Így emlékeztek meg barátai Paudits Béláról: megrendítette őket a színművész halálának híre

Forrás: Fem3 -
halál búcsú barátok megemlékezés Paudits Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Barátai, egykori kollégái mind abban reménykedtek, hogy Paudits Béla ezúttal is felépül betegségéből, de sajnos nem így lett. A színművész lánya látogatása után távozott az élők sorából, mindössze 68 évesen. Barátai és egykori kollégái megrendültek a hír hallatán, mindenkinek nagyon fog hiányozni.

Paudits Béla évekig küzdött betegségeivel, de az agyi infarktusából már nem tudott felépülni. 68 évesen távozott az élők sorából a színész, halálhíre megrendítette a kollégáit és a barátait is. Mind reménykedtek ugyanis a művész gyógyulásában, de sajnos ez nem következett be. Így búcsúztak tőle barátai.

Paudits Bélát siratják a barátai Forrás: Fem3

"Mélységesen lesújtott a halálhír, de a Főnök dönti el, kinek és mikor kell mennie. Biztos, hogy nagy szükség volt már rá odafent egy varietében" - mondta a BlikknekPaudits Béla jó barátja, Lajsz András.

Nagyon fáj, hogy elment. Számomra Béla több volt mint pályatárs,


A soványságát is azzal magyarázta, hogy „átereszt a szíve". Ezért nem számított hosszú életre. Két végén égette a gyertyát"

kétségbe vagyok esve. Rendkívül szerettem őt! A Madách Színház természetesen saját halottjának tekinti.

Borsnak

"Nagyon szerettem őt. El sem hiszem, hogy ez történt. Jó ideje rosszul volt már, és aggódva figyeltük, ahogy egyre csak gyengül"– mondta Horváth Gyöngyi énekesnő.

Berki kislánya elfogadta Mazsit, barátnők lettekhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-berki-krisztian-kislanya-nati-elfogadta-mazsit-baratnok-lettek.htmlAhogy már megírtuk, Berki Krisztián és kedvese, Mazsi mielőbb össze szeretnék kötni hivatalosan is az életüket, és mihamarabb közös babát is szeretnének. Azt azonban tudni, hogy Krisztián imádja kislányát, Natit. Most az is kiderül, hogy milyen gyermeke és Mazsi viszonya. TV + Sztárok--Liptai Claudia és Pataki Ádám esküvőjének igaz történetehttp://www.life.hu/sztarok/20180614-liptai-claudia-es-pataki-adam-eskuvojenek-igaz-tortenet.htmlLiptai Claudia és Pataki Ádám titkos esküvőjéről egyre s másra jelentek meg cikkek az elmúlt héten. A műsorvezető a Storynak mesélt a nagy napról és az Instagramján is reagált a róla szóló írásokra. Most kiderült, hogy miként sikerült a nagy nap, és az is, hogy nem sok kellett ahhoz, hogy elmaradjon a lagzi. TV + SztárokOrigoVízbe fulladt Bode Miller világbajnok síelő másfél éves kislányahttp://www.life.hu/sztarok/20180612-vizbe-fulladt-bode-miller-vilagbajnok-sielo-2-eves-kislanya-emmy.htmlBode Miller síelő közösségi oldalán tette közzé a megrendítő hírt: másfél éves kislánya, Emmy vízbe fulladt. TV + SztárokAFPMegdöbbentette az internet népét a 13 éves kislány produkciója: tehetségkutatóban indulthttp://www.life.hu/sztarok/20180613-megdobbentette-az-internetet-a-13-eves-kislany-produkcioja.htmlAlig mert megszólalni a 13 éves Courtney Hadwin, amikor az America's Got Talent színpadára lépett, ám amikor elkezdte énekelni a Hard to Handle című számot, a közönség lélegzete is elállt. TV + Sztárok--Az interneten üzenget egymásnak Kero és Verebes Istvánhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-az-interneten-uzenget-egymasnak-kero-es-verebes-istvan-botrany.htmlVerebes István egy interjúban azzal vádolta Kerényi Mikós Gábort, hogy egyszer üvöltözött vele. Kero most nyílt levélben szólt vissza neki. TV + SztárokOrigoÚjabb részletek derülnek ki Anthony Bourdain halálával kapcsolatbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-ujabb-reszletek-derulnek-ki-anthony-bourdain-halalaval-kapcsolatban-szerelem.htmlEgyre több részlet derül ki Anthony Bourdain halálával kapcsolatban: a séf állítólag reménytelenül szerelmes volt egy olasz színésznőbe. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.