"Még egyszer nem hagyom, hogy ezt tegyék velem" - Így szültem én

Zsuzsa első kislányát kórházban hozta világra. Ott azonban olyan élmények érték, melyek miatt második gyermekénél már más megoldást keresett.

"Az első gyermekem kórházban született, akkor elhatároztam, hogy én ezt még egyszer nem csinálom, nem hagyom, hogy ezt tegyék velem. A kötelező beöntés-borotválás undorító volt, vajúdáskor csak hanyatt fekhettem. Annak ellenére, hogy sokan voltunk a szülőszobán, igazából egyedül voltam egy neonokkal megvilágított szülőágyon, szomjas voltam, de csak vizezett pelenkát adtak, rágcsáljam azt. Aki idegen csak arra járt, az belém kotorhatott, nem voltam más, csak egy feladat. Egyáltalán nem számított, én hogy vagyok, vagy mit szeretnék - pedig volt fogadott orvosom. Neki rohannia kellett valahová, ezért jó nagyot vágott rajtam, a mai napig hallom, ahogy hasad a hús, és kipréselte belőlem a gyerekemet.

Végtelenül megalázó volt, amikor a kitolási szakaszban a könyörgésem dacára négy tanuló nővérkét vezényeltek oda bámészkodni. Semmiféle intimitása nem volt a helyzetnek, a szeméremérzetem sem tartották tiszteletben. A síró babát nem adták oda azonnal, utána pedig gennyes szemmel, sírósan vittem haza... a szájában penészgombákkal. Akkor már tudtam, hogy a kórházi szülés nem nekem való."

Kórház után inkább otthon

Kilenc évvel később Zsuzsa ismét várandós lett, ezúttal azonban utánanézett az otthonszülés lehetőségeinek, és az újabb kórházi megaláztatás helyett inkább azt tervezte meg, hogyan hozza világra második gyermekét meghitt hangulatban, megszokott környezetben.

"Amikor újra teherbe estem, nagyon féltem a szüléstől. Ha a férjem nem állít meg, a rettegés miatt inkább elvetetem babát. Kerestünk ugyan megértő szülészt, de nem találtunk. Ráadásul amikor egyszer vérezni kezdtem, a kórházban az orvos otthagyott kiterítve, vérezve, letakaratlanul, míg elugrott valamiért. Ekkor a férjem segítségével hazamentünk, receptekkel a kezemben, melyeket - köztük erős hormonokat - végül nem váltottam ki. Kiderült, hogy ikreket vártam, és az egyik magzat elment, de a másik babát ki fogom tudni hordani. Ekkor a férjem elment a körzeti orvosunkhoz, aki kiírt betegszabadságra, és megkérdezte, nem akarok-e inkább otthon szülni. Dehogynem akartam! Az orvos megadta Geréb Ági számát, és innentől kezdve egy egészen másfajta születéstörténet kezdődött el."

A terhesség további hónapjai boldog várakozással teltek, Zsuzsa is megnyugodott. A szülésre is megfelelően felkészültek, de bizonyos feltételeknek is meg kellett felelniük.

"Elmentünk Ágihoz, elmagyarázta, mi történt velem, elmondta, hogy nincs miért aggódni, megvizsgált, tisztelettel és kedvesen, elnézést kért, hogy hozzám nyúl, határozott volt és nagyon megnyugtató. Partnerek voltunk. Onnantól kezdve nem terhesség volt a várandósság. Csak a legfontosabb vizsgálatokra jártam a 'hivatalos' orvoslásba, és egyszerűen elkezdtem boldognak érezni magam, és bízni abban, hogy ez lehet szép élmény is. Beleástam magam a témába, és lassan megnyugodtam.

Az otthonszülésnek azonban vannak feltételei. A közelben kellett kórháznak lennie, meg kellett venni bizonyos felszereléseket, el kellett menni szülésfelkészítő tanfolyamra, ami nagyon jó volt, remek szakemberek segítettek nekünk. Minden őszinte és lényegre törő volt, és a papának is ott kellett lennie!"

"Minden nagyon békés volt és lassú"

Annak ellenére, hogy a kislány majdhogynem óriásbabának számított, Zsuzsa viszonylag könnyen világra tudta hozni otthon, komplikációk nélkül.

"A szülés napján este fél kilenckor megkértem a vendégeinket, menjenek szépen haza, mert azt hiszem, szülni fogok - szegények, rémülten menekültek. A nagylányomat a férjem átvitte a nagymamához, én hívtam Katit, a dúlát, aki el is indult hozzánk, miután kikérdezett, mit tapasztalok. Ezután Ágit hívtam, ő is kikérdezett, megkérdezte, rendben van-e, ha elolvas még egy rövid mesét a kicsi lányának. Mikor Kati, a dúla megérkezett, letérdelt elém, kedvesen a pocakomra tette a kezét, és elkezdtünk készülődni. Minden nagyon békés volt és lassú.

