A hazai örökbefogadás jelene - Interjú a Gólyahír Egyesület elnökével

Forrás: Shutterstock -
örökbefogadás interjú szülő Gólyahír Egyesület gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Gólyahír Egyesületet 2000. március 11-én hozták létre a válsághelyzetben lévő várandós anyákért és gyermekeikért. Ez idő alatt 900 gyermek örökbe adását segítették. Tevékenységük azonban nem csak újszülöttek örökbeadására korlátozódik. Krízishelyzetben lévő anyáknak babaruhát, kiságyat, babakocsit, anyaotthonos címeket küldenek. Közel 280 tagjuk van. Az egyesület elnökével, Mórucz Lajosné védőnővel beszélgettem mindennapi munkájukról, tapasztalataikról és a hazai örökbefogadás gyakorlatáról.

Meglehetősen szerteágazó tevékenységet folytatnak. Az örökbe adások segítésén kívül miből áll a munkájuk?

Átmenetileg a krízislakásunkban fogadni is tudjuk az utolsó két hónapban a várandós anyákat. Itt teljesen ingyen jutnak ellátáshoz. Főleg azok keresnek meg minket, akik titkolják a terhességüket, és örökbe szeretnék adni a gyermeküket. De minden olyan anyát fogadunk, aki hirtelen válsághelyzetbe kerül, és a pocakjában baba van. Csak terhesek jöhetnek, gyerekkel sajnos nem tudjuk fogadni a várandósokat.

Emellett konferenciákat, országos találkozókat szervezünk. Ide azokat várjuk, akik rajtunk keresztül fogadtak örökbe. Azoknak is tartunk évente találkozót Százhalombattán, akik egyelőre még csak várakoznak. Ezeken az összejöveteleken bemutatkoznak azok a családok, akik az elmúlt fél évben örökbe fogadtak.

A várakozók így első kézből hallják, hogyan is működik Magyarországon az örökbefogadás.

A Gólyahír Egyesület országos találkozókat is szervez Forrás: Shutterstock

Nagyon szeretnek jönni. Itt megismerkednek a sorstársakkal, barátságok alakulnak ki, drukkolnak egymásnak, hogy mihamarabb sorra kerüljenek. Jó a csapat. A Mikulás és az anyák napi rendezvények lebonyolítását átvette tőlünk a Gólyahír Alapítvány. Nagy a visszakövetés, nem engedjük el a családok kezét. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot egymással. A Facebookon egy 800 fős zárt csoportot üzemeltetünk. Ha valakinek gondja akad, ír a csoportba, és öten-hatan rögtön válaszolnak, segítenek. Olyan ez, mint egy nagy család.

Milyen korosztály fordul Önökhöz segítségért?

Az örökbeadóink életkora meglehetősen széles skálán, 14 és 43 év között mozog. Diákok és nagymamakorúak egyaránt vannak közöttük.

Van, aki úgy lesz terhes, hogy már egyáltalán nem számít rá, gyerekei vannak, és nem akar újra elkezdeni babázni.
Az örökbefogadó korosztály a negyvenesekből áll, hiszen ők először mindent megpróbálnak, hogy vér szerinti gyerekük szülessen. Ha ez nem sikerül, akkor jelentkeznek örökbefogadásra.

Hányan várnak arra, hogy örökbe fogadhassanak? Mennyi a várakozási idő?

Jelenleg 500 házaspár vár nálunk arra, hogy örökbe fogadhasson. Hozzánk csak olyan házaspárok jelentkezhetnek, akiknek legfeljebb csak egy gyermekük van. Ennek a korlátozásnak az az oka, hogy rengetegen várnak gyermekre. Öt év a várakozási idő. Kivéve, ha roma gyereket vállalnak, vagy olyan anya gyerekét, akit más nem akar. Nem mindenki fogadja örökbe például egy skizofrén anya gyerekét, bár a 900 örökbefogadásból volt egy esetünk, amikor a babára várók erre is hajlandóak voltak. Ez a kisfiú ma gyönyörű és egészséges.

