Te hogy reagálnál ha egy barátod bejelentené, hogy AIDS-es? - Arcok és szembesülés

betegség vallomás egészség elfogadás AIDS
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az AIDS elfogadása szinte lehetetlen annak is aki beteg, de azoknak is, akik azzal szembesülnek, hogy egy barátjuk, vagy éppen egy családtagjuk ebben a rémületes és stigmatizált betegségben szenved.

Az AIDS a mai napig bélyeg, aki fertőzött, nem sok jóra számíthat a környezet részéről, így sokan szinte haláluk pillanatáig titkolják betegségüket.

Forrás: Thinkstock

Az AIDS gyilkos bélyeg a betegeken

AZ AIDS-et (=szerzett immunhiányos szindrómát) a '80-as évek elején diagnosztizálták először. Azóta több évtized eltelt, ennek ellenére a magyarok közül sokan a mai napig úgy gondolják (tévesen), hogy a HIV-fertőzés a távolabbi kontinensek problémája, ami elsősorban a kábítószer-fogyasztók, a prostituáltak, valamint a bi- és homoszexuálisok körében terjed. A tények azonban mást mutatnak: a világon minden 15. másodpercben meghal valaki AIDS-ben, és egy védekezés nélküli nemi aktus nagyjából ugyanakkora esély jelent a gyógyíthatatlan betegség megszerzésére, mint meghalni egy közlekedési balesetben. A Life.hu is foglalkozott ezzel a témával.

Adrian Chesser fotóművész is tisztában lehetett azzal, hogy a betegség elfogadtatása nem lesz könnyű út számára sem, Ezért különös megoldást választott: nem csak bátran szembesítette személyes környezetét betegségével, de is meg is örökítette barátai, családtagjai arckifejezését a hír hallatán. Rendkívül elgondolkodtató az eltérő érzelmeket látni az arcokon: a meghökkenést, a zavart, a szánakozást, az elfogadást, a távolságtatást és a szeretetet.

Íme a fotók!

/1408/Valam201488153021

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.