39 éves Emilia Clarke – A sárkányok anyja, aki meghódította a romantikus vígjátékokat is

1986. október 23-án született a tehetséges brit színésznő, aki a „sárkányok anyjává” vált. Emilia Clarke 39 éves lett, galériánkban pedig bemutatjuk, hogyan lett belőle az egyik legkeresettebb és legtehetségesebb színésznő.
A Szaturnusz-díjas és négyszeresen Emmy-díjra jelölt angol színésznőt azért kedveljük annyira, mert alázatos, őszinte és életvidám maradt a siker és a hírnév ellenére is. Pályafutását színdarabokkal kezdte, amiket a londoni Drama Centre-ben adott elő, majd egy jótékonysági szervezet reklámfilmjében is elvállalta a szereplést. Első komolyabb alakítása a 2010-es Jurassic támadás című filmben volt, ahol Savannah-t játszotta, majd a Doktorok című sorozatban pedig Saskia Mayer karakterét kapta. A korai sikerét egy véletlen szerencsének is köszönheti, mivel azért kapta meg a szerepét George R. R. Martin amerikai író regénysorozatának adaptációjában, mert az egyik színésznő, Tamzin Merchant visszalépett.
Így lett a leghíresebb szerepe Daenerys Targaryen a Trónok harca című fantasy-sorozatban, ami az HBO-n futott.
Óriási sikert ért el a sorozattal és rengeteg rajongót szerzett az évek során. A rettenthetetlen „sárkányanya” szerepe mellett viszont számtalan romantikus filmben is főszerepeket kapott, ahol a szeretni valóbb, bájosabb oldalát tudta megmutatni a nézőknek. Olyan romantikus vígjátékokban kapta meg a főszerepeket, mint a Mielőtt megismertelek (2016), vagy a Múlt karácsony (2019). Harcosabb, akcióhős énjét pedig a Terminátor 5-ben (2015), a Gyanú árnyékában (2020), és a Solo: Egy Star Wars-történetben (2018) mutatta meg nekünk.
Azt bátran kijelenthetjük, hogy minden karaktertípus jól áll neki és sokszínű tehetsége miatt remekül játszik szenvedélyes barátnőt, vérszomjas akcióhőst és óriási hatalommal rendelkező sárkányanyát is.
Ha érdekelnek az eddigi szerepe, akkor kattints Emilia Clarke születésnapi galériájára!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.