Migrén, mellrák és depresszió – Milyen betegségeket örökölhet a nő?

betegség édesanya mellrák migrén öröklődés menstruáció lány napidoktor egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábban azt gondolták, hogy az étrend, különösen a sok hús fogyasztása nagyobb befolyással bír, mint a genetika, egy nemrég készült kutatás szerint egy lány esetében a menstruáció kezdete nagyban függ attól, mikor jött meg az édesanyja első menzesze.

Vajon egy nő esetében meg lehet-e állapítani az egészségügyi kilátásait az édesanyja kórtörténetéből? Erre keresték a választ a kutatók, akik úgy találták, néhány betegség nagy eséllyel öröklődik szülőről gyermekre.

Forrás: Dreamstime

Migrén

Dr. Kate Henry, a New York-i Egyetem neurológusa szerint

70-80% az esély arra, hogy egy nő örökli édesanyjától a migrént.

A kutatók nemrég fedeztek fel egy hibás gént, amely a kialakulásáért felelős, ez pedig öröklődhet anyáról lányára. A kiváltó tényezők megjósolhatatlanok, de azonosításuk segíthet az állapot szabályozásában. Érdemes például kerülni bizonyos élelmiszereket, például a csokoládét, a kávét, a sajtot, a citrusféléket és a vörösbort.

Migrén Forrás: Dreamstime

Mellrák

Az emlőrákos esetek 3%-a örökletes. A BRCA1 illetve BRCA2 mutáns gén hordozói nagyobb valószínűséggel öröklik a betegséget.

Ha egy vérrokonunknak fiatalon emlőrákja volt, esetünkben is nagyobb a kockázat.

Azoknak a nőknek, akiknek családi kórtörténetében előfordult már emlőrák, genetikai szűrést javasolnak. Ha valaki hordozza a gént, szigorúbb megfigyelés alatt tarthatják. Néhányan a korai emlőeltávolítást választják az emlőrák kockázatának csökkentése érdekében.

A hormonpótló terápiák, a kombinált fogamzásgátló tabletta szedése, valamint az elhízás is növeli a kockázatot,

különösen a változókor után, de ugyanilyen hatással bír a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás.

Mellrák Forrás: Dreamstime

Mi mindent befolyásolhat még az öröklődés? Erről bővebben a Napidoktor.hu-n olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.