VV Kinga elmesélte hallássérült kisfia kálváriáját: "Büszke vagyok az én bátor, erős és okos fiamra"

hallássérült gyermekvállalás siket gyermek vallomás VV Kinga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kinga kisfiáról már csecsemőkorában kiderült, hogy súlyos hallássérült, azonban az anyuka mindent megtett annak érdekében, hogy Beni egyszer hallja majd az ő hangját.

A ValóVilág 5. egykori versenyzője 2018-ban adott életet kisfiának, Benettnek. Kinga régóta vágyott az anyaságra, azonban boldogságukat kissé beárnyékolta, mikor kiderült, hogy Beni súlyos hallássérült.

Másfél év kőkemény megpróbáltatás után most úgy tűnik, a kisfiúval minden rendben, ugyanis hála a cochleáris implantátumoknak, Benett hall! A boldog édesanya a közösségi oldalán osztotta meg a történetüket.

"A kisfiam és az Ő cochleáris implantátumai. Napok óta igyekszem összeszedni a gondolataimat és nem tudom hol is kezdjem. A legelején, hogy min is mentünk keresztül az elmúlt 1.5 évben? Vagy csak meséljek azokról a csoda emberekről, szakemberekről, orvosokról, akikkel ezalatt az út alatt találkoztunk?

1.5 évvel ezelőtt, amikor megszületett Beni, a csecsemőkori hallásszűrésen kiderült, hogy súlyos hallássérült. A siketséggel határos mindkét fülecskéjén a hallássérülés.

Nagyon hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartunk. December 4.-én a Pécsi Fül-Orr-Gégészeti Klinikán megműtötték Benit, mindkét fülébe cochlearis implantatumot kapott. Így az én siket Kisfiamból rengeteg munkával halló kisgyermek lett... Próbálom megkeresni azt a szót, ami összefoglalná, hogy mennyire végtelenül büszke vagyok az én bátor, erős és okos Kisfiamra, aki pici kora ellenére rengeteg mindenen ment keresztül. Valószínűleg soha nem is találom meg... Viszont

szeretném elmondani, elmesélni és megmutatni ezt a kis csodaszerkezetet, amit innentől kezdve viselni fog Beni élete végéig. Hogy ismerjétek Ti is, hogy meséljetek a gyermekeiteknek.. Beni, ezzel hall.

Ez a mi csodánk. A cochlearis implantatum."

A büszke anyuka azért osztotta meg történetüket, hogy sorstársainak is segítsen.

"Azt gondolom, hogy én csak teszem a dolgomat, hiszen szülőként ez a feladatom, de ezek a gyerekek, akik ezen mennek át, na ők az igazi hősök. Sokáig gondolkodtam, mit és hogyan meséljek erről, de hiszem, hogy sokaknak segíthetek azzal, hogy megismerik ezt a szerkezetet és a csodáját"- mondta a Blikknek Kinga.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.