Freddie Mercury titka napvilágra került: itt az állítólagos lánya

Van, ami még a Bohemian Rhapsodyban sem volt benne – és most nem arra gondolunk, hogy mit evett Freddie reggelire. Hanem egy nőre, aki azt állítja: ő Freddie Mercury lánya. Igen, az a Freddie. A Queen frontembere. A rock történelem egyik legnagyobb ikonja, aki eddig gyermektelennek hittük.
A hölgy neve sajnálatos módon, titkos, de a sztori – annyira szürreális, hogy akár egy Netflix-minisorozat is lehetne belőle. A nő állítása szerint édesanyja egy rövid, ám szenvedélyes kapcsolatba keveredett Mercuryval a '70-es évek végén. A dolog állítólag annyira titkos volt, hogy még a Queen tagjai sem tudtak róla – vagy csak nagyon jól titkolták.
És hogy ne csak szavak repkedjenek: DNS-teszt is készült. Az eredmény? A nő 50%-ban azonos genetikai állománnyal rendelkezik Mercury egyik rokonával. Ez már nem kósza pletyka, hanem biológiai matek.
Az információt a zenész hivatalos életrajzírója, David Evans is megerősítette, sőt a Daily Mail szerint maga Evans állt elő a bombahírrel. A rajongók természetesen két táborra szakadtak: az egyik oldal már Mercury-örököst vizionál a Queen jogdíjakra, a másik pedig azt kérdezi: miért pont most?
A történet rengeteg kérdést vet fel. Miért hallgattak erről eddig? Tudott-e róla egyáltalán Mercury? És mi jön ezután – jogi harc, interjúk Oprah-nál, vagy csak egy halk visszavonulás a reflektorfényből?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.