"Nem tudtam volna spontán megszülni" - Így szültem én

Eszti és férje már nagyon vágytak egy babára, mégis három év kellett, míg természetesen megfogant. A terhesség és a szülés annak ellenére maradt gyönyörű élmény, hogy a baba elég nagyra nőtt, pláne az anyuka 150 centis, apró termetéhez képest.

40 kilós kismamaként szinte csak hasból állt Eszter

Amikor a várva várt hírt megtudták, Eszti férjével együtt határtalanul boldog volt. A hatalmasra növő pocak ellenére Eszti nagyon jól viselte a terhességét - egy vizsgálatot kivéve.

"Nagyon vágytunk már babára, és habár nem jött olyan könnyen és egyszerűen, három év után végre mégiscsak bekopogtatott a gólya. Kicsit félve, de annál nagyobb örömmel vágtunk bele életem legcsodálatosabb 9 hónapjába - merthogy tényleg a legszebb 9 hónap volt! A legelején egy kicsit aggódtam, nehogy valami baj legyen, de ez amolyan egészséges aggódás volt. Egyébként végig nyugodt maradtam, mert hiszem, hogy minden agyban dől el. Kiélveztem kismamaéletem minden percét.

A szüléstől sem féltem, egyébként is elég jól bírom a fájdalmat, nem készültem előre, hogy hogyan és milyen pózban fogok vajúdni. Egyedül a terheléses cukorvizsgálaton adódtak gondok, ahol a refluxos gyomromnak nagyon nem tetszett a tömény cukros innivaló, és az ott is jött ki belőlem, ahol csak tudott, utána kellett egy-két hét, míg helyrejöttem.

Ahogy egyre növekedett a pocakom, kezdtem felkészíteni magam a vége felé, hogy ebből könnyen lehet császár, mert az alacsony és vékony termetem valahogy nem engedni, hogy megszüljek egy több mint 3,5 kilós gyereket. Egyébként a legelejétől azt éreztem, hogy kislányom lesz, amit elég korán, a 13. heti ultrahangon igazolt is a doktor. A kilenc hónap végére már olyan nagy hasam lett, hogy a 150 centi magas és 40 kilós testem már szinte csak egy hasból állt (54 kilóval mentem szülni), de ezt is nagyon élveztem, egyáltalán nem éreztem tehernek, sőt, büszkén mászkáltam és mutogattam a pocimat, még az utolsó napon is. A lányom egyébként nagyon ficánka volt, megállása sem volt szinte az anyaméhben, igaz, azóta itt kint sincs."

"Nem tudtam volna spontán megszülni"

A boldog kismama a szülés időpontját megérezve gyorsan mindent elrendezett a baba fogadására, és a császármetszésre sem hiába készült.

"Mikor betöltöttem a 39. hetet vasárnap, hétfőn már éreztem, hogy talán csak egy napom van hátra, így hétfőn elintéztünk minden bevásárlást. Kedden, hajnali 5 óra 10 perckor aztán elfolyt a magzatvizem, riadóztattam az apukát, de fájásaim még nem voltak. Szép kényelmesen lezuhanyoztam, aztán bementünk a kórházba. Ott felfektettek az ágyra, megvizsgáltak, már csak az orvosomra kellett várni, aki 8 után nem sokkal meg is érkezett. Akkorra már úgy 5 perces fájásaim voltak, ám egyáltalán nem tágultam. Vártunk egy darabig, a görcsök jöttek, de nem viseltek meg túlságosan. Szerintem a szülési fájásoknál sokkal rosszabb a menstruációs görcs, mert az folyamatos, a szülési meg nem. Egyébként elnevetgéltünk a fájások közben, meg azon, hogy a baba minden fájás után rúgott egy hatalmasat még ráadásnak.

Hiába vártunk viszont, mert nem tágult a méhszájam, és a baba is elég nagy volt, valószínűleg nem tudtam volna spontán megszülni. Két sürgős eset után vittek is a műtőbe 10 óra 20 perckor. Annyit kértem az orvostól, hogy ha császároznak, semmiképpen ne altassanak el, mert nem bírja a szervezetem az altatást, így spinális érzéstelenítést kaptam. 10 óra 33 perckor aztán megszületett a kislányom, Viktória, 3580 grammal és 50 cm-rel. Hallottam, amint felsír, és azt is, ahogy mondják az orvosok, hogy a nyakára tekeredett a köldökzsinór kétszer... Tudtam, hogy nem lehet probléma, hiszen biztonságban vagyunk, de lélegzetemet visszafojtva izgultam, míg biztonságban nem éreztem. Aztán egy percre a hasamra fektették, és elvitték megmosdatni, lemérni."

16 óra mozdulatlan fekvés

A műtét utáni kellemetlenségeket Eszti sem kerülhette el, és eltelt egy kis idő, mire ő gondozhatta a babáját.

"Miután a helyemre vittek, rettenetesen vacogni kezdtem, meg remegni, egyfajta belső remegés jött rám, az nagyon rossz érzés volt. Az ágyban azután még 16 órán át kellett feküdnöm mozdulatlanul úgy, hogy a fejemet nem emelhettem fel a párnáról az érzéstelenítés miatt. Este hat körül hozták fel a babát, megnézhettem, de nem foghattam meg, csak megsimogattam. Épp aludt, és úgy eltakarta az arcocskáját a kezeivel, hogy alig láttam belőle valamit. Másnap nem sokkal dél után jöttek fel értem a nővérek, és le kellett sétálnom a csecsemőosztályra. Elég nehéz volt, sétálni meg pláne, de szépen kiegyenesedtem, és bár a hasam húzódott és fájt, egész ügyesen leballagtam.

El tudtam látni a babát a kórházban, viszont az ágyam elég magasan volt, és nehéz volt rá felszállnom, úgyhogy napközben inkább egy széken üldögéltem. Nagyon megható volt látni a picit, ahányszor a karomba vettem, el-elérzékenyültem. Néha úgy tűnt, mintha direkt 'bosszantani' akarna az első éjszaka, mert mire visszamentem a helyemre, felsírt, és ezt eljátszotta velem párszor. Aztán kiderült, hogy csak éhes, és miután kiharcoltam a nem olyan segítőkész nővértől egy kis tápszert, már aludt is. Kicsit későn indult meg a tejem, így nem zavart, hogy tápszert kap, de amúgy is csak négyhónapos koráig tudtam szoptatni, folyamatos tápszerkiegészítéssel. A lányom immár 3 és fél éves ovis, kis szőke, kékszemű, eleven kislány, aki rászolgál a nevére, mert mindig ő győz."