Takács Nóra Fashion donor Kurucz Nikolett Átalakít a Jónő Team Penelope Cruz Kántor Katalin Larion Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Diane Kruger és Gwyneth Paltrow után most Penélope Cruz, azaz Judit is látogatóba érkezett hozzánk. Átváltoztatásra semmi szüksége nem volt, hiszen úgy tökéletes, ahogy van!

Judit 22 éves, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán ötödéves. A felhívásunkra jelentkezett, amiben hasonmásokat kerestünk.

"Egy filmjét láttam csak Penélope Cruznak, a Szaharát, és Igazából nem is nekem tűnt fel elsőként a hasonlóság, hanem a barátaimnak. Nem hittem nekik, ám később feltettem a közösségi oldalamra a színésznőről egy képet kíváncsiságból, majd mosolyogva olvastam a sok kommentet, milyen jól nézek ki, merre jártam, csak nem Egyiptomban? Ekkor megbizonyosodtam, hogy tényleg hasonlítok rá valamelyest...”

Megdöbbentő a hasonlóság! Fotó: Kántor Kata

Szerintünk nem csak valamelyest hasonlítanak, hanem nagyon is: a szemük, a hajuk, az arcuk, de még a bőrük színe is! Amikor rákérdeztem, mennyire követi Judit figyelemmel a színésznő öltözködését, akkor csak nevetett, ugyanis számára túl színesen öltözködik a híresség. Judit leginkább feketét, fehéret és szürkét visel. A stylistlányoknak több sem kellett: azonnal tudták, milyen ruhában fog tündökölni a magyar Penélope!

Az igazi Penélope Cruz és Judit, a magyar hasonmás Fotó: AFP, Kántor Kata

A Fashion Donor-lányok valósággal lubickoltak a feladatban: "Azért erre a szettre esett a választásunk, mert szerintünk ez az egyik olyan összeállítás, amely az eredeti Penélope Cruz temperamentumát tükrözi, minden erőltetett elem vagy kiegészítő nélkül. Az élénk szín remekül kiemeli a mi Penélopénk tónusait és nőies oldalát."

/1408/Judit2014826165221

Felső: Mohito; Nadrág: Promod, Szandál: Promod

Niki imádja Penélope Cruz gyönyörű, egészséges hajkoronáját. "Legtöbbször nem is rejtegeti, vagy szorítja kontyba, hanem hagyja, hogy természetesen keretezze szép arcát. Judit esetében ugyanerre a természetesen szexi hatásra törekedtem: laza, hullámos, ultranőies frizurát készítettem neki."

/1408/Judit2014826165132

Azután Oscar varázsolt napsütötte arcszínt Juditnak. "A napbarnított hatású bőrtónust meleg árnyalatú, bőrszínétől két árnyalattal sötétebb alapozóval értem el. Orcáit bronzosítóval ékesítettem. Szemöldökét a sztáréhoz igazítottam. Szemét arany és bronz színekkel festettem. Kifelé ívelő tusvonalat húztam, majd a fekete krémtussal hangsúlyoztam a vízvonalát is. Szempilláit dúsítottam. Ajkának természetességéhez egy nude árnyalatú ajakrúzst választottam. Judit eszméletlenül hasonlít Penélopére, nagyon tetszett a végeredmény."

/1408/Vil_g2014826165316

Mikor mindenki elkészült, örömmel néztünk egymásra: Juditnak tetszett a színes overall, talán a jövőben is fog hasonlót viselni. Nagyon ajánljuk számára az élénk színeket, hiszen csak úgy tündökölt Kata kamerája előtt! Reméljük, még lesz egymáshoz szerencsénk a jövőben (persze nem hivatalos jogi ügyek kapcsán), az államvizsgához pedig sok sikert kívánunk dr. Penélope Judit Cruznak!

Csajos napra vágyott a férfias szakmával büszkélkedő Fruzsihttp://www.life.hu/atalakitunk/20140818-atalakit-a-jono-team-noiesebb-kulsore-es-egy-csajos-napra-vagyott-a-fiatal-mernok.htmlHa valaki férfias szakmát választ, attól még öltözködhet nőiesen. Pont ezért látogatott el hozzánk Fruzsi, aki egy kis változatosságra és egy igazán klassz, csajos napra vágyott a fiús mindennapok között.ÁtalakítunkOrigoNőies szépségét csak fokozni kellett - átváltoztattuk Martináthttp://www.life.hu/atalakitunk/20140812-atalakit-a-jono-team-elocsalogattuk-egy-huszeves-fius-lany-noies-vonasait.htmlKilépni a komfortzónánkból óriási tett. Martina számára már maga az utazás, idegen emberekkel való találkozás is komoly „feladat” volt, az átalakításról nem is beszélve. Végül azonban legyőzte félelmeit, és szuper napot töltöttünk együtt!ÁtalakítunkOrigoTüzes ragyogással ajándékoztuk meg a szülinapos Ágithttp://www.life.hu/atalakitunk/20140729-atalakit-a-jono-team-aranyos-szinek-ragyogasa-dobta-fel-a-barna-szemu-agi-kulsejet.htmlÁgi épp a 26. szülinapján érkezett hozzánk. Mi pedig egy kis átalakítással kedveskedtünk neki, ha már ilyen szerencsésen összejöttünk. Sok tippel és fortéllyal ismertettük meg, amiket könnyűszerrel tud majd alkalmazni a mindennapokban.ÁtalakítunkOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.