Dopeman édesapjáról: a karácsonyt már együtt fogjuk ünnepelni

Fotó: Hirling Bálint -
Dopeman stroke család beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz időszak áll Dopeman háta mögött: húga beteg, ráadásul november végén az édesapja is stroke-ot kapott.

Dopeman húga folyamatos felügyeletet igényel, halmozottan sérült, tolószékben tölti mindennapjait, októberben születése után a 17. műtétjén esett át. Alig egy hónappal később a rapper édesapja is kórházba került: otthonában rosszul lett, stroke-ot kapott. A Best információ szerint egy vérrög alakult ki a fejében, olyan helyen, ahol nem lehetett műteni, ezért 48 órás vérhígító kúrát kapott.

Dopeman édesapja stroke-ot kapott Fotó: Hirling Bálint

„Úgy gondolom, hogy rosszabb is történhetett volna, és szerencsések vagyunk, hiszen apám talpra fog állni. Ép a tudata, érzi a végtagjait, és most már csak rajta múlik, meddig jut a gyógyulás útján. Szerintem a karácsonyt már ismét együtt fogjuk ünnepelni!" – nyilatkozta a lapnak bizakodva Dopeman, aki azt is elárulta, öccsével felváltva látogatják édesapjukat, akinek fél oldala lebénult. Most gyakorlatokat kell csinálnia, remélhetőleg, hamarosan lábra állhat.

Újra babát vár Farkasházi Rékahttp://www.life.hu/csalad/20171208-40-evesen-ujra-babat-var-farkashazi-reka.htmlHarmadik gyermekét várja Farkasházi Réka, a gyönyörű színésznő blogján jelentett be a gólyahírt. Család--Hujber Feri meztelen fenekével keltett feltűnést - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171208-hujber-feri-meztelen-fenekevel-keltett-feltunest-video.htmlMegjelent a Valami Amerika 3 előzetese, amelyből kiderül, milyen bonyodalmakba keverednek ezúttal a testvérek, a szemfülesek pedig még Hujber Feri meztelen fenekét is felfedezhetik a videóban. TV + Sztárok--Tatár Csilla munka nélkül maradthttp://www.life.hu/sztarok/20171207-tatar-csilla-musorvezeto-munka-nelkul-maradt.htmlÚgy tűnik, egyelőre munka nélkül marad Tatár Csilla, jövőre ugyanis nem ő vezeti A Dal című műsort. TV + SztárokOrigoForrnak az indulatok VV Fanni állítólagos gyilkosának Facebook profiljánhttp://www.life.hu/sztarok/20171207-forrnak-az-indulatok-vv-fanni-allitolagos-gyilkosanak-facebookjan.htmlForrnak az indulatok VV Fanni állítólagos gyilkosának Facebook oldalán: a felhasználóknak sikerült őt beazonosítani és elindult a nyomdafestéket nem tűrő kommentcunami. TV + Sztárok--Kiakadtak rajongói Victoria Beckhamre - Ez az okahttp://www.life.hu/trend/20171207-kiakadtak-rajongoi-victoria-beckhamre.htmlKiakadtak a rajongók Victoria Beckham friss fotóin: az énekesnő legújabb kollekcióját mutatta be, ám ez mégsem nyerte el mindenki tetszését... Trend--Iggy Azaleáról majd' leesett a ruha - Fotóhttp://www.life.hu/trend/20171207-iggy-azalearol-majd-leesett-a-ruha-foto.htmlMegszokhattuk, hogy szereti a feltűnő ruhadarabokat Iggy Azalea, aki legutóbb sem okozott csalódást: egy mélyen dekoltált, testhezálló ruhába bújt. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.