házasság Tina Bangó Margit Emilio
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezúttal a család teljes női szakasza elkísérte esküvői ruha próbájára Tinát. A hölgykoszorúban ott volt Bangó Margit is, aki elárulta miért fohászkodik.

Lázasan készül házassági fogadalma megerősítésére Tina és Emilio, akik hamarosan újra kimondják a boldogító igent egy ceremónia keretében. A pár megadja a módját az ünneplésnek, ezért az alkalomhoz illő ruháról is gondoskodnak. Bár Tina egyszer már járt ruhapróbán, most azonban a család egész női szakaszát bevetette, hogy segítsenek neki döntést hozni.

"Azért is szerettem volna, hogy mindannyian itt legyenek, mert ők aztán igazi kritikusok. Ami a szívükön, az a szájukon. Tudom, hogy őszintén meg fogják mondani a véleményüket" - mondta Tina, aki egymás után bújt bele a ruhakölteményekbe. Azonban mindegyik ruhánál más és más volt a hölgyek véleménye. "Ami tetszik a többségnek, az nem tetszik a nagyobbik lányomnak vagy épp fordítva. Igazából mindegy mit mondanak, én lélekben már döntöttem, amihez persze az ő véleményük is hozzátett" - mondta Tina, akinek Bangó Margithoz hasonlóan szinte elállt a lélegzete, mikor lányait meglátta a koszorúslány ruhában. A nagy napon ugyanis lányai viszik majd Tina fátylát. Bangó Margit már most alig jutott szóhoz a meghatottságtól.

Emilio és Tina megújítják hazassági fogadalmukat Forrás: Sláger TV

"Csodálatos dolog, hogy Vivike és a kis Tina is ott lesznek az eskütételnél. Számomra Tina és ők a legszebbek, annyira örülök, hogy így láthatom őket és részese lehetek mindennek. Egy dolgot várok az élettől és kérem a jóistent, hogy megadja: a kis Tinának még ott lehessek az esküvőjén. Most 17 éves, de remélem, hogy amikor eljön az ideje, az ő nagy napján is ott lehetek még" - mondta a nóták koronázatlan királynője a Drága családom mai epizódjában, melyet 21:00-tól láthatnak a nézők a Sláger TV-n.

Kárpáti Rebeka új szerepben: munkát kapott a TV2-nhttp://www.life.hu/sztarok/20181007-karpati-rebeka-uj-szerepben-munkat-kapott-a-tv2n.htmlOktóber 12-én péntek este 19 órakor elrajtol a Csak show és más semmi, ebben a produkcióban kapott munkát Kárpáti Rebeka. TV + SztárokOrigoCurtis az Instán üzent a legfontosabb embernek az életébenhttp://www.life.hu/sztarok/20181007-curtis-az-instan-uzent-a-legfontosabb-embernek-az-eleteben.htmlSzerelméről, Krisztiről posztolt fotót Curtis, hozzá pedig egy szívhez szóló szerelmi vallomást írt, amit a Forest Gump című filmből idézett.TV + Sztárok--Istenes Bence vallomása: "Nagyon idegőrlő volt az elmúlt két évünk"http://www.life.hu/sztarok/20181007-istenes-bence-vallomasa-idegorlo-ket-even-vannak-tul.htmlIstenes Bence a közösségi oldalán vallotta be, mennyire nehéz is volt számukra az elmúlt két év.TV + Sztárok--Így ünnepelte Hosszú Katinka a négyszázadik érméthttp://www.life.hu/sztarok/20181007-igy-unnepelte-hosszu-katinka-a-negyszazadik-ermet.htmlHosszú Katinka bravúros szerepléssel három napon át örvendeztette meg az első Magyar Világkupára látogató közönséget a Duna Arénába. Túl van a négyszázadik érmén a világ legjobb úszónője, ezt a győzelmet pedig meg is ünnepelte. Elárulta, hogyan és kivel.TV + Sztárok--Eljárás indult Hosszú Katika és Shane Tusup cége ellenhttp://www.life.hu/sztarok/20181007-eljaras-indult-hosszu-katika-es-shane-tusup-cege-ellen.htmlA Cégnyilvántartás szerint szeptember 27-én indult végrehajtási eljárás az Iron Corporation Kft. ellen - írja a Blikk az Mforra hivatkozva. Az nem derült még ki, hogy mi az eljárás oka, általában azonban az adót be nem fizető, vagy határidőket elmulasztó cégek esetében csinál ilyent a NAV.TV + SztárokCsákány Mónika, az Éjjel Nappal Budapest egykori szereplője melltartós képet posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20181007-csakany-monika-az-ejjel-nappal-budapest-egykori-szereploje-melltartos-kepet-posztolt.htmlSzexi, melltartós képet posztolt Csákány Mónika, az Éjjel Nappal Budapest egykori szereplője - szúrta ki a Blikk. Mónika teljesen kivirult, mióta édesanya lett.TV + Sztárok




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.