„Jelenleg 500 házaspár vár nálunk arra, hogy örökbe fogadhasson” Forrás: Shutterstock

Mi az örökbefogadás menete?

Kizárólag nyílt örökbefogadással foglalkozunk. E azt jelenti, hogy az örökbeadó és az örökbefogadók ismerik egymást. Először is a kismamák jelentkeznek hozzánk. Az utolsó hónapban megismertetjük az örökbe fogadni szándékozókkal. Ha az örökbeadó anya beleegyezik, akár együtt is szülhetnek. Ezután együtt megyünk a hivatalba, ahol az életet adó anya lemond a gyermekéről. Amikor aláírták a papírokat, az újszülött osztályról már az örökbefogadók viszik haza a csecsemőt, aki hat hét múlva kerül a nevükre. Ez alatt a hat hét alatt előfordulhat, hogy az örökbeadó meggondolja magát. Ebben az esetben a baba visszakerül a vér szerinti anyához, vagy állami gondozásba adják.

Amikor egy csoda valóra válik – Egy nyílt örökbefogadás igaz története


Nevezzük az örökbe fogadó szülőket Zsuzsinak és Péternek. Ismerd meg az ő történetüket; hogy miért döntöttek az örökbaba mellett, miként fogadta a család a döntésüket, miként élték/élik meg, hogy gyermeküknek nem ők a vér szerinti szülei. Olvasd tovább...

Vannak olyan nehézségek, amelyek kimondottan csak az örökbefogadó családokat érintik?

Nem beszélhetünk speciális nehézségekről. Ezek is ugyanolyan családok, mint a vér szerinti gyermeket nevelők. Sőt, abból a szempontból még előnyösebb helyzetben is vannak a hagyományos családokhoz képest, hogy itt nincs gyermekágyi nehézség, valamint az apa és az anya egyszerre lesznek szülők, az anyának nincs kilenc hónap előnye az apával szemben. Nagyon boldogok ezek a családok. Leírhatatlanul várják a gyerekeket, éveket készülnek az érkezésükre.

Mi lehet az oka, hogy Magyarországon még sok esetben tabunak számít a családban vagy a barátok előtt, ha egy házaspár örökbe fogad?

Nálunk ez a gyakorlat egyáltalán nem jellemző. A gólyahíres családok boldogan nyilatkoznak különböző sajtóorgánumoknak, pályázatokat írnak, teljesen vállalják a nyilvánosságot. A nagyszülők is nagyon szeretik ezeket a gyerekeket. Mesekönyveink vannak, amelyek erről a témáról szólnak. A gyerekek az első pillanattól tudják, hogy örökbe fogadták őket. Ha van olyan szülő, aki ezt eltitkolja a gyereke elől, nagy hibát követ el. Mi azt segítjük, hogy ilyen ne forduljon elő.

Milyen tanácsot adna azoknak, akik most fontolgatják, vállalják-e az örökbefogadást, illetve az örökbe adást?

Lényegesnek tartom kiemelni, hogy azok a házaspárok, akik örökbe akarnak fogadni, időben jelentkezzenek, hogy beleeshessenek abba a korosztályba, aki még örökbe fogadhat újszülöttet. A törvény szerint ugyanis nem lehet 45 évnél nagyobb korkülönbség az örökbefogadó szülő és a gyermek között.
Aki pedig úgy gondolja, nem tudja felnevelni a gyermekét, mert nincs hol, nincs kivel, nincs miből, az a gyermekének akkor tesz jót, ha elengedi őt, és egy szerető családot ad maga helyett.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 67. évében, 2018. július 29-én reggel otthonában elhunyt Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület alapító elnöke, aki anya, feleség, nagymama és nem utolsósorban Gólyamama volt. Közel 900 gyermek köszönheti neki, hogy családban nőhet fel. Tisztelettel búcsúzunk Tőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.