Közel az ötvenhez: Cameron Diaz nagyon is büszke a ráncaira

öregedés Cameron Diaz ránc születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cameron Diaz augusztus 30-án ünnepli 47. születésnapját. A színésznőt öt évvel ezelőtt láthattuk utoljára a filmvásznon, azóta nyugdíjba vonult, többet nem szeretne filmezni, és főleg állandó reflektorfényben lenni. Ennek ellenére nem él teljesen visszavonultan, könyvet írt, és bizonyos témákban szívesen nyilatkozik.

1994-ben A Maszk című film tette híressé Cameron Diazt. Bájos külseje és mosolya már akkor lenyűgözte az egész világot. Egy csapásra befutott sztár lett, rengeteg filmben kapott lehetőséget, mint az Álljon meg a nászmenet, a Charlie angyalai, a Vanília égbolt, a Holiday, Míg a jackpot el nem választ, vagy a Rossz tanár, hogy csak néhányat említsünk. 2014-ben három filmben is láthattuk, de aztán bejelentette, hogy visszavonul a filmezéstől.

Cameron Diaz a Maszk (1994) és a Charlie angyalai: Teljes gázzal (2003) című filmekben Forrás: AFP, Northfoto

Ekkor egy régi barátja úgy nyilatkozott, hogy Cameronnak valójában nem volt való a tipikus hollywoodi sztárélet, és jól tette, hogy visszavonult. Valóban úgy fest, hogy a színésznő boldogabb, mint valaha, kiszállt a Hollywood diktálta tempóból, az elvárások hálójából, a szórakoztatóipart és a médiát még mindig uraló szépség- és fiatalságideálnak való megfelelésből.

Cameron Diaz 2013-ban jelentette meg első könyvét A test könyve címmel, amiben az egészséges életmódról ír, hiszen számára sem volt mindig nyilvánvaló, hogy az étkezés milyen fontos eleme a kiegyensúlyozott létezésnek, illetve hogy a testi és lelki harmónia milyen szorosan összefügg.

Cameron Diaz: The Body Book Forrás: amazon.com

2016-ban bejelentette új könyvét, ami A hosszú élet könyve címmel jelent meg, és már a borítója is rendkívül szimpatikus és hiteles. A színésznőről készült közeli fotón jól látszanak a ráncok, mindössze egy teljesen natúr, nomakeup sminket kért a borítófotózáshoz Cameron. Mindez jól tükrözi az írása fő mondanivalóját is, ami nem azt feszegeti, hogyan nézhetünk ki minél fiatalabbnak. Cameron arról ír, hogyan változik a női test az öregedéssel, kezdve a 30-as években megjelenő első ősz hajszálaktól a menopauzán át azokig az egészségi problémákig, amelyek fokozottan érintik a nőket ötven felett. A könyvből nem hiányoznak a tudományos kutatási eredmények sem, de egy kevés spiritualitás is helyet kap benne. A könyv lényegében arról szól, hogyan tudunk minél tovább élni úgy, hogy az életminőségünk ne romoljon, egészségesek, boldogok és kiegyensúlyozottak legyünk, és idősebb korunkban is legalább annyira szeressünk a testünkben lenni, mint a húszas éveinkben.

Cameron Diaz nem csak üres frázisokat puffogtat, látszik rajta, hogy minden szava hiteles, és ő maga is ezek szerint él. Jól példázza ezt többek között, hogy sok kortársával ellentétben elutasítja a botoxot és a plasztikát, büszkén vállalja öregedő testét is. Az idő múlását úgy kezeli, mint a világ legtermészetesebb dolgát, hiszen végső soron az is, csak ezt néha elfelejtjük, ha éppen megzavarnak az aktuális szépségtrendek és elvárások.

A top 15 legsokkolóbb és legbotrányosabb ruha az MTV VMA-díjátadók történetébőlhttp://www.life.hu/trend/20190813-a-legsokkolobb-es-legbotranyosabb-ruhak-az-mtv-vma-dijatadok-tortenetebol.htmlMa, azaz hétfő este adják át az MTV Video Music Awards díjakat. A rajongókat nemcsak a díjazottak személye, de a vörös szőnyeges bevonulás is izgalomban tartja. Nem is csoda, hiszen ez kifejezetten olyan esemény, ami évről évre okoz meglepetéseket. A 90-es évek végétől vettük sorra a legsokkolóbb és legbotrányosabb ruhaválasztásokat, így már csak egy kérdés marad: idén vajon ki lesz a legfeltűnőbb jelenség a vörös szőnyegen? TrendOrigoRomantikus frizurák nyárvégi és őszi esküvőkrehttp://www.life.hu/trend/20190813-romantikus-frizurak-eskuvokre.htmlMagunk mögött hagyjuk a forró nyári napokat, de az esküvői szezon egészen október végéig nem áll meg. Egyébiránt ezekre a későnyári, őszi esküvőkre a legjobb felöltözni, jöhetnek a hosszú ujjú ruhák és az elegáns overallok. De nemcsak a ruhánkkal, hanem egy szép sminkkel, sőt egy jól megválasztott frizuárával is ki tudunk tűnni, ha esküvőre vagyunk hivatalosak. Utóbbiak közül mutatjuk most meg a kedvenceinket! TrendOrigoSzínésznők, akik kopaszon is gyönyörűek voltakhttp://www.life.hu/trend/20190813-sztarok-akik-kopaszra-nyirtak-a-hajukat-buzz-cut.htmlHollywoodban rengeteg színésznő próbálta ki a rövid hajat - általában persze egy filmszerep kedvéért -, néhányan még az egészen tüsit, sőt a kopaszságot is bevállalták. Legtöbbjüknek ráadásul elképesztően dögösen állt ez az extrém megoldás, így át kell értékelnünk, hogy a hosszú haj lenne a nőiesség egyik alapvető eleme. TrendOrigoAnyaszült meztelenül fotózták Cara Delevingne-thttp://www.life.hu/trend/20190815-anyaszult-meztelenul-fotoztak-cara-delevingne-modellt-egy-divatmagazinnak.htmlA modellből színésznővé avanzsált Cara Delevingne ezúttal a Marie Claire magazinban mutatta meg bájait. A modellről a divatfotók mellett teljesen meztelenül is készültek képek. Trend--Micsoda találmány! Erre válthatod le a magas sarkút, ha már fáj tőle a lábadhttp://www.life.hu/trend/20190816-ha-mar-nem-birod-a-magassarkut-erre-a-zoknira-tudod-levaltani.htmlMeglepő találmány jelent meg a Kickstarter oldalon. Kitalálói szerint ez a tökéletes megoldás, ha például egy átbulizott éjszaka után már nem tudunk hazamenni, mert annyira fáj a magas sarkú cipőtől a lábunk. TrendOrigoÚjabb magyar divatsiker! Rihanna Nanushka ruhát viselthttp://www.life.hu/trend/20190816-rihanna-nanushka-magyar-tervezo-ruhajat-viselte.htmlJennifer Lawrence, Kendall Jenner, Katie Perry és sok más világsztár után Rihanna is felfedezte a magyar brandet, a Nanushkát. Sándor Szandra, a márka megalapítója egyre nagyobb sikereket ér el a tengerentúlon is. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.