színész haláleset öngyilkosság Kézdy György Szomszédok kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kézdy György színművész állítólag egy budapesti kórház ablakából vetette ki magát és azonnal szörnyethalt.

A Bors információi szerint szombatra virradó éjszaka tragikus körülmények között életét vesztette Kézdy György színművész, a Szomszédok című teleregény Virágh doktora.

Forrás: MTI / Kollányi Péter
Forrás: MTI / Kollányi Péter

Kézdy György egy fővárosi kórházban, a 3-as belgyógyászati osztályon feküdt, majd szombaton éjszaka az egyik harmadik emeleti ablakon kivetette magát és meghalt.

A Bors megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletét is. Közleményükben azt írták: "Az említett ügyben a haláleset körülményeit a BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálja. Az elhunyt személyről és a tragédia körülményeiről a vonatkozó jogszabályokra tekintettel egyéb információt nem áll módunkban közölni."

Kézdy György, aki a Szomszédok című televíziós sorozat Virágh doktoraként szerzett nagy népszerűséget, egy fertőzés miatt feküdt az Uzsoki utcai kórházba, ahol pénteken hunyt el.
A színész 1936. február 14-én született Budapesten. A wikipedián található adatok szerint a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1962-ben. A Debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1967-ben a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 1977 és 1978 között a Kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház tagja volt, és játszott vendégként a Játékszínben is. 1987-től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1993-ban került a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott. Kézdy György utoljára az Orlai Produkciós Iroda Esőember című darabjában lépett színpadra a pszichiáter szerepében, a darabot 2010. júniusában mutatták be.

Forrás: MTI/Borsonline

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is, hogy ne maradj le semmiről!



Elvesztett szerelme miatt kesereg az X-Faktor énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20130207-baritz-gergo-az-xfaktor-enekese-elveszett-szerelmehez-irt-dallal-indul.htmlUgrott A Nagy Duett sztárjának öltönyehttp://www.life.hu/legykepben/20130208-lakatos-mark-stylistnak-bango-margit-amator-duettpartnerenek-a-nagy-duettben.htmlElfelejtette pasija nevét Kiszel Tündehttp://www.life.hu/legykepben/20130209-kiszel-tunde-elfelejtette-fiatal-pasija-nevet.htmlKollégájától lop Puskás Petihttp://www.life.hu/legykepben/20130208-puskas-peti-a-madach-szinhaz-macskak-cimu-musicaljeben-kapott-szerepet.htmlCicciolina elhagyta fiatal pasijáthttp://www.life.hu/legykepben/20130208-cicciolina-staller-ilona-elhagyta-fiatal-fiujat-az-olasz-ugyvedet-lucat.htmlEllenfélre vágyik Sebestyén Balázshttp://www.life.hu/legykepben/20130207-sebestyen-balazs-a-class-fm-morning-show-producere-es-musorvezetoje.htmlNem bírja törleszteni tartozásait Bíró Icahttp://www.life.hu/legykepben/20130208-biro-ica-fitneszedzo-eladja-imadott-klubjat-mert-teljesen-eladosodott.htmlSzoknia kell az álmatlan éjszakákat L. L. Juniornakhttp://www.life.hu/legykepben/20130207-lljunior-rapper-apa-lett-es-altatodalokat-tanul.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.