Pirner Alma: "Az éhes tekintetek, ahogy a szájukat nyalták..."

2015.06.04. 14:00

Pirner Alma első gyermekét várja, de ezzel együtt sem mondott le arról, hogy nőies legyen. Szerinte ugyanis egy kismama is lehet szexi és vonzó. A rúdtánc nagyasszonya azt is elmondta, ugyanúgy odafigyel az étkezésre és a mozgásra, mint terhessége előtt. 

A rúdtánc-világbajnok kismamával Szily Nóra éppen fél évvel ezelőtt készített interjút. Akkor már tett egy apró említést egy várva-várt bébiről. Az interjút alább olvashatod.

 36 órás út után Ausztráliából szinte a kávézóban landolt. Azt gondoltam, megérkezik egy elgyötört, nyúzott nő, ehelyett belépett tökéletes külsővel, és naná, minden szem rá szegeződött. Na, de nézzünk a külcsín mögé!

Elcsíphetnélek valaha macinaciban, smink nélkül, picit slamposan?

Maximum otthon, a négy fal között, vagy hétköznap, amikor tanítok és sportos cuccban lótok-futok. De szerintem a külsőre kötelező ügyelni annak, aki ennyire kint van a kirakatban. A stúdióimban példakép vagyok a nők számára. Hitelesnek kell lennem. Persze néha fárasztó a topon lenni, és jólesik elengedni magam egyedül, csendben. Ebből a szempontból kettős a személyiségem. 16 éve vagyok már színpadon, 12 éve foglalkozom tanítással. Hét közben órák, hétvégén utazás, fellépés – elképesztő iramot diktáltam.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Munkamániás vagy, sodródtál, vagy nem tudsz nemet mondani?

Nagyon tudatos volt minden döntés, amit hoztam, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Arra törekszem, hogy amit csinálok, abban a legjobb legyek. A siker fontosabb, mint a gazdagság. Az csak következmény lehet. Szerintem fordítva nem működik. Sokan azt gondolják, ha majd sikeres leszek a szakmában, a kapcsolatomban, bármiben, akkor majd boldog leszek. Tévedés.

Ha ezt a tudatosságot vizsgáljuk, szinte minden kislány magára cibálja az anyja cipőjét, ruháit, de kevesen lyukadnak ki oda, hogy egyszer csak elkezdik ledobálni magukról a textilt.

Már kicsi koromban a revü vonzott. A díszes kosztümök, a nagy tollak, a gyönyörű strasszok. Néztem a filmeket, Josephine Bakert, a burleszk világát, és odaképzeltem magam. Nem arra vágytam, hogy egy férfival legyek a színpadon. A tánc számomra önálló önkifejezési formát jelentett. Az ars poeticám az, hogy akkor tud egy előadóművész jó lenni, ha elsősorban magát szórakoztatja a színpadon. Tehát az első, hogy én élvezzem, amit csinálok. Amíg meg tudok újulni, kitalálok egy show-t, megtervezek egy kosztümöt - ezzel leginkább magamat szórakoztatom. Nem válik külön a zene és én, hanem egy vagyok a ritmussal, a karakterrel – mint egy színész - és iszonyatosan élvezem minden egyes pillanatát annak, hogy kilépek a színpadra, szórakoztatom az embereket, és azt csinálhatok velük, amit akarok. Úgy szoktam fogalmazni, hogy én egy álmot adok el a közönségnek. A férfiak arra vágynak, hogy megkapjanak, a nők többsége pedig hasonlítani szeretne rám, vagy legalábbis olyan önbizalmat szeretne, mint amit én sugárzok.

Na, de mégis – hogy kezdődött?

8-10 éves lehettem, amikor kitaláltam otthon, hogy csinálok magamnak egy rádiót. Volt egy diktafonom, és interjúkat készítettem úgy, hogy minden szerepet én játszottam. „Apple Radio-nak” hívtam, tudod, angoltagozatra jártam.

Ha ezt Steve Jobs tudta volna!

Járna a jogdíj! Az a játék is arról szólt, hogy azzal magamat szórakoztattam, hogy különféle karakterekbe bújtam. Azt éltem meg, hogy bárki lehetek, amíg elhiszem magamról. És ez onnantól kezdve belengte az egész karrieremet.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

De miért nem lettél színésznő? Miért lettél sztriptíztáncosnő, amit sokan ma is összekevernek egy prostituálttal! Előítéletekkel teli terepre léptél.

Azért, mert engem a revü érdekelt, annak a női szépségnek a megmutatása, amihez hozzátartozik a meztelenség. Lehet, hogy nehezen érthető, de én másként tekintek a meztelenségre, mint a többség. Most itt ülünk ebben a kávézóban, és ha mindenki ruha nélkül ülne, és mi is úgy beszélgetnénk, akkor én ugyanúgy érezném magam, mint ruhában.

Hát, én nem. Már kuncogsz is!

Persze, mert megértelek. De nekem a meztelenség nem valami perverz, pejoratív, közönséges dolog, hanem természetes jelenség, amit az emberek túlgondolnak. De az az ő fantáziájukról szól, nem az enyémről.

