Hajkereskedelem, avagy a fekete arany útja Indiától az európai szalonokig

Dél-India egyik templomában kígyózó sorokban állnak a szegény sorsú nők, akik türelmesen várják, hogy sorra kerüljenek, és az ő hajukat is leborotválják. Legtöbbjük haja még sosem volt festve, szárítva vagy akár vágva, és ez a „szűzhaj" különösen értékes, ám ők mégsem kapnak érte semmit. Amint az egyik fiatal nő mondja: „Azért tettem, hogy hálát adjak általa Istennek. Nem érdekel, hogy később mi lesz a hajammal. Ha egy nő arra akarja használni, hogy szebb legyen tőle, tegye. Jobb, mintha a kukába kerülne."

Indiában megszokott, hogy a nők a templomoknak ajándékozzák a hajukat, hogy az értük kapott adományok aztán a templom javát szolgálják, vagy iskolák, kórházak épüljenek belőle, ám legtöbbször a valóságban nem ez történik. A gyönyörű hajak, amelyek mindenféle vegyszertől mentesek, kiszőkítve egy gazdag európai nő fejére kerülnek majd, aki mit sem sejt arról, ki is volt annak eredeti gazdája. Pedig az évek során egy egész üzletág épült ki a hajkereskedelem köré,

A gyerekek sincsenek biztonságban, őket akár egy-egy olcsó játékkal is rá bírják venni, hogy megváljanak hajkoronájuktól.

Ázsián kívül a kelet-európai országokból is sok haj érkezik Angliába, egyes híresztelések szerint ezek közül nem egy börtönökből, rabok fejéről származik.

De a kereskedők a kicsit is megbecsülik, így tulajdonképpen minden kihullott hajszálnak értéke van a szemükben. Egy átlag nő naponta 50-100 hajszálat hullat ki, és ezt kár lenne veszni hagyni. Ezért aztán erre szakosodott emberek járják Ázsia-szerte az otthonokat és fodrászszalonokat, hogy minden leejtett hajszálat és tincset összeszedjenek, majd értékesítsenek. Az összegyűjtött haj azután hatalmas bálákban többnyire kínai gyárakba kerülnek, ahol feldolgozzák. Első lépésben ki kell gubancolni a sok hajat, amit kézzel végeznek. Ez egy igen fárasztó munka, ami nagy terhet ró a szemre és a hátra is, és ráadásul nagyon rosszul fizetik.

Ezután jön a kifésülés, amely során egy egyszerű copfba fogják a hajat, végül pedig a szortírozás, ahol az azonos hosszúságú hajakat szétválogatják, majd fonatokba rendezik.

Az így összeállított hajakat ezután beáztatják, az olcsóbb minőségűeket savba, a drágábbakat egy titkos összetevőkből álló vegyületbe, amely szép fokozatosan és kíméletesen eltávolítja a sötét pigmenteket, így a haj fénylő és ruganyos marad, ám elveszíti színét, és szabadon választható színre festhető ezután. Ha kell, be is göndörítik a tincseket, erre egy hatalmas, 240 fokos sütő áll rendelkezésre.

A hajakat a nagykereskedők kilóra vásárolják fel a gyáraktól, persze töredékéért annak a pénznek, amit azután ők kapnak az angliai hajszalonoktól.

A felhelyezett tincsek általában három hónapig bírják, addigra a saját haj megnő annyira, hogy a pótlás már nem a hajtőhöz illeszkedik. Az eljárástól függően ugyanazt a tincset akár többször is vissza lehet ragasztani, mielőtt végleg használhatatlanná válna.