Frei Tamás a mai napig tart az orosz maffiától?

2015.11.16. 11:51

Az egykori sztárriporter őszintén vallott Friderikusznak arról az esetről, amikor meggyanúsították, hogy egy orosz maffiózó riportalanya nem az volt, akinek Frei beállította.

Frei Tamás egy riportjában anno egy orosz maffiózót kérdezett arról, mennyiért ölné meg Orbán Viktort. Ám később azzal gyanúsították meg őt, hogy csupán egy színésszel készítette az interjút. Frei Tamás elmondta Fridinek: abban hibázott, hogy azt gondolta, olyan alkut tud kötni az orosz alvilággal, melyből jól jön ki. Ám a mai napig nem tud erről biztonságban beszélni, a magyar médiában ellene felhozott vádak ellen pedig azért nem tiltakozott, mert a testi épsége fontosabb volt számára.

Frei Tamás-nagyinterjú
"Dobozokban gurultunk az egyik helyről a másikra, és ugyanazt a négy-öt ételt ettük. Még ha klassz gyerekkorom is volt, és a szüleim a legjobbat próbálták kihozni belőle, New Yorkból nézve akkor is sivár" – magyarázta Frei Tamás a Life.hu sztárriporterének, Szily Nórának.
Friderikusz SándorFrei TamásmaffiaoroszalvilágÖsszezárva Friderikusszal