vágy élt már benned akkor is, amikor még a focilabdát rúgtad Dunakeszin? A suliban is nyüzsögtél?

Nem akartam színész lenni, de volt bennem exhibicionizmus. Nyilván anélkül nem lennék itt, nem csinálnám azt, amit. Aki kamera előtt szerepel, annak muszáj, hogy legyen egy kis egója. Anélkül ez nem működik. Ez nálam úgy nyilvánult meg, hogy elég rossz gyerek voltam, sokat kellett fegyelmezni az iskolában. Könnyen megtanultam mindent, és utána az időm fennmaradó részét rosszalkodással töltöttem, de aztán ez elmúlt a középiskolára. Megjavultam.

Közgazdaságtant tanultál a főiskolán. Mégis jött a színészkedés. A szüleid támogatták?

A szüleim mindketten mérnökök, azaz reál beállítottságú emberek, ők nem is nagyon értették. Azért egy huszonéves fiatalnak elszállhat az agya egy ilyen felkéréstől, hogy hú, hát, ez most aztán valami! Egyébként az, de azért nem kell túlértékelni. A szüleim jópofa távolságtartással szemlélték. Szerintem apukám összesen két részt látott az egészből. Anyukám a mai napig nézi a sorozatot, és örült, büszke is volt rám, de mindig azt vallotta, hogy azért a sulit be kell fejezni, akármi is lesz. Sokat beszélgettünk arról, hogy mit szeretnék elérni - neki is köszönhetem, hogy tudom, ha valamit csinálni szeretnék, ahhoz egy jó alapot kell szerezni, sokat kell tanulni, és aztán arra lehet építkezni. A csillogás persze vonzó az elején. Először megtapasztalni, hogy megismernek az utcán, hogy írnak rólad az újságok. Nyilván más lett volna, ha tizenévesen kerülök be, de én már egy olyan korban és egy olyan közegből kerültem oda, hogy gyorsan átláttam, azért ez nem teljesen az, mint aminek kívülről látszik. Jó volt, hogy a főiskola utolsó éveiben a kettőt együtt tudtam csinálni. A csillogás kopik. Egy idő után az ember inkább már terhesnek érzi.

A fene gondolta volna, hogy ezzel a háttérrel egyszer csak komoly témákat boncolgató műsorokban tűnsz fel...

Én gondoltam, tudtam! Sőt, szinte biztos voltam benne. Amikor felkértek, természetesen elgondolkodtam azon, hogy elvállaljam-e, de épp anyukámmal beszélgettünk arról, hogy nyitott vagyok a világra, érdekel minden, ami információ, hír, közgazdaság, politika. Tehát nem légből kapott ötlet volt. A másik oldala a dolognak, hogy egy ilyen feladatra meg kell érni. Mindig azt tapasztalom, hogy ingyen nem adnak semmit. Amikor valaki visszaemlékezik a múltjára, szerintem össze tudja rakni, hogy mi miért is történt. Egy huszonéves gyerek nem tud még olyan súlyos témákhoz hozzászólni, mint amik a Parlament tévében terítékre kerülnek. Sokan kimondják, hogy "én műsorvezető leszek". Kimondani könnyű, de emögött azért nagyon sok minden kell, hogy legyen. Kiteszed az arcodat a tévénéző elé, és a bőrödet viszed a vásárra. Ha nincs mögötte tudás, az lejön a képernyőről. A néző nem hülye.

Újabb diploma előtt állsz - politológiából. Alapvetően az értelmezés, elemzés érdekel?

Egyértelműen. Ráadásul aki azt mondja, nem érdekli a politika, az azt mondja: a saját élete nem érdekli. Sokakat ismersz, pontosan tudod, hogy vannak olyanok, akik nyitottabbak, könnyebben befogadják az információt, és jobban tudják kezelni. Azt hiszem, én ilyen vagyok. Televíziós műsorkészítéssel foglalkozom, érdekel a háttérmunka is. Azt gondolom, hogy ez az irány, amivel hitelesen és hosszú távon is foglalkozni tudok. A bulvártól szeretnék távol maradni.

Ez látszik. Jó ideje nem lehet olvasni semmit a privát szférádról. Szigorú vagy abban, hogy egy cikk vagy műsor mit sugall rólad.

Nyilván az ember gyarló, tehát hozhat rossz döntéseket az élete során, de meg kell próbálni ezeket - már amennyire lehet - minimálisra csökkenteni. Például úgy, hogy ha felhívnak egy újságtól, hogy kvázi a "semmiről" beszéljek, akkor nem teszem. Azért az egónak nem vagyok híján, de őszintén - kit érdekel, hogy kivel járok, ki a barátnőm, hogyan élek?

