5+1 tipp az egészséges testtudatért

Forrás: Dreamstime -
öröm tippek-tanácsok testképzavar énkép önbizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A testünkkel való elégedetlenség manapság járványként söpör végig és szépen csendben beleivódott a kultúránkba is. A nőknek évtizedek óta nincsenek olyan mintáik, amik alapján egészséges testtudatot tudnának kialakítani maguk számára. Ha egyike vagy a millióknak, akiket ez érint, íme néhány tipp, hogy másképp vélekedj a külsődről!

1. Szélesítsd a perspektívád

Sok ember életében a testével való elégedetlenség áll az első helyen, ami felborítja a nyugalmukat és a kapcsolataikban is hatalmas kárt okozhat. A rosszul kialakult kép háttérzajként van jelen az illető mindennapjaiban. Akárhogy is, de mindenképpen zárd ki a tested utálatát a fejedből és a pozitív testrészeidre helyezd a hangsúlyt (hiszen olyanok is vannak)!

Forrás: Dreamstime

2. Légy barátságban a testeddel

A testünk folyamatosan bonyolult feladatokat lát el annak érdekében, hogy élhessünk. Mégis a legtöbb ember elfelejti megköszönni a testének ezt a non-stop tartó munkát. Értékeljük és köszönjük meg magunknak a szervezetünk „szolgálatát”.

3. Radikális elfogadás

Sokan folyamatos koplalással próbálnak harcolni a természet és a valódi alakjuk ellen. Ha van egy testrészünk, ami nem tetszik, elfogadás helyett legtöbbször a változatás mellett döntünk és inkább utáljuk. Miért? Képzeljük el, hogy elfogadjuk magunkat vagy legalábbis azokat a részeinket, amikkel nem vagyunk elégedettek: a végén még nyerhetünk vele!

4. Ne mindig a tested körül járjanak a gondolataid

Gondolj csak bele, hogy az utóbbi időben, amikor nevettél hányszor gondoltál közben a kinézetedre. Azokban a pillanatokban az igazán fontos és pozitív dolgokra összpontosítottál a kialakított testképed helyett. Ez egyértelműen megmutatja, hogy nem a testünkkel, hanem inkább a gondolkodásunkkal szokott a gond lenni. Figyelj oda a következő alkalmakkor, amikor örömöt és békét érzel legbelül, fordíts a gondolkodásodon és ezekre az érzésekre emlékeztesd magad, amikor ismét csúnyának akarnád látni a testedet.

Forrás: Dreamstime

5. Nincs öngyűlölet

Az öngyűlölet olyan, akár egy vírus, ami átveszi az uralmat a számítógép fölött, ezzel komoly problémákat okozva. Az öngyűlölet felér az önostorozással, ha pedig segítene a fogyásban, a legtöbb ember már vékony lenne. Na fordulj a tested ellen, inkább motiváld és dicsérd magad.

+1 Énkép és testkép

Az egészséges embereknek van egy identitása, amit sok dolog tud befolyásolni. Egyeseknél a kedvesség, másoknál a szerettei véleménye vagy éppen a tehetségük alakíthatja ki az identitást. Mindennek tetejében pedig ott van egy test, ami vigyáz a belső értékekre. Az énkép és a testkép hatékony együttműködése pedig fontos. Koncentrálj azokra a belső dolgokra, amiktől igazán egyedi, értékes és különleges vagy.

Öt őszinte sztárvélemény a testképzavarról

A tökéletes test és a vékonyság bizonyos berkekben komoly elvárásnak számít. Néhány sztár azonban szembemegy a dogmákkal, és nyíltan vállalja kerekded alkatát vagy éppen éles véleményét a (tévesen) tökéletesnek kikiáltott lányokról. A kendőzetlen véleményeket ITT olvashatod.
Fura dolgok történnek a testedben a dehidratáltságtól http://www.life.hu/drlife/20160311-dehidraltsag-ez-tortenik-a-szervezetedben-ha-nem-iszol-eleg-vizet.htmlA dehidráltság majdnem egyenértékű a kiszáradással. Ilyenkor a test egyensúlya könnyen felborul, mivel elveszíti víztartalékainak egy részét. Lássuk, mi történik ilyenkor a szervezetben!Dr. Life--Shanina Shaik egykor gyönyörű teste mindenhol horpad! Sokkolóan vékony a modellhttp://www.life.hu/drlife/20160311-shanina-shaik-modell-nagyon-vekony-instagramra-posztolt-furdoruhas-fotojan.htmlBüszkén pózol a vékony modell még fürdőruhában is. Úgy tűnik csak ő nem veszi észre, hogy már nem egészséges, ahogy kinéz. Dr. Life--Mikor sportolj, aludj, vagy egyél? Ezt üzeni a tested!http://www.life.hu/drlife/20160224-ekkor-a-legjobb-enni-es-aludni.htmlGondolkodtál már azon, hogy mi történik a szervezeteddel alvás közben? Mikor érdemes felkelni, reggelizni, vagy épp sportolni? Igaz, hogy a tested folyamatosan jelzi, hogy mire van szüksége, de hallgatsz is rá? Ha eddig nem tetted, most figyelj! Dr. Life--Mi történik a testeddel szakításkor? Íme, a tudományos magyarázathttp://www.life.hu/drlife/20160216-mi-tortenik-a-testeddel-szakitaskor-ime-a-tudomanyos-magyarazat.htmlA szerelem valóban úgy hat ránk, akár a drog: az I Fucking Love Science által lehozott tanulmány szerint szerelmi csalódás után ugyanazokat a tüneteket produkálja testünk, mint elvonáskor, sőt, akár fizikai fájdalmat is érezhetünk. Dr. Life--Kiskorúak a kés alatt - Mellnagyobbítás érettségire, testképzavar minden napra? http://www.life.hu/drlife/20160201-vilagszerte-plasztikazzak-a-kiskoruakat-tajvanon-mar-betiltottak-a-fiatalok-muteteit.htmlA plasztikai sebészet népszerűsége már csak abban is megmutatkozik, hogy a mellnagyobbításra, a botoxra és a zsírleszívásra való igény továbbra is töretlen – derült ki nemzetközi adatokból. Húszmillió ember nem tévedhet, vagy inkább túlságosan is engedünk a hiúságnak, és igyekszünk a diktált dogmáknak megfelelni? A következő szint már az, amikor a fiatalok is sebészeti eljárásokkal akarnak szépségideálokká válni. Egy magyar plasztikai sebész segítségével nyertünk betekintést ebbe az igen szerteágazó világba. Dr. Life--Legális testbomlasztás – a tetemkert, ahol oszló testeket tanulmányoznak http://www.life.hu/drlife/20160119-a-tennessee-egyetem-tetemkertjerol-keszitett-fotokat-sally-mann-fotos.htmlKnoxville neve már szinte összeforrt azzal a létesítménnyel, amelyet csak tetemkertnek hívnak. A helyi egyetemen lévő hullafarmot azzal a céllal hozták létre, hogy megfigyelhessék az emberi testek bomlását, és ezzel segítsék a rendőrök, az antropológusok és a patológusok munkáját. A helyszínről hátborzongató képsorozat is készült. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.