Rohan az idő, már 22 éve halt meg Diana hercegnő

Forrás: Getty Images/1986 Georges DeKeerle/Georges De Keerle -
Diana hercegnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életében is az volt, és a halála után is ikon maradt Diana hercegnő. A brit királyi család egyik legnépszerűbb tagjának elvesztését sokan több mint 2 évtized után sem tudják feldolgozni. Csodálatos személyisége és szépsége miatt a mai napig példaképnek tekintik egykori rajongói. 

A 36 évesen tragikus balesetben elhunyt Diana élete szinte nyitott könyv volt, hiszen folyamatosan követték minden lépését az újságírók, de halála után sem tűnt el a címlapokról. 22 évvel ezelőtti halála óta sincs olyan hét, hogy ne szerepelne magazinokban, a baleset körülményei a mai napig sokak szerint nem tisztázottak. Új, sosem látott fotói a mai napig nagy érdeklődésre tartanak számot, árverésen szereplő ruhái, tárgyai kiemelt tételek.

Most, a halála évfordulóján közös vacsorát terveznek a Kensington-palotában, ahol talán újra egymásra talál Harry és Vilmos herceg, akiket anyjuk 1997-es halála még inkább összekovácsolt, ám az utóbbi időben feszültség van közöttük. Úgy tudni, ennek hátterében a feleségeik állhatnak, akik állítólag nem igazán jönnek ki egymással, de most a fél világ abban reménykedik, hogy a megemlékezés újra közel hozza őket egymáshoz.

Forrás: Getty Images/1986 Georges DeKeerle/Georges De Keerle

Facebook-posztban fakadt ki Pirner Almahttp://www.life.hu/sztarok/20190831-facebookposztban-fakadt-ki-pirner-alma-levelet-kapott.htmlEgy fiatal lány levelén háborodott fel a minap Pirner Alma. Nem is hagyta szó nélkül, hosszú Facebook-bejegyzésben reagált rá. TV + SztárokOrigoVajna Timi Andyről: "Mint két lelki sérült, beszélgettünk egymással"http://www.life.hu/sztarok/20190829-vajna-timi-andyrol-mint-ket-lelki-serult-beszelgettunk-egymassal.htmlVajna Timi Nádai Anikónak mondta el, mi lehetett az, ami miatt a filmmogul őt vette feleségül. Az özvegy sok egyéb mellett arról is beszélt, milyen volt a pénzhez való viszonya Andy mellett. Elárulta, hogyan szerettek egymásba. TV + SztárokOrigoÁzsia Expressz 2: A fia betegsége miatt fel akarta adni a versenyt Gáspár Zsoltihttp://www.life.hu/sztarok/20190829-azsia-expressz-2-fia-betegsege-miatt-fel-akarta-adni-a-versenyt-gaspar-zsolti.htmlKis híján feladta az Ázsia Expressz versenyét Gáspár Zsolti. A híresség 18 éves fia, Nikolász ugyanis neurofibromatosisban szenved (amely egy igen ritka, idegrendszerre is kiható, genetikai eredetű bőrbetegség), és a forgatás ideje alatt éppen komoly vizsgálatokon vett részt. Zsolti az aggodalomtól a harmadik forgatási nap estéjén összeomlott, és csapattársai segítségét kérte. TV + SztárokOrigoVajna Tímea elmondta, miért őt vette feleségül Andy Vajnahttp://www.life.hu/sztarok/20190829-vajna-timea-elmondta-miert-ot-vette-felesegul-andy-vajna.htmlBár Vajna Timi és Andy Vajna kapcsolatáról mindig is sokat lehetett olvasni, most az özvegy a Hollywoodban élő magyar újságírónőnek, Návai Anikónak beszélt a szerelmükről. TV + SztárokOrigoA körülményekhez képest jól érezte magát Szaxi Maxi a halála előtthttp://www.life.hu/sztarok/20190828-a-korulmenyekhez-kepest-jol-erezte-magat-szaxi-maxi-fekete-gyula-a-halala-elott.htmlHosszú betegség után hunyt el az elmúlt héten Szaxi Maxi, azaz Fekete Gyula, zenész. A Hungária, majd a Dolly Roll együttes szaxofonosa 68 éves volt, 5 évvel ezelőtti agyvérzéséből soha nem épült fel teljesen. Most testvére, Gábor mesélt arról, milyen állapotban volt a bátyja. TV + Sztárok--Testőrt fogadott a Pa-Dö-Dőhttp://www.life.hu/sztarok/20190828-testort-fogadott-a-padodo-falusi-mariann-lang-gyorgyi.htmlBár sokáig nem érezték szükségét, ma már biztonsági emberek vigyáznak a Pa-Dö-Dő tagjaira. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.