Czeizel Endre kivetette a prosztatáját - egy genetikai vizsgálat eredménye miatt tette

műtét prosztata rák Czeizel Endre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nemrég 80. születésnapját ünneplő Czeizel Endre arra számított, hogy prosztatarákja lesz, egy genetikai vizsgálat szerint ugyanis erre 96 százalék esélye van. Ezért kivetette a prosztatáját.

"Czeizel nagyapám és Czei­zel-ági nagybátyám is ebben halt meg. Apunak is lett prosztatarákja. Őt már rá tudtam beszélni, hogy vetesse ki a prosztatáját. Ő így megszakította a sort, és nem ebben halt meg, hanem aztán később agyvérzésben. De hát láthatóan a Czeizel férfiaknak nagyon komoly családi hajlamuk volt/van a prosztatarákra. Mindig is úgy gondoltam, ahogy mondtam: a genetikából az következik, hogy az ember tulajdonképpen megsejtheti a sorsát. És ezzel most lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz. Vannak emberek, akik inkább struccpolitikát folytatnak, nem akarják tudni a jövőt. Míg mások, és ez a racionálisabb csoport, hisznek Szókratésznak: 'ember, ismerd meg önmagad', mert ha ismered önmagad, akkor talán nem elszenvedője leszel a sorsodnak, hanem aktív irányítója. Én természetesen a második csoportba soroltam magamat.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

.... Az jött ki a 12 gén vizsgálatakor, hogy 96 százalékos valószínűséggel várható a prosztatarákom. Akkor erre a nagyon nagy kockázatra gondolva úgy véltem, hogy egy ilyen Damoklész-kard árnyékában nehéz élni, és ma már van olyan robot műtéti technika, amivel a prosztatát el lehet távolítani a has kinyitása nélkül. Tehát én vállalkoztam erre, és kivetettem a prosztatámat Debrecenben."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.