Álomházasságáról vallott Marton Adrienn

Fotó: Polyák Attila/Origo -
modell Edvin Marton házasság család Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Marton Adrienn és Edvin Marton igazi álompár: boldogan nevelik gyermekeiket és a karrierjüket is sikeresen egyengetik. Az egykori modell most elárulta, mi a titkuk.

Marton Adrienn feladta modellkarrierjét, hogy minden idejét a családjának szentelhesse. A csinos sztáranyuka azonban nem mondott le az álmairól sem, a gasztronómia világában is sikert sikerre halmoz, férje, Edvin Marton pedig mindenben támogatja őt. Úgy vélik, ketten, közösen mindent meg tudnak oldani.

Elfogadta a férjem, hogy szükségem van a kihívásokra, ezért átszervezte értem az egész életét. Szeptemberben például elmegyek majdnem egy hónapra Toszkánába, gasztroműsort forgatni. Tudja, hogy szeretném. Ezért hozzátette, hogy menj, élvezd, és majd megoldjuk. Igazi álomférj. És tényleg megold mindent, mert részt vesz az életünkben, tisztában van azzal, hogy a fiúknak éppen milyen órájuk van, hol vannak vagy hova kell menniük" – nyilatkozta a Borsnak Marton Adrienn.

Marton Adrienn és férje, Edvin Marton Fotó: Polyák Attila/Origo
15 sztár, aki a hasonlít Disney-mesék főhőseire http://www.life.hu/sztarok/20180612-15-sztar-aki-a-hasonlit-disney-mesek-fohoseire.htmlNem kellene sokat gondolkozni azon, hogy mely sztárok játsszák el az alábbi Disney-figurák karakterét egy élőszereplős moziban, hisz a hozzájuk párosított világsztárok a kiköpött másaik! TV + SztárokOrigoVasvári Vivien arcára alig lehetett ráismerni a kibeszélőshow-banhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-vasvari-vivien-arcara-alig-lehetett-raismerni-a-kibeszeloshowban.htmlA Feleségek luxuskivitelben szereplői hétfőn egy kibeszélőshow-ban mondták el egymásról véleményüket, ám nemcsak a vitákra kaphatták fel a fejüket a nézők, hanem arra is, hogy Vasvári Vivien külseje igencsak megváltozott. TV + Sztárok--Növényi Norbert pszichológus segítségét kérte, fel kell dolgoznia, ami történthttp://www.life.hu/sztarok/20180612-novenyi-norbert-pszichologus-segitseget-kerte-fel-kell-dolgoznia-ami-tortent.htmlAdócsalás és magánokirat-hamisítás miatt első fokon három és név hónap börtönre ítélte a bíróság Növényi Norbertet. Az ítélet ugyan nem jogerős, ám az utóbbi évek megpróbáltatásai miatt pszichológus segítségét kérte az olimpikon. TV + Sztárok--Labancz Lilla autójában mutatta meg melleit: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-labancz-lilla-autojaban-mutatta-meg-melleit.htmlLabancz Lilla imádja mutogatni testét, de főként a fenekét és a melleit. Legfrissebb Insta-sztorijában utóbbit helyezte előtérbe, nem lehetett nem észrevenni. TV + Sztárok--Fiesta-botrány: Knapik Tamás állítja, Csordás Tibi miatt ivotthttp://www.life.hu/sztarok/20180612-fiesta-botrany-knapik-tamas-allitja-csordas-tibi-miatt-ivott.htmlAz egykor nagysikerű Fiesta zenekar tagjai évek óta harcban állnak egymással, Knapik Tamás pert is indított Csordás Tibor ellen, hiszen állítása szerint jogtalanul használja a zenekar nevét. A zenész elárulta, Tibi életmódját akkoriban sem lehetett bírni, még ő is piált miatta. TV + SztárokOrigoRose McGowen 10 év börtönt is kaphat drogbirtoklás miatthttp://www.life.hu/sztarok/20180612-rose-mcgowen-10-ev-bortont-is-kaphat-drogbirtoklas-miatt-birosag.htmlRose McGowen nehéz helyzetbe került: drogbirtoklásért akár 10 év börtönbüntetést is kaphat. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.