Para van! VV Fanni anyukája félti lányát

Forrás: RTLKLUB -
édesanya ValóVilág7 anyuka kislány VV Dennis féltés VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mióta kiderült, hogy Dennisnek van egy kislánya, VV Fanni anyukája még jobban aggódik lányáért.

Ahogy a Life.hu is megírta, Dennis bevallotta Fanninak, hogy van egy 5 éves gyermeke. Fanni anyukája, Katalin nem lepődött meg a vallomáson, mert elmondása szerint régóta sejtette, hogy a fiú nem őszinte – írja a Blikk.

Forrás: RTLKLUB

„Félreértés ne essék, nem ítélkezek, mindenki hibázik az élete során, másrészről pedig egy kisgyerek egy szerelemben nem okozhat problémát. Azt viszont nehezen értem meg, hogy eddig miért nem beszélt róla Dennis. Ismerem a lányomat, tudom, hogy ez a vallomás rá fogja nyomni a bélyegét a kapcsolatukra. Ha a villában ennek egyelőre nem is lesz látszata, a jövőben akkor sem fog tudni bízni a fiúban. Bevallom, egyáltalán nem örülök annak, hogy együtt vannak, mert Dennist nem tartom megfelelő társnak a számára" – mondta Fanni édesanyja, aki korábban már többször felháborodott lánya viselkedésén.

Fanni egyelőre tartja magát, és úgy tűnik, elfogadta, hogy Dennis már édesapa. Az más kérdés, hogyan alakulnak majd a dolgok kint, hiszen ha Dennis valóban megkeresi a kislányát, és gondoskodni szeretne róla, az mindenképp befolyásolja majd a kapcsolatukat.

Aleska Diamond sebesült hátat villantott az Instagramjánhttp://www.life.hu/bulvar/20150204-aleska-diamond-korabbi-pornoszineszno-sebesult-hatat-villantott-az-instagramjan.htmlA volt pornósztár így kommentálta sokkoló fotóját: "Hát EZ Nem múlt el ... Élőben Még rémisztőbb ... De megérte Sebaj, Az Új trükkért :)))"TV + Bulvár--ValóVilág7 - Fanni leköpte Dennist - Ez a szerelem?! http://www.life.hu/bulvar/20150203-a-valovilag7-jatekosa-vv-fanni-lekopte-vv-dennist.htmlAz eddigi részegségeiket a köbre emelték a villalányok. Estek, keltek, csorgó nyállal óbégattak, csicskáztak és káromkodtak egy szál bikiniben, majd üvöltve zokogásba fordult a hangulat.TV + BulvárConchita Wurst hatalmas fájdalmakkal küzdhttp://www.life.hu/bulvar/20150203-conchita-wurst-a-szakallas-no-2014-es-eurovizios-dalfesztival-nyertese-hatalmas-fajdalmakkal-kuzd.htmlA 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál nyertese egy interjúban bevallotta, nem egyszerű nőként élnie és minden nap komoly fizikai fájdalmakat él át.TV + Bulvár--Varga Viktor: „Buddha reinkarnációja vagyok!"http://www.life.hu/bulvar/20150203-varga-viktor-enekes-thaifoldon-nyaral-es-rajott-o-buddha-reinkarnacioja.htmlAz extrém énekes thaiföldi barangolása közben rábukkant egy Buddha szoborra, ami úgy hasonlít rá, mintha ő maga lenne. Ezt a turisták is észrevették és mindenki Varga Viktort fotózta.TV + Bulvár--Képtelenek lekattanni a villalakók a szexről – Fanni nyög, Edina mellet villanthttp://www.life.hu/bulvar/20150202-valo-vilag-7-osszefoglalo-fanni-nyog-edina-mellet-villant.htmlA hatalmas szexek éjszakája jött el a villában. Mindkét villapár egymásnak esett.TV + Bulvár--Így heccelte Majka Ördög Nórát pucér fotóivalhttp://www.life.hu/bulvar/20150202-a-rising-star-musorvezetoje-majka-ordog-norat-heccelte-pucer-fotoival-amelyeket-nanasi-pal-keszitett.htmlÖrdög Nóra és Majka évődése a Rising Starban mára a műsor elengedhetetlen része. Természetesen a legutóbbi adásban is cinkelték egymást.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.