Csalódottak az erdélyi rajongók: nem vetítik le a Viszkist Csíkszeredán

Forrás: Mtl -
film Viszkis Ambrus Attila Csíkszereda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem lesz látható Csíkszeredán a Viszkis című film, amelyet már több erdélyi moziban is vetítenek.

A rajongók nehezményezték, hogy pont Csíkszeredán nem láthatják a Viszkist, pedig az Ambrus Attila életéről készült filmet már több erdélyi moziban is vetítik. A Bors most kiderítette, a városnak nem Ambrus személyével volt a baja, egyszerűen csak nem sikerült megállapodásra jutnia a mozinak és a forgalmazónak.

Az a helyi magánvállalkozás, amellyel a Kincsem kapcsán szerződésben álltunk, ezúttal nem tudta biztosítani az általunk kért feltételeket, így nem jött létre a megállapodás. Viszont nem szerettük volna kihagyni a csíkszeredai közönséget A Viszkis-filmből, így végül a városhoz nagyon közel fekvő településen, Csíkcsicsón szerveztük meg a vetítést" – árulta el a film romániai összekötője, Venczel Endre.

Ambrus Attila filmjét nem vetítik Csíkszeredán Forrás: Mtl
Janza Kata szomorú lenne, ha nem játszhatná többé Sissithttp://www.life.hu/sztarok/20180126-janza-kata-szomoru-lenne-ha-nem-jatszhatna-tobbe-sissit.htmlJanza Kata nagyon szeretné, ha a színház újra leporolná az Elisabeth című darabot és ő játszhatná ismét a főszerepet, ennek azonban több akadálya is lehet. TV + SztárokOrigoKárpáti Rebeka reagált a rosszindulatú kommentekrehttp://www.life.hu/sztarok/20180126-karpati-rebeka-reagalt-a-rosszindulatu-kommentekre-instagram.htmlKárpáti Rebekának a közösségi oldalán szegezték neki a kérdést, hogy miből keresi kenyerét. A gyönyörű modell most válaszolt. TV + Sztárok--16 évvel ezelőtti közös fotót posztolt Rubint Réka és Norbihttp://www.life.hu/sztarok/20180126-16-evvel-ezelotti-kozos-fotot-posztolt-rubint-reka-es-schobert-norbi.htmlEgy 16 évvel ezelőtt készült közös fotóval lepte meg rajongóit Rubint Réka és Schobert Norbi. TV + Sztárok--Karsai Zita 40 felé közeledve dögösebb, mint valaha - Fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180126-karsai-zita-40-fele-kozeledve-dogosebb-mint-valaha-fotok.htmlRendszeresen posztol szexi fotókat közösségi oldalára Karsai Zita, aki jelenleg Németországban él. TV + Sztárok--Megdöbbentő: kora miatt írhatták ki a Barátok köztből Sztárek Andreáthttp://www.life.hu/sztarok/20180125-kora-miatt-irhattak-ki-a-baratok-koztbol-sztarek-andreat.htmlSztárek Andrea megdöbbentő kijelentést tett, szerinte a kora miatt írták ki a Barátok közt című sorozatból. TV + SztárokOrigoStohl András melegebb éghajlatra küldte Nagy Ervinthttp://www.life.hu/sztarok/20180125-stohl-andras-melegebb-eghajlatra-kuldte-nagy-ervint-valotarsak.htmlMelegebb éghajlatra küldi sorozatbeli testvérét, Nagy Ervint Stohl András a Válótársak következő részében. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.