„A kulcsszó a boldogság!” - interjú Spilák Klárával

Az életed során eddig számos különböző szakmát kipróbáltál már, az újságírást, műsorvezetést, a sajtóreferensi munkát és persze színésznő vagy. Ezek a különböző szerepek milyen módon kapcsolódnak egymáshoz? 

„A célom mindig az volt, hogy jól érezzem magamat a bőrömben, és hogy boldog legyek!”

Sokszor módosítottam pályát, mert valamiért mindig azt éreztem, hogy nem vagyok teljesen boldog abban, amit csinálok. Előttem lebegett a szüleim példája, miszerint egy út van nekünk kijelölve függetlenül a saját vágyainktól, jóllétünktől. Édesanyám mindig színésznő szeretett volna lenni, de a szülei nem engedték erre a pályára, helyette közgazdász lett, élete végéig. Pontosan ezért már gyermekkoromban megfogalmazódott bennem az, hogy boldogan szeretnék élni, olyan dolgokkal foglalkozni, amik örömet okoznak nekem. Számomra azt jelenti a jóllét, hogy minden nap örömmel kelek fel, jókedvvel megyek be dolgozni, és szeretem, amit csinálok. Például nagyon szerettem a színészetet, de egy idő után azt éreztem, hogy ez már kevés. Amikor ez megfogalmazódott bennem, , tudtam, hogy véget ér egy út, és váltottam. Szerettem a műsorvezetést és a TV-s szerkesztést is, hiszen elképesztő kreativitás és energia kell ahhoz, hogy felkészüljön az ember egy-egy műsorra. Ebből alakult ki később a sajtóreferensi munkaköröm, s ennek a pályának a megkoronázása volt az az 5 év, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem művészeti menedzsere lehettem. Akkoriban találtam vissza a színészethez, ami most talán (újra) a legtöbbet jelenti nekem, de mára már megtanultam, hogy nem lehetek türelmetlen. Szeretem a változatosságot, de majd jön, aminek jönnie kell.

A legtöbb ember a Szex és New York című amerikai sorozat Carrie Bradshaw-jának magyar szinkronhangjaként emleget. Mit adott a saját életedben ez a sorozat?

„Ha nem is feltétlenül a sorozat miatt, de felálltam az akkori kapcsolatomból.”

Nagyon sok mindent adott a sorozat. Akkor már sok-sok éve szinkronizáltam és nagyon szép munkák voltak a hátam mögött, talán a legismertebb a Forest Gump Jenny-je, de mégis az igazi népszerűséget ez a sorozat hozta el. Alapvetően nagyon fontos élethelyzetekről, érzésekről mesélt, amit én a saját életembe is be tudtam építeni. Akkor éppen egy elválás előtti pillanatban voltam, és nagyon fontosak voltak az üzenetek számomra, mint például: önmagad vagy a fontos; ne légy áldozat; igenis lehet egyedül létezni; stb. 

Ha nem is feltétlenül a sorozat miatt, de felálltam az akkori kapcsolatomból. Sokat mesélt nekem ez a sorozat a nőiségről, a szabadságról, a bátorságról, amiket én magam is alapvetéseknek tartok. Számomra mindig nagyon fontos volt az embereknek átadni a gondolataimat valamilyen formában, és tudatosítani bennük, hogy nincsenek egyedül, sokan járunk hasonló cipőben... Mivel nagyon hasonlóan gondolkodom a világról, mint a sorozatbeli énem, Carrie-n keresztül tudtam adni az embereknek egy kicsit magamból, amiért nagyon hálás vagyok!

Visszakanyarodva a színésznői pályafutásodhoz: február 11-én debütál a Majdnem menyasszony című magyar játékfilm, amelyben te is szerepet kaptál. Mi a film témája? Miről szól?

Igen, a Majdnem menyasszony című tévéjátékot Herczeg Ferenc A Fehér Páva című regénye alapján készítette a Megafilm Service a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Egy fantasztikus romantikus filmet láthatnak majd a nézők elcsattanós csókokkal, aranyos, de pletykás asszonyokkal és a talán meg nem valósult esküvővel. Az egész sztori Varjason játszódik. Ábel Marika, a helyi kelmekereskedő szeme fénye férjhez megy, miközben a vasútépítés is megkezdődik. Ebből az alaptörténetből aztán rengeteg igencsak mulatságos bonyodalom alakul ki, hiszen nem biztos, hogy a főhősnő ezt az életutat szeretné választani magának, a lakosság pedig olyannyira irtózik az új technológiáktól, mint manapság oly sokan a mesterséges intelligenciától.

