"Nem féltem, és talán ez lett a vesztem" - Így szültem én

Viki 28 éves védőnő, aki immár két kislány boldog anyukája. Ezúttal első szülésének történetét meséli el, ami a várttól eltérően alakult: a kitolási szakaszban ugyanis vákuumos segítségre volt szükség.

"Első lányunk, Nóra fél év próbálkozás után fogant meg. Május végén volt egy egynapos menstruációm, ezután kezdtem gyanakodni, hogy terhes lehetek. Vettem egy tesztet, de még egy hetet vártam vele, aztán elvégeztem. Rögtön jelezte, hogy valóban várandós vagyok. Azonnal felhívtam a páromat, hogy elmondjam neki, aki el sem akarta hinni, annyira örült. Nagyon szép kilenc hónap következett, a 35. hétig minden teljesen problémamentesen zajlott. A 20. hétig dolgoztam, utána itthon voltam táppénzen, így fel tudtam készülni a pici érkezésére. Nagy izgalommal vártuk őt. Közben megtanultam egy speciális légzéstechnikát is, hogy könnyebb legyen majd a szülés. A nagy fájdalmakról tudtam, hogy majd jelentkezni fognak, de nem féltem, és ez lett talán a vesztem."

Hetekkel korábban akart érkezni a baba

Viki a 35. héten kórházba került, mert elkezdett kinyílni a méhszája. Két hétig vissza tudták tartani a szülést, de azután egyszer csak elfolyt otthon a magzatvíz.

"Egy hetet voltam kórházban, majd a második, már otthon töltött hét végén elfolyt a magzatvíz. Nóri rendes babácskának bizonyult már ekkor is, hiszen megvárta, hogy befejezzem a takarítást. Hirtelen nem is tudtam, mi történt, aztán észbe kaptam, de nem rémültem meg. Vicces, hogy még kiöntöttem a felmosóvizet, és - a mai napig én sem tudom megmagyarázni, miért - megpakoltam a kazánt fával. Nem voltam túl ideges, tudtam, hogy innen már nincs kiút, és nemsokára beindul a szülés. Felhívtam a páromat és a barátnőmet, mert azt beszéltük meg, hogy mivel ő is védőnő, és nagyon jó barátom, legyen ő velem a vajúdásnál. A párom a várandósság alatt sokáig azt mondta, nem tudja, hogy be akar-e jönni a szülésre, aztán körülbelül a 30. hét körül úgy döntött, inkább kint marad a folyosón. De ő is végigizgulta a szülést, és igazából csak pár ajtó választott el minket.

Délután fél négy körül értünk be a kórházba, felvettek, megvizsgáltak, de még mindig csak egyujjnyira voltam kitágulva. Fájásaim ekkor még nem voltak, délután öt óra magasságában kezdtem érezni enyhe összehúzódásokat. A barátnőm fél nyolc körül érkezett meg, innentől kezdve felgyorsultak az események. A vajúdás alatt szinte végig egy fotelben ültem, légzéstechnikát alkalmazva csökkentettem a fájdalmat. Kipróbáltam a nagy labdát is, de ez csak a fájások közt volt kényelmes, így maradtam a fotelben ülésnél. Szerettem volna sétálni is, de az sem esett jól. A fájások közti szünetekben végig beszélgettünk a barátnőmmel, ez segített elterelni a gondolataimat. Visszagondolva is nagyon hamar telt az idő, a tágulásom is gyorsan haladt. A légzéstechnika nagyon sokat enyhített a fájdalmakon, és sikerült a fájások alatt teljesen befelé fordulni."

A fekvéstől teljesen megszűntek a fájások

A kiváló ütemben haladó szülés azon a ponton torpant meg, amikor Vikit ülő helyzetéből feküdni kényszerítették, és a mellette szülő nő is ijesztően kiabálni kezdett.

"A tolófájások fél 11-kor jelentkeztek, ekkor a fotelből a szülőágyra kellett feküdnöm. Csakhogy miután felfeküdtem, a fájások enyhültek, és végül teljesen megszűntek. Valószínűleg pszichésen is történt valami, mert a mellettem szülő nőnek is épp akkor voltak tolófájásai, és hangosan azt kiabálta, hogy mindjárt meghal. Nekem ekkor még nem volt ennyire vészes a dolog, de azért nem volt jó ezt hallani. Miután nem jöttek fájások, infúziót kötöttek be, de sajnos ennek hatására sem voltak elég erősek az összehúzódások, és úgy éreztem, a fekvő pozíció sem az igazi.

Szerettem volna felülni egy kicsit, de nem engedték, végül másfél óra elteltével már a fáradtságtól erőm sem volt nyomni, a baba szívhangja pedig romlott, így az orvosom a vákuum mellett döntött. Csak annyit láttam, hogy egy harang alakú szerkezetet raktak a baba fejéhez - ez sajnos nagyon meg is húzta a pici fejét, ami elég sokáig meg is látszódott. Várták, hogy legyen valamilyen fájásom, és ekkor nyomnom kellett, az ügyeletes orvos nyomta a hasamat, az orvosom pedig húzta a picit a vákuummal. 0 óra 17 perckor született meg Nóra lányunk 3000 grammal és 51 centiméterrel.
Elmondhatatlan megkönnyebbülést és boldogságot éreztem, amikor megpillantottam. Tudtam, hogy most már minden rendben lesz, főleg akkor, amikor fel is sírt."

Ördögi kör

Bár a baba és a mama is egészségesen került ki a szülés csatájából, a gyermekágyi időszak nem volt egészen problémamentes.

"A kórházi napok nehezek voltak, mivel Nóra nem akart szopizni. Ördögi körbe estünk bele: mivel nem szopizott, nagyon sárga lett, és mivel sárga volt, rettentően aluszékony is, így még nehezebb volt etetni. Emiatt tovább is kellett kórházban maradnunk. Otthon sem volt könnyű az első hat hét, mert bizony ennyi időbe telt, mire a kislányom megtanult szopizni. De megérte a sok küzdelmet. Azóta mindenkinek azt mondom, hogy nincs lehetetlen a szoptatást illetően, ha valaki tényleg szoptatni szeretne. Utólag visszagondolva a szülésre, szomorú, hogy nem engedik a szülő nőnek eldönteni, hogy neki mi lenne a kényelmes pozíció, pedig biztos vagyok benne, hogy ha a nő a saját megérzéseire hagyatkozva szülhetne, sokkal kevesebb lenne a beavatkozás. Emellett igazából rosszat nem tudnék megemlíteni, mivel az, hogy a szülés fájdalmas, csupán egy szükséges rossz."

Viki azóta világra hozta második kislányát is. Bár akkor is feküdni volt kénytelen, Hanna születésénél már a kitolásnál sem akadtak gondok, az orvosa és a szülésznők is megjegyezték, hogy régen láttak ilyen szép szülést.