Igazi sztárparádé várható a hétvégén Cotswolds és környékén, ugyanis most mondja ki a boldogító igent Steve Jobs lánya, Eve Jobs és Harry Charles. Úgy tudni, az esküvő körülbelül 5 millió fontba - ami 2,3 milliárd forintnak felel meg - kerül és négy napig tart majd.
Már most az év esküvőjének nevezik Steve Jobs lánya, a modell Eve Jobs és az olimpiai bajnok brit díjugrató, Harry Charles hétvégi egybekelését. A pár a cotswoldsi 1170-ből származó, műemlékvédelem alatt álló Szent Mihály templomban áll oltár elé. A rendezvényt több száz alkalmazott készíti elő, a templom bejáratától a szentélyig 7 millió forint értékű perzsaszőnyeg fut majd. Úgy tudni, növényből font kerítést állítottak fel a templomkert bejáratánál, hogy a kíváncsiskodó szemek elől elrejtsék a párt és vendégeiket. Az egyik díszítő elmondása szerint több száz embert hívtak meg, akiket a közeli birtokon szállásolnak majd el, a szobák napi ára: 795 font, azaz 366 ezer forint.
A VIP vendégek között várhatóan Kamala Harris volt amerikai alelnök is ott lesz. Úgy tudni, Sir Elton John is fellép az esküvőn: lapinformációk szerint a a zenész 1 millió fontot kér a szereplésért. A meghívottak között van Beatrice hercegnő, Matt Helders, Bruce Springsteen lánya, Jessica, Jony Ive, az Apple tervezője és Szófia Abramovics, a Chelsea korábbi tulajdonosának, Romannak a lánya.
„Sok VIP vendég lesz itt ezen a hétvégén. A Soho Farmhouse egy elbűvölő, privát klub, amelyet az A listás hírességek szeretnek és gyakran látogatnak is” – idéz a Daily Mail nyomán egy helyi lakost a Ripost.
Eve és Harry 2022 óta járnak együtt, és a 2024-es olimpián debütáltak nyilvánosan, majd szeptemberben eljegyezték egymást. Eve a lánybúcsúját az olaszországi Capri szigetén tartotta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.