Elegem van a munkámból, nem találom a helyem! Mit tegyek?

James Marcia nevéhez fűződik a korai zárás jelenségének megfogalmazása. Ez akkor következik be, amikor túl hamar hozunk döntést azzal kapcsolatban, milyen irányban tanuljunk tovább, esetleg mások nyomásának engedve választunk pályát. De sokszor állhat a háttérben a túlzott stressz által okozott érzelmi kimerülés, kiégés (burn out). Sokan többféle ok miatt utálhatják meg az állásukat.

mert nem sikerült tökéletesen a pályaválasztás. Talán csak a környezet nem megfelelő számodra, nem jössz ki a kollégákkal, a főnök nem értékeli a munkádat, csak újabb és újabb feladatokat bíz rád, miközben így is többet dolgozol, mint bárki más a közeledben.

A legtöbbször nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyik pillanatról a másikra csak úgy felmondjunk, hiszen a változtatáshoz mindenképpen kellő időre van szükségünk, nem beszélve a felmondással járó anyagi következményekről.

lehet, hogy már csak azért sem mondunk fel, mert a közelünkben nincs túl sok lehetőség máshol elhelyezkedni. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, érdemes feltenni magunknak a kérdést, mégis mit csináljunk, ha jelenleg nem tudunk új állás után nézni.

Mit tehetünk?

Először is tisztáznunk kell magunkban, hogy mi az, amivel elégedetlenek vagyunk. Ha a munkateljesítményünkben nem következik be semmilyen változás, akkor legtöbbször az igazi problémát a magánéletünkben, otthon érdemes keresni. Például, ha a párkapcsolatunk épp a holtpontján jár, gyakoriak a konfliktusok és a veszekedések otthon, az kihat a közérzetünkre, a motivációnkra. A motiváció hiánya és az alapból rossz hangulat nagyban befolyásolhatja, hogyan tapasztalunk meg egy átlagos munkanapot.

Sokan hajlamosak a munkába menekülni, ha problémájuk van, ezzel próbálják meg feltölteni az érzelmi hiányosságokat.

egy bizonyos idő eltelte után a munka már nem nyújt számunkra menekülést a kapcsolati gondok elől, nem elégít ki, és így nem is érezzük minden esetben hasznosnak.

Ugyanakkor fordítva is igaz. A munkahelyi gondok könnyen hatással lehetnek a magánéletünkre is. Előfordulhat, hogy a párkapcsolat tagjai a munkájuk miatt nehezen találják meg a párkapcsolati egyensúlyt, vagy esetleg előfordulhat, hogy a munka mellett nem jut idő a kapcsolatokra. Ez egy idő után szintén jelentkezhet a munkahelyi motivációnkban. Ilyenkor érdemes esetleg szakemberhez fordulnunk segítségért. Ha nem a magánéleti problémák hatnak ki a munkahelyi elégedetlenségre, próbáljunk rájönni, hogy pontosan mivel nem értünk egyet, a munka mely részeivel vannak gondjaink.

Nem hagyjuk ott a biztosat

Néha azért tartunk meg egy állást, mert azt érezzük, ez a „helyes”, így kellene. Sokszor saját magunk és a környezet elvárásainak elhibázott kognitív kiértékeléséből is fakadhat. Így akkor is ragaszkodunk egy-egy álláshoz, ha az nem nekünk való, nincsenek megfelelő érzelmi és szellemi kapacitásaink a munka elvégzéséhez. Ez ahhoz vezethet, hogy nem tudjuk önmagunkat kompetensként megélni, emiatt szintén káros következményekkel járhat a személyiségünkre nézve. Sokszor mások elvárásaihoz, vagy éppen a sajátunkhoz, ragaszkodunk akkor is, amikor már nem hasznosak, célravezetők számunkra.

Egy olyan állásban megragadni, amit utálunk, sokszor romboló érzés lehet, de mindig van arra is lehetőség, hogy változtassunk, fejlesszük, amit lehet. Addig is, amíg belekezdünk a változtatásba, igyekezzünk elterelni a gondolatainkat a negatív tényezőkről,

mert így még kevesebb esélyünk lesz arra, hogy észrevegyük a pozitív oldalát. Próbáljuk meg objektívan, távolabbról megfigyelni a helyzetünket.

A munkánkkal való elégedettségünk nem határozza meg az értékünket. Ne hagyjuk, hogy a munkával való elégedetlenség kihasson az életünkre! Ahelyett, hogy csak elvesztegetnénk vagy elütnénk a munkaidőt, próbáljuk meg fejleszteni magunkat a jövőbeli lehetőségekre gondolva. Gondoljunk arra, hogy ez csak ideiglenes, ennél csak jobb lesz. Lehet, hogy a munkánk nem is olyan borzasztó, egyszerűen csak nem jelent már kihívást a számunkra. Próbáljunk meg lehetőséget találni a munkakörünk gazdagítására, esetleg átalakítására.

Ha hazavisszük a munka okozta frusztrációnkat, rossz hangulatot,

Ahogy hazamegyünk, próbáljuk meg vizuálisan elképzelni, hogy a munkával kapcsolatos dolgokat hátrahagyjuk. És fordítva, ha már a munkába vezető úton eluralkodik rajtunk a szorongás, képzeljük el a pillanatot, amikor végzünk, és becsukjuk a munkahelyünk ajtaját. Nem fog segíteni, ha hagyjuk, hogy a munkánkkal való rossz viszonyunk beárnyékolja az életünk pozitív privát részeit is.

Az álomállás nem jön csak úgy

A tanult tehetetlenség a pszichológiában jól ismert fogalom, amely Martin Seligman nevéhez fűződik. Annak az érzése, hogy nem vagyunk urai a saját életünknek, megrázó események hatására életünk bármelyik szakaszán kialakulhat, de jellemzően gyermekkorban a szülők alakítják ki a gyerekben azáltal, hogy újra és újra megéli a tehetetlenség érzését. Ez a jelenség szintén akadálya lehet annak, hogy változtatásra szánjuk el magunkat.

A tanult tehetetlenség mellett azonban létezik egy másik sokat emlegetett fogalom is, amit tanult leleményesség (learned resourcefulness) néven szokás emlegetni. Egyik jeles kutatója Csíkszentmihályi Mihály, szerinte ezt a készséget önmagunk fejlesztésével érhetjük el. Nehéz lehet úgy új állást keresni, hogy közben még egy nem megfelelőben vagyunk ragadva. De bármilyen szép is lenne, az álomállás nem fog csak úgy az ölünkbe hullani.

Összességében véve a munkával kapcsolatos érzéseink jelentős szerepet játszhatnak az életünkben. Hatással lehetnek önmagunk kompetensként való megélése mellett akár a magánéletünkre is.

Támogatott tartalom.