Halász Judit megküzdött a mellrákkal, amit egy májbetegség követett

diagnózis mellrák orvos májbetegség rák Halász Judit gyógyulás kezelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokáig nem beszélt róla, de ma már a kamerák előtt is elmondja Halász Judit: megküzdött a mellrákkal. Ezt egy májbetegség követte, melyet szintén sikerült átvészelnie. Most gyógyulásáról mesélt. 

„Azt hittem, hogy 21. század nem akar engem befogadni. Volt egy melldaganatom, és sokáig nem is akartam róla beszélni” – mondta a Mokka stábjának Halász Judit színésznő. Hozzátette: most már azért beszél róla, mert szeretné felhívni a nők figyelmét a szűrések fontosságára.

A kemoterápiától rosszullétek kínozták, félt attól, hogy mi lesz vele. „Kétségbeesés volt bennem, ijedtség volt bennem. Azt hittem, hogy ez egy halálos betegség” – emlékezett vissza a színésznő, aki dalaival ma már a gyerekek kedvence. A mellrákot egy májbetegség követte. Kezdetben nem voltak fájdalmai, ám egy síeléskor ez megváltozott.

„Következő nap már olyan gyenge voltam, hogy alig tudtam a lábamra állni” – fogalmazott Halász Judit. Egy időre lemondta a munkáit, három év alatt gyógyult fel. „Hinni kell abban, hogy túl lehet tenni magát az embernek ezen, hogy meg lehet gyógyulni, csak hinni kell valamiben, valakiben” – szögezte le a színésznő.

Mennyit isznak a magyarok? Felmérés készült a folyadékbevitelünkrőlhttp://www.life.hu/drlife/20190312-mennyit-isznak-a-magyarok-felmeres-keszult-a-folyadekbevitelunkrol.htmlOrszágos kutatásban vizsgálták a hazai fogyasztók folyadékbevitellel kapcsolatos szokásait és ismereteit: a többségük a szükségesnél kevesebbet iszik, habár tudja, hogy mennyit kellene. Dr. LifeOrigoSzuperhősként ábrázolja könyveiben halálos beteg kisfiát az édesapahttp://www.life.hu/drlife/20190311-szuperhoskent-abrazolja-konyveiben-halalos-beteg-kisfiat-az-edesapa.htmlEgy édesapa szuperhősként ábrázolja halálos beteg kisfiát a könyveiben. Dr. LifeOrigoSas József felesége elmondta, hogy van most a férjehttp://www.life.hu/drlife/20190311-sas-jozsef-felesege-elmondta-hogy-van-most-ferje.htmlThaiföldi nyaralásán lett rosszul Sas József humorista. A művész felesége most férje állapotáról nyilatkozott. Dr. Life--Elefántlábúnak csúfolják, mégis szépségversenyt nyert a lányhttp://www.life.hu/drlife/20190311-elefantlabunak-csufoljak-megis-szepsegversenyt-nyert-a-lany.htmlNyiroködémája miatt hatalmasra duzzadt az egyik lába Amynek, ő azonban nem adta fel, így is megvalósította régi vágyát: szépségkirálynő lett és rendszeresen eljár sportolni. Dr. Life--Mentális problémáiról vallott közösségi oldalán Justin Bieberhttp://www.life.hu/drlife/20190311-mentalis-problemairol-vallott-kozossegi-oldalan-justin-bieber.htmlJustin Bieber őszintén vallott mentális problémáiról a közösségi oldalán. Dr. Life--Vashiány – te is szenvedsz tőle?http://www.life.hu/drlife/20190307-vashiany-tunetei-kialakulasa-kezelese.htmlA vashiány manapság már-már népbetegségnek számít, a helytelen táplálkozás és egészségtelen életmód okán a lakosság több mint felét érinti. De hogyan veheted észre, hogy baj van, és mit tehetsz ellene? Ennek jártunk utána. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.