Lehet, hogy sokakat...

Jó, lehet, de úgy gondolom, hogy ez nem téma. Nálam nem. A bulvár egy nagyon érdekes gépezet. Nem arról van szó, hogy a közönség leveleket ír, hogy kiről szeretne valamit olvasni. Sokkal inkább az történik, hogy azt pörgetik, akit kell. Egy műsor miatt például.

Te nem akarsz ebben egy aktuális termék lenni, ami jön a futószalagon, aztán egyszer csak lelökik onnan?

Nézd, elég sokat szerepeltem már, és tényleg átlátom. Ha jó az ügy - például ahogy most az új műsorom kapcsán beszélgetünk -, akkor szívesen, akkor oké. De biztos lehetsz benne, hogy karácsonykor nem fogok feltűnni a feldíszített fa mellett azzal, hogy buborékot fújok, mézeskalácsot gyártok, és éneklem a Jingle Bellst. Az tuti.

Te az vagy inkább, aki már a kertkapunál megállítja a bulvárt és az előszobába se engedi be? Szerintem korán el kell dönteni, hogy meddig jöhet be a magánszférádba, különben úgy járhat az ember, mint a mesében - amikor a farkas először csak a mancsát dugja be az ajtón.

Én sem úgy születtem, hogy rögtön tudtam, hogyan is működik ez az egész. Először megkerestek, hogy ki a barátnőm, és örültem, hogy érdeklődnek, de aztán amikor már a huszadik újságból mosolyogtam vissza, rájöttem, hogy igazából ennek se értelme, se jelentősége nincs. Azután már megpróbáltam szűrni a dolgokat, de ettől a bulvár még jó, és a világon mindenhol van, de szerintem használja az, akinek szüksége van rá. Ha előadóművész lennék, akkor biztos, hogy most akár bukfenceznék is kettőt, és lehetőleg holnap is visszajönnék egy beszélgetésre, hogy elmondjam, megjelent a CD-m, mert ettől függne, hogy hány fellépésem lesz, mennyi pénzt keresek. Persze, örül az ember, ha foglalkoznak vele, de inkább azért legyek érdekes, hogy mit csinálok, mint azért, hogy "hát, olvastam rólad az újságban valamit, csak nem tudom már, hogy mit". Az nem jó. Ne a média használjon téged, hanem te használd a médiát!

Arról beszéltünk most, hogy hogyan működik a bulvár. Az új műsorodban annak jársz utána, hogy egy ötletből miként lesz termék. Mit szeretnél megmutatni?

Éljük a mindennapi életünket, amiben rengeteg tárgy vesz körül minket. Használjuk őket, de nem gondoljuk végig, hogy mégis hogyan készültek. Rúgjuk a focilabdát, de nem tudnánk elmondani, hogy hogyan is születik, pedig érdekes. Nagyon sok minden van, ami itt készül, országhatáron belül és jópofa, ahogy létrejön. Ha például valaki szereti a sört, és megnézi, hogyan készül, akkor legközelebb, amikor a korsót a kezébe fogja, átfut az agyán a történet. Előtte lehet, hogy csak úgy lehajtotta. Úgy gondolom, hogy ez egy folyamat. Az egyik nemzetközi ismeretterjesztő csatornán van hasonló műsor, és nagyon népszerű. Magas a léc, ezért hozni kell a színvonalat. Lehet olyan műsort csinálni, ami nem feltétlenül főműsoridőben, országos nézettségű csatornán megy, mégis érdekes és nézhető. Nagy csatornán nincs idő ilyesmire. Ott darálás megy és a nézők igényeit szolgálják ki. Sok olyan műsor van, ami nem hordoz igazi tartalmat. Ez nem baj, csak tudomásul kell venni, hogy ez van.

Másfajta forgatási technikát, szemléletmódot tanulsz.

Így van. Egy turisztikai műsorban korábban már bejártam az országot. Megvan a varázsa, hogy elmész egy helyszínre a stábbal és bevonod az ott élő, mindennapi dolgukat végző embereket, hogy mutassák meg, mit csinálnak. És lelkesen teszik! Egész más, mint amikor egy stúdióban ülsz, égnek a fények és beszélgetsz.

Életszagú. Érzed a tétjét, hogy egy külföldön már sikeres formátumot fogsz most meghonosítani itthon?

Foglalkoztat, de azt nem mondanám, hogy különösebben feszengek tőle. Nem lehet úgy nekimenni semminek, hogy jaj, most mi lesz?! Bele kell állni, aztán jól kell csinálni.