Marilyn Monroe állítólag közvetlenül a halála előtt azt mondogatta, hogy le akarja leplezni a Kennedy testvéreket és sajtótájékoztatót is tervezett, ahol kitálal.
A mai napig rengeteg találgatás övezi az ikonikus színésznő és szexszimbólum halálát. Most azonban napvilágra kerültek az utolsószavai: „Ki fogom teregetni az egészet! Mindent elmondok, amit velem tettek. Sok veszélyes titkot tudok a Kennedykről. Olyan dolgokat, amelyek egy napon megrázzák majd az egész világot” - mondta Marilyn Monroe, mielőtt holtan találták a lakásában.
Egy teória szerint John F. Kennedy öccse, Robert Kennedy lehet a felelős Marilyn Monroe haláláért. Marilyn Monroe depresszióval, szorongással küzdött, a hivatalos verzió szerint emiatt adagolhatta túl az orvosa által felírt barbiturátot. Reggel már csupán élettelen testét találták meg ágyában. Vannak azonban, akik úgy vélik, Marilyn Monroe halála mögött a Kennedy fivérek állnak. Szinte nyílt titok, hogy a szőkeség mindkettőjükkel viszonyt folytatott, ám akkoriban egy ilyen botrány mindkettőjük politikai karrierjét tönkretette volna.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.