Vásáry André: „Úgy éreztem, mintha kiléptem volna a testemből"

2016.02.17. 20:35

A különleges hangú énekest kicsavartuk, fejre állítottuk, de ő mosolyogva állta a sarat.

Vásáry Andrét évek óta ismerem, hiszen már a karrierje elején munkakapcsolatban álltunk. Gondoltam egyet, és elhívtam a jógaórámra, hiszen kedvelem benne, hogy nyitottan és nagy lelkesedéssel közelít minden kihíváshoz.

Vásáry André

Fotó: M. Schmidt János/Origo

„Alapjában véve nem vagyok sportos alkat, sok mozgásformát kipróbáltam már, de egyiknél sem kötöttem ki. Többféle jógaórán jártam már, és nemrég rátaláltam egy oktatóra, aki házhoz jön, leginkább, ha időm engedi, vele szoktam gyakorolni. Próbáltam a csoportos órákat is, de még egyik sem fogott meg annyira, hogy ott ragadtam volna. Kíváncsi vagyok, nálad hogyan fogom érezni magam. Bevallom azokat a jógaórákat kedvelem, amelyek igénybe veszik a testemet, és érzem, hogy mozgok, hogy dolgoznak az izmaim" – kezdte André, aki biztos benne, hogy eljön az idő, amikor a jóga filozófiai oldalával is komolyabban szeretne foglalkozni.

Fotó: M. Schmidt János/Origo

„Szeretnék változtatni az életfelfogásomon, a szemléletemen, és átkapcsolni magamban egy gombot, ami befelé fordít, elindít egy belső úton. Azt tapasztalom, hogy a mindennapjaimban az a fajta pozitív beállítottság, amivel közelítek az emberek, az élethelyzetek felé, meghálálja magát" – mosolygott az énekes, aki nemcsak testileg, de lelkileg is szeret ellazulni.

Fotó: M. Schmidt János/Origo

„Fellépés előtt, például A Dal című műsor elődöntőjében és a szombaton rám váró középdöntőben is leülök majd pár percre, és próbálom megnyugtatni magam, próbálok relaxálni. Bízom benne, hogy ez segíteni fog, hogy a Why című dalommal bejussak a döntőbe. Az a tapasztalatom, hogy leginkább otthon, gyertyák fényében tudok kikapcsolni, amikor már nem vár semmi feladat, és nyugodtan megpihenhetek. Egyszer volt egy nagyon különös élményem, a szüleim házához közel, Rakacán, a domb tetején leültem, és megpróbáltam meditálni. Akkor, életemben először, úgy éreztem, mintha kiléptem volna a testemből. Fantasztikus élmény volt, azóta hiszem, hogy az ember át tud lépni a határain. A színpadon is volt olyan élményem, amikor sikerült egységbe kerülni a közönséggel, és azt éreztem, hogy eggyé válok mindenkivel, ezt egyszer egy templomi koncerten tapasztaltam meg" – mesélte André, aki azt is fontosnak tartja, hogy jóga alatt kellemes zene szóljon, így az órámon, Bársony Bálint Hangutazók című lemezével leptem meg az énekest, aki nagyon ügyesen hajtotta végre a testtartásokat, és egy remek hangulatú dinamikus jógaórán teszteltem a hajlékonyságát.

Fotó: M. Schmidt János/Origo

„Nagyon tetszett a dinamikus órád, és úgy érzem, feltöltődtem, tele lettem energiával. Izomlázzal érkeztem, és most sokkal kevésbé érzem, hogy feszülnének az izmaim. Jó pár évvel ezelőtt porckorongsérvem volt, és most olyan érzésem van, mintha hatalmas súlyokat vettek volna le a hátamról. A fejenállást is élveztem, hiszen a testemnek és a tudatomnak is nagyon jót tesz, amikor kimozdulok a megszokott komfortzónából" – mondta André. Nézd meg galériánkat a különleges jógaóráról!

 

Így jógáznak a Life.hu-val a sztárok
Istenes Bencét is kicsavartuk egy jógaórán,  a Barátok közt sztárját, Józan Lászlót fejre állítottuk, Szinetár Dóra profi módon mutatta be az ászanákat,  Molnár Andi lement nekünk spárgába. Sarka Katán csavartunk egyet. Larion Zoé és Müller Attila páros jógán tündökölt. Iszak Esztin látszott, hogy nem először állt a jógaszőnyegre. Dukai Regina bevallotta, hogy jóga közben tud teljesen kikapcsolni.
Címkék:
  • havi
  • heti
  • napi

Receptkereső
Mi van a hűtődben?
Add meg mi van a hűtődben, mi pedig megmondjuk mit főzz!
Tovább
Ezt olvastad már?
10 / 0