Tóth Andi retteg - Fél, hogy elájul A Dal színpadán

Forrás: RTL Klub -
A Dal 2016 énekesnő Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy akkor írtunk is róla, Tóth Andi összeesett  A Dal elődöntőjében az eredményhirdetésnél. A fiatal énekesnő azóta jobban odafigyel, mit fogyaszt a fellépése előtt. Akkor a Life.hu riporterének elárulta, jobban izgult, mint anno az X-Faktorban. 

"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijedtem meg azok után, ami történt. Nem volt kellemes pillanat, amikor összeestem, igazán rossz élmény volt, éppen ezért nem szeretném átélni még egyszer. Tényleg nem figyeltem oda rendesen, de hála a nagymamámnak, az elmúlt két hétben ez már teljesen másképpen volt. Mindennap főzött valami finomat, tele zöldségekkel, vitaminnal, figyelt arra, hogy egészségesen táplálkozzam, és persze arra is, hogy eleget igyak. El kell fogadnom, ahhoz, hogy fizikailag is bírjam ezt a stresszes időszakot, sokkal jobban oda kell figyelnem magamra" - nyilatkozta a Blikknek.

Forrás: RTL Klub

"Az elődöntő előtt nagyon izgultam, hogy sikerül-e továbbjutni, hogy ebben a versenyben is mellém áll-e a közönség. De hatalmas szeretetet tapasztalok az utóbbi két hétben, így ez is pluszenergiát ad nekem és Olivérnek is, aki szintén kapott sok főzeléket a nagymamámtól, hogy kellően fitt legyen!" – tette hozzá.

Berki elmondta: ezért csókolta szájon Natithttp://www.life.hu/sztarok/20160220-berki-krisztian-a-gyereknevelesro-es-a-szajrapuszirol-beszelt.htmlAz Édes élet szereplője semmi kivetnivalót nem talál abba, hogy kislányával szájrapuszit adnak egymásnak, és hozzátette, ha Nati megnő, nyilván szakítanak ezzel a szokásukkal. TV + Sztárok--"Ábel Anita helyére jól felépített műsorvezetőt keresünk"http://www.life.hu/sztarok/20160220-az-atv-abel-anita-helyere-a-no-haromszor-musorba-musorvezetot-keres.htmlKiderült, ahogy a nagyközönség, úgy az ATV vezetősége is a napilapokból tudta meg, hogy az RTL-től hova igazol Ábel Anita. A csatorna hírigazgatója megszólat az ügyben, elmondta, új embert keresnek Anita helyére A nő háromszor című műsorhoz. TV + Sztárok--Kiszel Tünde Tvrtkónak üzent: "Nem illik oda piszkítani, ahonnan eszünk"http://www.life.hu/sztarok/20160220-kiszel-tunde-vujity-tvrtkonak-uzent-a-berki-krisztian-ugy-kapcsan.htmlNagy port kavart a TV2 Mokkájának péntek reggeli adása. A stúdió vendége Berki Krisztián volt, akit Vujity Tvrtko és Demcsák Zsuzsa faggatott. Vagyis csak faggatott volna, ugyanis a riporter a kérdései helyett inkább csak kifejtette, miért nem tud azonosulni a Berki által képviselt értékrenddel. TV + Sztárok--Idősek otthonában él az LGT zenészehttp://www.life.hu/sztarok/20160220-idosek-otthonaban-el-az-lgt-es-omega-dobosa-laux-jozsef.htmlIdősotthonba költözött Laux József legendás zenész. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsi kiakadt - Ezúttal a szomszédainál tartott razziát a rendőrséghttp://www.life.hu/sztarok/20160220-lagzi-lajcsi-szomszedainal-tartott-razziat-a-rendorseg.htmlCsütörtökön újabb razziát tartott a rendőrség Boldogasszonypusztán. Most nem a zenész otthonában, hanem a szomszédoknál tartottak szemlét.TV + SztárokOrigoMa kiderül, kik lesznek A Dal döntőseihttp://www.life.hu/sztarok/20160220-a-dal-2016-masodik-kozepdontoje-szombaton-este-toth-andi-olah-gergo-gaspar-laci-szerepel.htmlSzombaton este rendezik A Dal 2016 második középdöntőjét, amelyből négyen jutnak be a február 27-i döntőbe. Az extra produkció Zséda és Demjén Ferenc duettje lesz, emellett a mai adásban adják A Dal 2016 Legjobb dalszövege díjat. TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.