Mikor Ági megjött, bementünk a hálószobába ketten, és elmondta, hogy most meg kell vizsgálnia, de nem fog kotorászni bennem többet, ha nem muszáj, majd újra kérte, hogy engedjem meg ezt neki. Tisztelt engem. Két felnőtt ember együttműködött egy közös dologban. Utána kértem, hogy kádba mehessek, forró vízben fekve volt a legjobb. A lámpát leoltattam, ha szomjas voltam, kaptam inni, nagyot nevettünk valami hülye viccemen. Arra is emlékszem, ahogy Ági rám néz, nem a szemembe, hanem Rám, és azt mondja, ne túllenni akarjak a kontrakciókon, hanem merüljek bele, hadd vigyen. Sosem felejtem el, ahogy rám nézett és azt mondta: 'Szomjas vagy.' És már kaptam is inni.

Kati, a dúla fogta a vállam, ahogy velem voltak a sötét és forró víztől párás fürdőszobában. Akkor megszűnt a külvilág meg ők, figyeltem befelé, és igazán fájdalmat akkor éreztem csak, mikor Sári feje megjelent... Akkor sietni kellett, Ági azt mondta, hogy lilul a pici feje, gyorsan meg kell szülnöm, és ebben is segített. Leengedték rólam a vizet, áthúztak egy lepedőt a derekam alatt, a férjem tartotta és én dolgoztam, nyomtam, emlékszem Ági gyors mozdulatára, ahogy a köldökzsinórt letekeri a gyerek nyakáról, és Sári máris a hasamon volt. Nem volt véres és nem sírt. Ránk nézett, mint aki mindent tud, és azt mondta, 'hö', majd tovább nézegetett. A büszke apuka vágta el a köldökzsinórt, Ági meleg ruhákat hozatott a picinek, és a férjem meztelen mellkasára tették a babát. Ezután kaptam homeopátiás szert, megszületett a lepény - emlékszem, Ági milyen erősen koncentrált, amíg megvizsgálta, hogy rendben van-e -, aztán felálltam, megfürödtem, és ment tovább az élet. Bent Ágiék megmérték és megvizsgálták Sárit - 4700 grammal született -, kitöltöttek mindenféle papírokat. Éjjel kettőkor már ott volt a gyönyörű, szőke, 4700 grammos kislányom, vágás és könyöklés nélkül..."

"Nem lehet a két szülésemet összehasonlítani"

A szülés után Zsuzsa egy héten át minden nap tájékoztatta Ágit a hogylétükről - de nem volt semmiféle probléma. Anyuka és babája egyaránt kitűnő egészségnek örvend azóta is, Zsuzsát pedig ez a szép szülés gyógyította ki a félelmeiből.

"A szülés alatt berepedt egy kicsit a gátam, Ági össze akarta varrni, de annyira féltem az előző tapasztalataim miatt, hogy nem engedtem. Nem szidott, nem erőszakoskodott velem. Elmagyarázta, mit hogy tehetek és mit nem. Egy hétig szedtem még a homeopátiás szereket, és a gyerekorvos is kijött minden nap. Ági egy hónap múlva eljött hozzánk, megvizsgált, és karjába vette Sárit. Szívesen adtam a kezébe. Sári karja egyébként kissé meghúzódott, ami Ágit nagyon aggasztotta, és egy homeopata orvoshoz irányított minket. A gyerek karja két hét múlva rendben volt, nyolchónapos korában egy otthonszülést ellenző gyermek-ideggyógyász nem tudta eltalálni, melyik kar volt a beteg...

Nem lehet a két szülésemet összehasonlítani. Csak egyetlen ponton: hogy gyerekem született, és az nagy boldogság volt. Csak a nagyobbik szó szerint lilára üvöltötte magát, mire végre a kezembe adták, két órával (!) a születése után, Sári meg nem sírt. Egyáltalán, mert nem volt miért. Nem gondolom, hogy a kórháziak rossz emberek, rossz szakemberek lettek volna. Csak nem tudtak egyenrangú, egész emberi lényként tisztelni engem, így megszégyenülten és nyomorult testtel mentem onnan haza.

Fantasztikus volt, hogy Sárival nem kellett egy kórházban alkalmazkodnunk a rendhez, másokhoz, hanem otthon, a saját biztonságunkban kezdtük el a közös életünket. Sári születése után másnap már ment tovább az élet, ő egy grammot nem veszített a súlyából, hízott rendületlenül és vidoran, magabiztos, határozott és kiegyensúlyozott gyerek lett belőle. Látszik rajta, immár 14 évesen is, hogy itthon van a világban, hogy tudja, hogy vigyázunk rá. Csak azt sajnálom, hogy a nagyobbik lányomnak nem tudtam ezt megadni, hogy otthon, teljes védelemben és tökéletes biztonságban születhessen meg."