Anna Chlumsky Selena Gomez első csók Mila Kunis Kirsten Dunst Dakota Fanning Macaulay Culkin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első csók meghatározó egy fiatal életében. Hevesen dobogó szív kíséri, izgatottsággal és idegességgel vegyítve. A gyerekszínészeknek azonban a varázslatos első csók élménye nem éppen úgy adatik meg, ahogy kellene. Ők ugyanis sok esetben sem a partnerüket, sem az időpontot nem választhatják meg. Íme azok a sztárok, akik a kamerák előtt voltak kénytelenek átélni az első csókjukat.

Mila Kunis

Mila Kunis és Ashton Kutcher az Azok a 70-es évek show-ban Forrás: Fox

A színésznő az Azok a 70-es évek show-ban élte át az első csókélményét, nem is akárkivel. Ashton Kutcher volt a partnere, aki azóta már a férje és két közös gyermekük van. Akkor azonban még nem volt köztük kapcsolat, habár Mila Kunis odavolt a színészért. „"Nagyon ideges voltam, és kényelmetlenül éreztem magam. Nagyon bele voltam zúgva" – árulta el Mila egy interjúban.

Dakota Fanning

A Mindenütt nő című film forgatása során csattant el Dakota Fanning első csókja. A 2002-ben bemutatott film forgatásának idejében a színésznő még csak 7 éves volt. Reese Witherspoon fiatal karakterét alakította.

Kirsten Dunst

Forrás: YouTube

A színésznő első csókja egy olyan színésszel történt, akiért nagyon sok nő rajongott akkor, és még most is. Kristen Dunst az Interjú a vámpírral című film forgatásán élte át azt az élményt, amiért sokan irigylik, de ő nem volt túlságosan boldog tőle, pedig Brad Pittet kellett megcsókolnia. Ekkor 11 éves volt, és undorítónak nevezte az élményt.

Selena Gomez

Forrás: YouTube

A ma már inkább énekesnőként tevékenykedő Selena Gomez szintén nagyon fiatalon került a filmes iparba, és az ő első csókja is a kamerák előtt csattant el, méghozzá a Zack és Cody élete című sorozatban. Selena Dylan Sprouse-t csókolta meg a jelenetben, aki már felnőtt férfi, és mostanában Palvin Barbi csókolgatja.

Macaulay Culkin és Anna Chlumsky

Anna Chlumsky és Macaulay Culkin Forrás: InterCom

A My Girl két főszereplőjének első csókja a kamerákon kívül is az első volt mindkét színész számára. Macaulay Culkin ekkor mindössze 11 éves volt, ahogy Anna is. A két színész még díjat is kapott a jelenetért az MTV Movie Awardson.

Anyaszült meztelenül szelfizett Pumped Gabohttp://www.life.hu/sztarok/20190614-anyaszult-meztelenul-szelfizett-pumped-gabo.htmlPumped Gabo pucéran fotózkodott a tükör előtt. TV + Sztárok--Bochkor Gábor cáfolta, hogy újra összeáll Boros Lajossalhttp://www.life.hu/sztarok/20190614-bochkor-gabor-cafolta-hogy-ujra-osszeall-boros-lajossal.htmlBochkor Gábor cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a jövőben újra együtt rádiózik Boros Lajossal. TV + SztárokOrigoGombos Edina és családja Magyarországon vannakhttp://www.life.hu/sztarok/20190614-gombos-edina-es-csaladja-magyarorszagon-vannak.htmlGombos Edina családjával együtt Amerikában él jelenleg, de a hét elején hazajöttek. TV + Sztárok--Újra sztriptízshow-kat vállal VV Renihttp://www.life.hu/sztarok/20190614-ujra-sztriptizshowkat-vallal-vv-reni-valovilag-tancos.htmlVV Reni a ValóVilág kamerái előtt többször elmondta, hogy nem szeretne visszatérni a sztriptíztánchoz. Úgy tűnik, kénytelen volt: létrehozott egy Instagram-fiókot, amelyen részletezi, hogy milyen munkákat vállal. TV + SztárokOrigoPolgár Tünde fiát azzal vádolták meg, hogy teherbe ejtett egy lánythttp://www.life.hu/sztarok/20190613-polgar-tunde-fiat-azzal-vadoltak-meg-hogy-teherbe-ejtett-egy-lanyt.htmlInfluenszerként is tevékenykedik a Feleségek luxuskivitelben című műsorból ismert Polgár Tünde fia, a 17 éves Dániel. Egy kommentelő most durva vádakkal illette. TV + Sztárok--Egy ismerős kitálalt Bradley Cooper és Lady Gaga kapcsolatárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190613-egy-ismeros-kitalalt-bradley-cooper-es-lady-gaga-kapcsolatarol.htmlKiderült, hogy valóban nagyon szoros a kapcsolat Bradley Cooper és Lady Gaga között. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.