De azt olvastam, hogy az első fellépésed mégiscsak kínosra sikerült. Hogy az elején még nem lubickoltál abban a szerepben. Egyébként is, egy revütáncosnőn van ruha. Ha nem is sok…

Ott mindig marad a bugyi… Nekem a revü volt a cél, nagy kellékekkel, nagy jelmezekkel. De 17 évesen nem volt erre lehetőségem. Magyarországról beszélünk és nem Las Vegasról. Ugyan hol lehettem volna revütáncosnő? Nincsen ilyen iskola, és ehhez iszonyatosan sok pénz kell. Ha 10 egységet keresel, akkor 12-t kell elkölteni jelmezre. A legolcsóbb kosztümöm 4-500 ezer forint, annyi strassz van rajta, és ma már van 30-40 belőlük. Ez egy nagyon drága műfaj. A szüleim elváltak, anyukámmal egyedül maradtam, neki nem volt lehetősége arra, hogy támogasson engem.

De fejben támogatta az ötletet? Hogy elkezdesz vetkőzni annak érdekében, hogy majd egyszer csillogó kosztümökbe öltözhess?

Megláttam egy Expressz újsághirdetést, amelyben Table Dance Bárba kerestek táncosnőket. Mondtam anyunak, hogy elmegyek az interjúra. És bár a leves kevergetése közben nem volt annyira őszinte a mosolya, nem azt vágta rá rögtön, hogy kislányom, te sehova nem mész! Hanem azt mondta, hogy próbáld meg, és meglátjuk, mi lesz ebből. Bízott bennem. És igazából ennek köszönhetem, hogy soha nem siklottam félre, mint oly sokan. Ott lebegett a szemem előtt az álom, pénz kellett, és azt gondoltam, megnézem, milyen egy ilyen közegben az éjszakában dolgozni.

Leszállt az este, mentél az első fellépésre...

A munka úgy kezdődik, hogy egy csinos ruhácskában folyamatosan táncolni kell a színpadon. Azt nagyon élveztem. Mindenki néz, tapsol, dobják föl a pénzt.  Aztán egyszer csak kiválasztottak. Akkor lesokkolódtam, hogy most már nincs visszaút, ez a vízválasztó, oda kell menni, és föl kell állni az asztalra. Az első számnál még nem volt baj. A fölsőt csak-csak ledobtam valahogy, mert még takarni tudtam magam a nagy hajammal, de aztán... Jött a második, és a DJ egyre hevesebben integetett, hogy vetkőzni kell! Én az utolsó pillanatban térdig letoltam a bugyimat, majd kirohantam az öltözőbe. Úristen, hogy fogom én ezt bírni?! De telt-múlt az idő, és egy hónap múlva már olyan természetes volt, mintha futni mennék a szigetre.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Vagyis neked is voltak gátlásaid. Akkor mégsem olyan könnyű a meztelenség.

A meztelenséggel természetes volt a viszonyom, sokat jártam a szüleimmel nudista strandra. Nem az zavart, hanem a férfiak reakciója. Az éhes tekintetek, ahogy a szájukat nyalták... Aztán úgy döntöttem, hogy nem veszem magamra, ha beszólnak, fölkiabálnak. Azok ők, én pedig én vagyok. Ha valaki bejön egy ilyen bárba, akkor úgy érzi, bármit megtehet a pénzéért. Olyat is, amit a hétköznapi életben soha, mert anyutól olyan pofont kapna, hogy a fal adja a másikat. Az éjszakában olyan lányok ülnek oda hozzá beszélgetni, táncolni, akik egyébként rá sem néznének. Megveszi, hogy pár órára legyen valaki. El kellett jutnom oda, hogy a vendég viselkedése őt minősíti, nem engem. És az, hogy én hogyan reagálok, csak rajtam múlik.

Hogy úsztad meg, hogy egy jelentősebb pénzösszeg felajánlásánál is az öltözőbe menj vissza? Bocsánat, de meg kell kérdeznem - hogyan nem lettél luxuskurva?

Ha igent mondok, és megvesz valaki, mindegy, hogy egy órára vagy egy életre - onnantól kezdve már nem én irányítok. Szerintem kitartottként élni is ugyanolyan prostitúció. Csak akkor egy embernek vagyok a kiszolgáltatottja. Nincsenek ugyanolyan jogaim, elveszítem a tartásom - én azt nem bírnám elviselni.

 

Nem lett nagyon rossz véleményed a férfiakról?

Nem, de nagyon jól ismerem őket. Ha most körbenéznék, meg tudnám mondani, hogy melyik milyen típus, ki szokta megcsalni az asszonyt, milyen perverziója van...

Miből?

A kisugárzásukból. A világ minden táján mindenféle pasival találkoztam, és a férfiak ezeket a helyeket nemcsak arra használják, hogy táncoltassák a lányokat, hanem hogy kisírják a bánatukat. Az üzleti, családi problémáikat.

Mint egy pszichológusnál.

