Szívbeteg babákon segít a családszervezetek adventi jótékonysági vására

Forrás: TV2 -
inkubátor kisbaba Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szívbeteg újszülött Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyedik alkalommal szervezte meg a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) családszervezetekkel közösen vasárnap Budapesten hagyományos adventi jótékonysági vásárát, amellyel idén a szívbeteg kisbabákat támogatják.

Ezen a vásáron nem a fogyasztásról szól a látogatók jelenléte, hanem a segítésen - hangsúlyozta a rendezvény megnyitóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Hozzátette, a Ficsak adventi vásárával évről évre a legelesettebbeknek tudnak segíteni.

Az első adventi vasárnap a hit jegyében telik, ahogy a gyermekvállalás is a jövőbe vetett hitről szól - emelte ki Novák Katalin. Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta: a csatlakozó családszervezetek tagjai hónapok óta készültek a rendezvényre, a szívük-lelkük benne van ezekben a finomságokban, kézműves termékekben.

Király Viktor is segít a szívbeteg babákon Forrás: TV2

Ismét igazi összefogás jött létre advent első vasárnapján, több tucat családszervezet és cég csatlakozott a kezdeményezéshez - közölte.

Király Nóra ismertetése szerint idei céljuk, hogy az Okkal dobban Alapítványon keresztül a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja számára operatív nyitott inkubátort vásároljanak, amely a kritikus állapotú újszülöttek ellátásához nélkülözhetetlen.

Ennek érdekében idén online kampányt is indítottak, amellyel eddig kétmillió forint gyűlt össze, így a vásár bevételével együtt remélhetőleg két nyitott inkubátort is beszerezhetnek majd - számolt be Király Nóra. Tordas Dániel gyermekorvos, az Okkal dobban Alapítvány képviselője kiemelte, hogy Magyarországon 18-20 ezer szívbeteg gyermek él, és évente 1000 újszülött születik valamilyen szívbetegséggel, ezért nagy segítség számukra a kezdeményezés.

Buranits Ildikó, a MOM Sport ügyvezető igazgatója elmondta, hogy támogatóként eddig is részt vettek a kezdeményezésben, most pedig örömmel biztosítanak helyszínt ingyenesen az adventi vásárnak.

A köszöntők után a vásárra kilátogató családok Ringató koncerten vehetnek részt, majd fellép az Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa és Király Viktor is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.