"Meg sem fordult a fejemben, hogy bármi baj történhet" - Így szültem én

Zsuzsa és férje sokáig próbálkoztak, hogy gyermekük lehessen, de természetes úton nem jártak sikerrel. Végül egy meddőségi központban tudtak segíteni nekik.

"Már az esküvő után terveztünk gyereket, sajnos azonban öt évig nem történt semmi. Az orvosok hitegettek minket, hogy minden rendben van, és majdcsak összejön a baba. De előbb-utóbb elfogyott a türelmünk, és felkerestünk egy meddőségi központot. Kiderült, hogy mindkettőnknél probléma nehezíti a gyermekáldást, így megkezdtük a lombikkezelést. Sajnos az első adag injekciótól ciszták alakultak ki bennem, de egy másik protokoll szerinti kezelés alkalmazása sikerrel járt. Végül több mint tizenegy szép, érett tüszőnk lett. Mire sor került a megtermékenyítésre és a beültetésre, már csak négyen maradtak. Közülük végül hármat ültettek be.

A terhesség egy szombati nap délelőttjén derült ki. Nem végeztem otthon tesztet, hanem türelmesen megvártam, hogy a szakemberek mondják meg az eredményt. Én nagyon boldog voltam, a férjem azonban úgy ült ott, mintha kivégző osztag elé került volna. Ennek ellenére nyugodt maradtam, végig pozitív volt a hozzáállásom. Talán ezért is sikerült elsőre. Az ultrahangos vizsgálatra még néhány hetet várni kellett, így csak jóval később derült ki, hogy két baba maradt meg. Nem volt meglepő, hogy ikerterhességem lett, hiszen számítottunk rá, és erősen reménykedtünk is benne."

"Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy bármi baj történhet"

Zsuzsa terhessége természetesen másképp zajlott, mint az egy gyermeket váróké, de nagy türelemmel és örömmel viselte a fáradalmakat.

"A terhességem elején kezdődő hányingerek végigkísértek a 16. hétig. Ahogy telt az idő, egyre könnyebben tudtam ezt kezelni, a szokásos reggeli műsor után már bírtam enni. Egy csomag keksz általában átsegített ezeken a délelőttökön. Az esték megint rosszak voltak, de megtanultam befogott orral, villámgyorsan kipakolni a hűtőt. Vacsorára csak a körözött esett jól hagymával és citromos teával, úgyhogy közel négy hónapig ezen éltem. Nagyon jó orvosom volt, minden kérdésemre választ adott, az összes szükséges vizsgálatot elvégeztette. Azt lehet mondani, hogy igazi boldog, kiegyensúlyozott kismama voltam, mint a mesékben.

Aztán a 30. hét körül görcsölni kezdett a hasam. Kiderült, hogy kinyílt a méhszáj. Ekkor szigorú pihenésre ítéltek, mialatt nem igazán szabadott felkelnem. Csak WC-re mehettem ki és az evés idejét is minimalizálni kellett. A 35. héten be kellett feküdnöm a kórházba, ikreseknél ez ugyanis kötelező. Az utolsó ultrahang alapján programozott, vagyis előre megtervezett és időzített császárt javasolt az orvosom, bár én jobban örültem volna a normál, hüvelyi szülésnek, mert kicsit féltem a beavatkozástól."

Beöntés, infúzió, koplalás

A műtét előtti protokollt Zsuzsa sem úszta meg. Előző este nem ehetett, beöntést és infúziót kapott. Végül minden rendben ment, és a műtét után a boldog anyuka egy 3000, illetve egy 2600 kilogrammos babát ölelhetett magához.

"Ahogy közeledett a szülés ideje, egyre jobban izgultam. A férjem nem jött be velem a műtőbe, kint maradt és ott izgulta végig az egészet. Az egyik legrosszabb dolog az a borzalmas ízű savlekötő volt, amit meg kellett innom. Aztán jött az aneszteziológus is, hogy bekösse az epidurális érzéstelenítőt. Mondtam neki, hogy nem is fájt annyira, mint amire számítottam. Erre azt felelte, hogy ez még csak a körme volt, amivel bemérte a helyet. Végül azonban a szúrás sem volt vészes. Aztán már feküdtem is.

Lefertőtlenítették a hatalmas, golyó hasamat, és elkezdték a műtétet. Mikor megszületett az első babám, odahozták hozzám megmutatni. Korábban azt hittem, hogy ilyenkor valami csodás eufóriát fogok majd érezni, de abban a pillanatban csak az járt a fejemben, hogy éppen műtenek. Egy kicsit elmosolyodtam, mire már mutatták is a következőt.