Igen. Csak én úgy hallgattam meg őket, hogy bikini volt rajtam, nem kosztüm. De nem utáltam meg a férfiakat, mert a nők ugyanolyanok tudnak lenni, csak ők érzelmi alapon működnek. De egy picivel több figyelemtől ők is elszédülnek.

És te hogy működsz? A 9 évig tartó házasságod tavaly ért véget, de idén újra oltár elé álltál. Kapcsolatfüggő vagy?

Fél évig nem volt senkim, ami fontos időszak volt a személyiségfejlődésem szempontjából. Az a 9 év húsznak számít, ha belegondolsz, hogy mi 24 órát együtt voltunk. Mindent együtt csináltunk. Egyébként nem én akartam, hogy vége legyen, bárki bármit feltételez. Én hiszek a házasságban.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Elvált szülők gyereke vagy, aki az elmúlt másfél évtizedben csak azt látta, hogy az emberek elvágynak, kikacsingatnak egy kapcsolatból.

Én mintatagadó vagyok, aki be akarja bizonyítani, hogy lehet jól csinálni. Azt gondolom, hogy ha két ember őszintén kötődik egymáshoz, akkor egy házasságban nem nagyon tud olyan dolog történni, ami miatt el kéne válni. Az őszinteség a kulcs. De ha a másik nem akarja megoldani a dolgokat, akkor nincs mit tenni. Soha többet nem szeretnék olyan kapcsolatot, ahol együtt dolgozom valakivel, mert megöli a magánéletet. Beindul a rivalizálás. Ha egy pasi folyamatosan a nő árnyékában él, akkor az ego ki akar törni egy idő után. Nem beszélve arról, hogy én már anya szerettem volna lenni, és ezt nehéz megoldani, ha ugyanazt a szakmát csináljátok. Ha kiszállsz, a másik is munka nélkül marad, és ez már gazdasági kérdés. Egy gyerek vállalásánál ezt is végig kell gondolni. Akkor miből fogunk élni?

De a válás után nem húzódtál vissza, nem lettél óvatos. Hamar igent tudtál mondani egy következőre.

Én hallgatok a hetedik érzékemre és spirituális vagyok. Szerelmes vagyok és boldog attól, hogy annyi megaláztatás után mégis kinyílt a szívem. Nem gyanakvó lettem, hanem átadtam magam, mert azt is tudtam, hogy a jelent nem büntethetem a múltamért. És igazam lett!

Abban a szakmában dolgozol, ahol a test uralkodik. Hogy jön ide a spiritualitás? Oshót olvasol, meditálsz… Fura.

Amiben én dolgoztam, rengeteg megpróbáltatással jár. Volt, hogy féltem. Talán érdemes lenne könyvet írnom a történetekből. Na, ilyenkor nyúl az ember alkoholhoz vagy droghoz. Valamihez, ami tompít, segít abban, hogy továbbcsinálja. Azért siklanak sokan félre az éjszakában, mert józanul nem tudnák folytatni. De van egy másik út, ami sokkal nehezebb. Ha az ember a spiritualitáshoz fordul segítségért. Én ezt választottam. Apukám alkoholista volt, abba is halt bele. Agresszív volt, anyukámat többször is bántotta. Tudtam, hogy én ezt nem akarom. Ebben is mintatagadó vagyok, mint ahogy a droggal is. Annyi rémes sorsot láttam, hogy eldöntöttem, soha semmit nem próbálok ki. Pedig az öltözőben ott volt. Én voltam a rosszarc.

Nem rekesztettek ki?

Dehogynem. De nem bántam, mert nem barátkozni mentem oda. És most végleg kiléptem. Ez volt az utolsó turném. Eljön a pont, amikor azt kell mondani, hogy elég. És nem akkor, amikor már nem kellek, amikor már nem hívnak. Arra vágytam, hogy akkor mondjak nemet, amikor én akarom. Nem utazom többet a száz kiló jelmezzel, nem éjszakázom annyit máshol. A múltam egy kerek egész, most pedig berakom egy dobozba, felrakom a polcra, és büszke vagyok rá, hogy megcsináltam. Többé nem akarok uralkodni magamon, nem akarok szolgálni, szolgáltatni. Csak olyat akarok csinálni, amit élvezek. Ha a materiális dolgokat nézzük - mindenem megvan. Ház, kocsi, cég, a privát iskolák. Nincs bennük más tőkéje, hitel - mindent én hoztam össze. Nem szeretnék másik autót, nagyobb házat, még 10 darab drága táskát, nincs olyan vágyam, ami miatt ne mondhatnám, hogy vége.

Szabad vagy.

Ez a lényege az egésznek. Nem függök semmitől és senkitől. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartozom valakihez, vagy ne éreznék felelősséget mások iránt, de már nincs kényszer. Fellépek, ha ahhoz van kedvem, és oktatni szeretnék, átadni minden tapasztalatot, amit összegyűjtöttem. Arra szeretnék fókuszálni, ami boldoggá tesz. A családomra, férjemre és előbb-utóbb egy bébire.

Pirner AlmaSzily Nóraterhességsportrúdtánc