Südi Iringó tánc tánciskola Szombat esti láz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Südi Iringót az utóbbi években nagyon ritkán láthattuk a tévében: jelenleg saját tánciskoláit és ruhaipari cégét irányítja párjával.

Südi Iringó annak idején a Szombat esti láz című táncos műsor egyik legnépszerűbb szereplője volt, de már évek óta nem tűnt fel a tévéképernyőn. A Story magazinnak elmondta, ezt egyáltalán nem bánja, nem hiányzik neki a média, jelenleg párjával tánciskoláikat és ruhaipari cégeiket irányítják.

Huszonnégy évesen kerültem a média világába, akkor még naiv gyerek voltam. Hamar megtanultam, hogy nem mindig az történik, amit szeretnék. Kiforgatták a szavaimat, ráadásul nem tudtam nemet mondani a felkérésekre... Emiatt, bevallom, kicsit be is zárkóztam mostanra, és kizárólag olyan szereplést vállalok el, ami a tánccal kapcsolatos. Már nem szívesen vállalnék a tévében főzőműsort, vagy olyat, ahol békát kell enni és rovarokat nyalogatni... Csak olyat csinálok, amiben jól érzem magam, megtanultam nemet mondani. Az utcán már nem ismernek fel annyian, de jobb is így."

Südi Iringó nem szívesen szerepel már tévéműsorokban Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu
Megmutatta 26 évvel idősebb szerelmét ÉNB Alexa: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-megmutatta-26-evvel-idosebb-szerelmet-enb-alexa-foto.html26 évvel idősebb, ötgyerekes férfit szeret a FEM3 műsorvezetője, Koholák Alexandra. TV + Sztárok--Bemutatkozott az RTL Klub Reggeli című műsorának új "műsorvezetője": videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-bemutatkozott-a-reggeli-uj-musorvezetoje-video.htmlA Reggeli új ideiglenes műsorvezetőt kapott, akinek van egy különleges képessége: meg tudja jósolni a a foci-vb meccseinek eredményeit, ráadásul meztelenül! Íme, az első jövendölése. TV + Sztárok--Kormos Anett pikáns témákkal készül az utolsó Comey Clubbrahttp://www.life.hu/sztarok/20180614-kormos-anett-pikans-temakkal-keszul-az-utolso-comey-clubbra.htmlKormos Anett önálló estjében a megszokott szókimondásával várja a nézőket a tévé elé. Az állandó családi anekdoták mellett azonban a főszerepet a pikáns témák, például az életkorral lankadó, vagy éppen túlbuzgó szexuális kedv, valamint a G-pont felkutatása kapják. TV + Sztárok--Ördög Nóra több lábon áll: nincs benne egzisztenciális félelemhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-ordog-nora-tobb-labon-all-nincs-benne-egzisztencialis-felelem.htmlÖrdög Nóra ki sem látszik a munkából, de ő így érzi jól magát. Imádja a műsorvezetést, ám tudja, hogy nincs garancia arra, hogy mindig őt hívják majd, ezért áll több lábon. TV + Sztárok--Voksán Virág szerint az anyaság nem a külsőn múlikhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-voksan-virag-szerint-az-anyasag-nem-a-kulson-mulik.htmlNemrégiben jelentette be Voksán Virág, hogy édesanya lesz, azt mondja: szeretné megmutatni, hogy a külseje és a róla kialakult vélemények ellenére, igenis helyt tud állni anyaként is. TV + SztárokOrigoÁbrahám Edit visszatér a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20180614-abraham-edit-visszater-a-baratok-koztbe-sorozat.htmlÖt év után visszatér a Barátok köztbe Ábrahám Edit, azaz Berényi Claudia. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.