A kicsiket elvitték és rendbe tették őket. Befejezték a műtétemet, fáslikkal kötözték be a lábaimat és áttettek hordágyra. Ez egy érdekes élmény volt: hatalmas lábakat láttam magam felé szállni, melyek nem hozzám tartoztak, nem éreztem őket. A fejemet nem emelhettem fel, és rengeteg rám szegeződő tekintetet láttam. A férjem velünk tartott és megnyugtatott, hogy a babákat már átvitték a csecsemőosztályra.

A műtét után kora délután már meg kellett próbálnom felkelni. Amikor legelőször kérték, hogy emeljem meg a fenekem, nem sikerült. Nem sokkal később azonban már fel kellett kelnem, és elmennem mosakodni. Az intenzíves nővérek hamarosan felhozták a gyerekeket, hogy egy kicsit megszeretgethessem őket. Ekkor már sokkal jobban örültem nekik, kiment belőlem minden félsz, amit a műtét okozott. Másnap kerültem csak át a gyerekágyas osztályra."

"Én az egyik babát, ő a másikat etette"

A császármetszés után nem volt könnyű a felépülés, és a szoptatással is akadtak gondok, de végül Zsuzsáék egészségesen mehettek haza a kórházból. Az ikres élet viszont még csak ekkor kezdődött...

"Sajnos nem volt sok tejem, ami a rengeteg szoptatós tea ellenére sem indult be. Ezért a szoptatás, tápszerezés és fejés miatt különösen sokáig tartott egy etetés. A tápszeres etetésnél a férjem is besegített: míg én az egyik babát, addig ő a másikat etette. A későbbiekben nagy segítség volt a szoptatós párna, mert így egyszerre tudtam ellátni mindkettőt.
Tudatosan szoktattuk rá a piciket arra, hogy meghatározott időben egyenek, ne pedig összevissza. Mit is csináltunk volna, ha az egyik egy órával később éhezik meg, mint a másik? Próbáltuk a lefekvésünk előtti utolsó etetést is minél későbbre rakni, hogy éjszaka tudjunk aludni. Ez persze az első időkben nem volt egyszerű. Miután többször is elaludtunk cumisüveggel a kezünkben, ráálltunk a rádió melletti, éjszakai etetésre.

Mindezek ellenére nem panaszkodhatom, mindketten elég jó babák voltak, hamar átaludták az éjszakákat és nem is keltek korán. Előfordult, hogy az éjjel egy órás evést követően csak négy-öt óra körül keltek fel. Nehezebb volt az a korszak, amikor már pörögtek-forogtak, csúsztak-másztak. Akkor ugyanis mindig résen kellett lennünk, mert ketten kétfelé mentek. Egyszer lábassal együtt égettem oda a főtt krumplit. Na, akkor fogadtam meg, hogy majd akkor főzök, ha lesz rá kapacitásom. Így szoktunk rá az üveges bébiételekre."

"Sokszor nehéz volt kompromisszumot kötni"

Zsuzsa ma sem csinálna semmit másképp. Nagyon boldog ikres anyuka, annak minden örömével és fáradalmával együtt.

"Utólag belegondolva, ha újra választhatnék, ezerszer is a császáros szülés mellett döntenék, mert könnyebbnek tűnt, és a gyerekek sem szenvedték meg. Korábban azt gondoltam, hogy letudtunk egyszerre két gyereket, és így egyszerűbb volt, mint amilyen két terhességgel, külön lett volna. Most már tudom, hogy ez egyáltalán nem biztos, legalábbis sem a gyerekek szempontjából, sem anyagilag, sem pedig időben. Sokszor nehéz volt kompromisszumot kötni, eldönteni, hogy mikor ki üljön az ölembe, éppen kire figyeljek, vagy mit játsszunk."

Megpróbáltunk minden szeretetet megadni, de valahogy mégiscsak kevesebb jutott nekik, mint az egyedüli babáknak. Egy ismerős, ikerbabás anyuka mondta, hogy ő kötelezne minden ikrest, hogy szüljön még egyszer azért, hogy megtudja, nem is olyan borzasztó a gyermekágyi és a tipegős időszak. Bár egyre több az ikerterhesség manapság, továbbra is csodálatot kelt ez emberekben. Séta közben bizony minket is sokszor állítottak meg. Ikrek esetében ez persze nem meglepő, de minden gyermek önmagában is egy csoda."

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és életmódprogramunk! REGISZTRÁLNI SZERETNÉK! Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!