Rendőrt hívott a kislány, mert nem tudta felhúzni a nadrágját – A legfurább segélyhívások

2016.08.12. 19:50

A kisgyerekeknek még egészen más a veszélyérzetük, mint nekünk, felnőtteknek. Vannak dolgok, amiket tragédiaként élnek meg, ezzel szemben az igazán rázós szituációkba játszi könnyedséggel vetik bele magukat. Az alábbi mókás, vagy éppen fura történetek is ezt bizonyítják. 

Az öltözködési gondokkal küzdő kislány

A rendőrök mindig ott vannak, ha segítség kell – így volt ez a kétéves Aaliyah Garrett esetében is, aki azért hívta a 911-et, mert egyedül nem tudta felhúzni a nadrágját.

Forrás: Dreamstime

A nagyapja nem tudott a kislány akciójáról, ezért igencsak meglepődött, mikor ajtót nyitott egy unokája után érdeklődő rendőrtisztnek. Miközben a zavart nagypapa megpróbálta elmagyarázni a rendőrnek, hogy nincs vészhelyzet, a háta mögött egyszer csak felbukkant a nadrág nélküli Aaliyah, és integetni kezdett a tisztnek, hogy menjen, segítsen neki felhúzni a nadrágját. A rendőr jól fogadta ezt a vicces helyzetet, segített felöltözni a kislánynak, sőt még a cipőfűzőjét is megkötötte.

Az éhség nagy úr

Egy ötéves kisfiú azért hívta fel a 911-et, mert édesanyja őt és 10 hónapos kistestvérét egyedül hagyta otthonukban bármiféle élelem nélkül. 

Forrás: Dreamstime

A kisfiú azt mondta a diszpécsernek, hogy már nagyon éhes, de nem tudja, hogy mit csináljon. A rendőrök nem hagyták annyiban az esetet, elmentek a helyi gyorsétterembe, és egy nagy adag étellel állítottak be a gyerekekhez. Később természetesen az anyuka felelősségre vonása sem maradt el.

Az édesszájú

Egy elégedetlen kisgyerek azért tárcsázta a 911-et, mert anyukája nem volt hajlandó neki több Oreo kekszet adni.  

Forrás: Dreamstime

A rendőrség azt hitte, hogy családon belüli erőszakról van szó, ugyanis a hétéves kisfiú azt mondta a diszpécsernek, hogy az anyukája késekkel dobálta meg. A rendőrök azonnal ki is vonultak a család otthonához, ahol az édesanya értetlenkedve fogadta őket. Miután kikérdezték az anyát és a fiút is, kiderült, hogy nem erőszakról van szó, csupán egy sértődött kisfiú bosszújáról. 

Az eldugult vécé esete

Egy gyerek azért hívta a 911-et, mert az eldugult vécé kiöntött a fürdőszobában. Eleinte a diszpécser vaklármának gondolta a hívást, ám a sztori vége az lett, hogy a fiú édesanyját letartóztatták. 

Forrás: Dreamstime

A furcsa bejelentés után a diszpécser faggatni kezdte a gyereket, és kiderült, hogy a 9 éves fiút és ikeröccseit az édesanyjuk egész napra egyedül hagyta a lakásban, míg ő a 100 mérföldre lévő Indianapolisba utazott. A kiérkező rendőrök a gyerekekre törték az ajtót, és a lakásba érve több problémás dolgot is felfedeztek. A gyerekek nagyon elhanyagoltnak tűntek, és a házban is szerteszét hevertek a balesetveszélyes holmik. 

A hazaérő édesanyát őrizetbe vették, és bíróságon kellett felelnie gondatlanságáért.

 

szülőgyereksegítségsegélyhívásbizarr911