ittas vezetés Zámbó Krisztián bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zámbó Krisztián az édesanyja segítségére szorul, amíg nem születik végleges bírói döntés az ügyében. Az énekes a közösségi oldalára posztolt közös fotót a mamájával. 

Ahogy azt a Life.hu megírta, Zámbó Krisztiánt február 11-én ittas vezetés miatt kapcsolták le a rendőrök. Sajnos nem ez volt az énekes egyetlen vétsége az este folyamán, ugyanis még egy piros lámpán is áthajtott.

A nyomozást lezárták, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte:

bíróság elé állítják Jimmy fiát.

Mivel a 37 éves férfi jogosítványát elvették, ezért kénytelen édesanyja segítségét kérni, míg nem születik végleges döntés az ügyében – írta meg a Bors.

Ittas vezetés miatt kapcsolták le a rendőrök Zámbó Krisztiánt

Zámbó Jimmy fia, Krisztián elbúcsúzott a jogosítványától. Részegen vezetett, áthajtott a piroson, a rendőrök pedig lekapcsolták.
Gábor Zsazsa a hamvasztás miatt nem nyugodhat apja mellett?http://www.life.hu/sztarok/20170224-gabor-zsazsa-a-hamvasztas-miatt-nem-nyugodhat-apja-mellett.htmlGábor Zsazsa leghőbb vágya volt, hogy halála után édesapja mellett helyezzék örök nyugalomra, de nem valószínű, hogy ez megtörténhet. Zsazsát elhamvasztották, a zsidó vallási törvények szerint pedig urna nem kerülhet koporsós sírba.TV + SztárokOrigoVastag Tomi 24 évesen lett apahttp://www.life.hu/sztarok/20170224-24-evesen-valt-apava-vastag-tomi.htmlVastag Tamást az X-Faktor első szériájában ismerhette meg a nagyközönség, amit végül bátyja, Vastag Csaba nyert meg. Tominak azóta felfordult az egész élete, néhány hónapja pedig édesapává is vált... TV + SztárokOrigoBaukó Éva feljelenti Aureliót: börtönbe is kerülhethttp://www.life.hu/sztarok/20170224-bauko-eva-feljelenti-aureliot.htmlÖsszerúgta a port nemrég Baukó Éva és Aurelio, mindezt a Facebookon. Éva egy bejegyzésében megemlítette az egykori Való Világ-győztes nevét, amit Aurelio keresetlen szavakkal jutalmazott egy videóban. Éva ezt nem hagyja annyiban: feljelentést tesz. Ezért az RTL Klub műsorvezetője akár két évet is kaphat! TV + SztárokOrigoÖrdög Nóra új műsora lesz a tavasz durranásahttp://www.life.hu/sztarok/20170224-ordog-nora-uj-musora-nagyon-cuki-vigyazat-gyerekkel-vagyok.htmlÖrdög Nóra új műsora március 1-jén indul, de már a promóvideókból jól látszik, hogy elképesztően vicces lesz. TV + SztárokOrigoLagzi Lajcsi Dubaiba utazott üzleti útrahttp://www.life.hu/sztarok/20170224-dubaiba-utazott-lagzi-lajcsi.htmlLagzi Lajcsi ismét elhagyta az országot, ezúttal Dubaiba utazott. Kiderült, hogy nem nyaralni ment a városba, hanem üzletelni. Állítólag ingatlanbefektetésekről tárgyal a helyi nagyokkal. TV + SztárokOrigoÚj műsoráról beszélt Jakupcsek Gabriellahttp://www.life.hu/sztarok/20170223-uj-musorarol-beszelt-jakupcsek-gabriella-ilyen-meg-nem-csinalt.htmlJakupcsek Gabriella bő egy év kihagyás után, újra képernyőre kerül. Ezúttal a TV2 vadonatúj barát- és családkereső műsorát, a Egymás Szemében című sorozatot fogja vezetni. A műsorvezető a Life.hu-nak elmondta, miről is szól a műsor, és a legfontosabb, hogy miért is kezdett újra tévézni. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.