Majka elárulta, miért szállt be a magyar fociba: fiai miatt is tette

magyar foci Egyesület Majka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majka úgy döntött, beszáll a magyar fociba és szülővárosában, Ózdon társaival megalapították az Ózdi Hétvölgy Focisulit. Elárulta, miért tette és mi lesz a szerepe.

Majka helyi vállalkozók és az önkormányzat segítségével alapította meg Ózdon azt a focisulit, ahol tehetséges gyerekek tanulhatják meg a sport fortélyait szakemberektől.

A rapper, aki maga is Ózdról származik, úgy látta, rossz irányba megy Ózdon a labdarúgás, ezért érezte azt, hogy tennie kell valamit. Ő is lelkes focidrukker, ám eddig csak szurkolóként volt jelen a foci az életében.

Majka Forrás: TV2

Nem az a dolgom, hogy tehetségeket keressek. Az én feladatom a kapcsolatok kiépítése”árulta el a Blikknek Majka.

„Meg kell értetni a fiatalokkal, hogy a kitartás és a munka eredményeket szül. Ha ez az egyetlen út a kitöréshez, akkor ebbe bele kell adni apait-anyait. Az élet nem dobálja a lehetőségeket. A szerencséért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint bármi másért. Ez közhelyes ugyan, de nagyon igaz” – mesélte a rapper, aki apaként is fontosnak tartja az iránymutatást.

„Két gyerek apja vagyok én is. Róluk is szól a jövő. Ezért mindent meg kell tenni, hogy segítsünk nekik, és nem szabad engedni, hogy az anyagi javak megszerzése miatt néhány szerencsevadász turista elvegye tőlük a lehetőséget.”

Majka hatalmasat zakózott a színpadon: átesett az egyik táncosnőn


Majkát a Strand fesztiválon érte kisebb baleset: a zenész a színpadon esett hanyatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.