Stroke – a néma és fájdalommentes gyilkos

Forrás: Shutterstock -
agyi infarktus gutaütés stroke agyi érkatasztrófa magazin egészség szélütés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akut agyi érkatasztrófa, ez a stroke, amely az agyműködés vérellátási zavara által okozott megbetegedés. