Így biciklizik SMA-1 baby Zente: hatalmas a változás

SMA1 Zente
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az SMA1-beteg fiúcska, Zente rengeteget fejlődött az elmúlt hónapokban, édesanyja pedig ezt pontosan dokumentálja, és meg is mutatja a követőinek. A kisfiú ezúttal speciális biciklit kapott. 

"Elkészült ma két nagyon fontos eszköz melyektől ismét sok fejlődést remélünk" - írta a Facebookon Zente édesanyja, az első egy bicikli, a másik pedig egy állító szerkezet.

"Mint látjátok a lába rögzítve van a pedálhoz. Amikor toljuk, akkor forog a pedál és mozgatja Zente lábát. Tehát még nem egyedül teker viszont rövidke ideig már képes önerőből is hajtani aminek szívből örülünk! Ez napról napra jobb lesz! A kormányzás egyelőre, még nem az erősség, de mivel ez volt az első utunk van remény!" - olvasható.

"A másik az állító szerkezet, melyben Zenti passzívan áll. Ez nagyon jót tesz a keringésének is többek között. Persze ebbe is beleteszi a saját kis erejét, de mint azt a korábbi videóban is láttátok egyedül még csak nagyon rövid ideig tud állni. Ebben a szerkezetben viszont napi 1-2 órát is. Szokatlan neki keresi az egyensúlyt. Egyébként nekem erről Forrest Gump jut eszembe. Viszont csak egy dologban szeretném ha hasonlítana rá... tudjátok... Fuss Forrest! Talán egyszer Zentinek is sikerül. Azt sem bánom, ha szakálat növeszt és végigszalad az egész világon!" - írja Zente édesanyja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.