Milyen volt a forgatás?

A filmet 22 nap alatt, 4 helyszínen, 30 szereplővel és 300 statisztával forgattuk tavaly nyáron, a 40 fokban földig érő ruhákban és jelmezekben. Mondanom sem kell, folyt rólunk a víz. (nevet) Ennek ellenére elképesztően élveztem, hatalmas élmény volt! Nagyon izgalmas volt az összes karakter, hihetetlenül hangulatos volt a forgatás is, elképesztően erős volt minden alakítás, és telitalálat volt a casting. A színészetnek az a lényege, hogy azt a sok mindent, ami bennünk rejtőzik, megmutathatunk a nagyvilágnak a filmekben, karaktereken keresztül. Itt például tekintettel arra, hogy van bennem egyfajta szikárság, jól tudtam hozni Etelka néni, a főhősnő megkeseredett nagynénje szerepét.

Ha már Etelkát említetted, kérlek, mesélj nekünk a karakteredről, és arról, mennyire tudsz vele azonosulni?

Azt gondolom, ha egy előadásban vagy filmben jól passzolnak a színészek és a karakterek egymáshoz, akkor az egész mű felragyog. A Majdnem menyasszonyban én Etelka néni szerepét kaptam, akit imádtam megformálni. 

„Szeretem, ha nem szabályos karaktert alakítok!”

Etelka egy szigorú, rosszkedvű, utálatos nőszemély, aki a férjével szóban nem, csak cetliken beszélget 20 éve. Képzeljük el a helyzetet: ül a nagy család az ebédnél, Etelka pedig nem hajlandó szólni a férjéhez, az unokahúgát kéri meg, hogy üzenjen neki az odaadott papírgalacsinok segítségével. Nagyon sokrétű játékra adott lehetőséget ez a szerep, mert egyszerre megmutathattam a karakán, erős és kimért asszonyt, akiben persze ott lapult az összetört szívű finom nő. 

Volt-e olyan színész társad, akit nagyon kedveltél a forgatás alatt?

Abszolút! Nagyon boldog voltam, hogy Gáspár Tibivel játszhattam. Viszonylag rövid színházi karrierem alatt nagyon sokat dolgoztunk együtt. Imádom a személyiségét, a humorát, egyszóval hatalmas élmény volt, hogy újra a partnere lehettem. 

Van-e kedvenc szereped?

Igen! Kettőt is kiemelnék. Az első az Eszmélet című 4 részes sorozat, amely József Attila életét mutatta be. Egyszerűen imádtam! Párizsban játszhattam, franciául beszéltem, szerelmes sorozatban, mi kellhet még több egy nőnek? Csináltunk egy estet is ebből az anyagból Madaras Józseffel, ahol József Attila versei elevenedtek meg. Mi ketten adtuk elő a költeményeket, igazi királynőnek érezhettem magam. A másik kedvencem pedig Nádas Péter Temetés című darabja, amelyet Zalaegerszegen játszottunk. Ez az előadás azért tartozik a legkedvesebbek közé, mert kaptam tőle egy kis borítékot az öltözőmben még a bevonulás előtt ezzel a felirattal:

„Jó volt látni, de még jobb lesz elképzelni!” 

Mit üzennél ma a 16 éves énednek?

Talán a legnagyobb üzenetem az lenne, hogy ne legyek annyira naiv! Nagyon csodálom a lányomat, mert ő igen bölcs, sokkal tudatosabb, mint én voltam ennyi idősen. Például csak sok év múlva tudtam meg, hogy a gimnáziumi éveimben állítólag mindenki belém volt szerelmes. Ezt én észre sem vettem. Nem tudtam, mi áll jól nekem, mi nem. Keveset tudtam a világról, mert egy kis burokban éltem otthon. Nem láttam el az orromig sem, ha fogalmazhatok így. Túlságosan védve voltam. Ha lehetne egy tanácsom, azt sugallanám magamnak, hogy merjek sokkal bátrabb lenni, és tanulni magamról és a világról, mert ez nem ördögtől való dolog, szimplán az életünk.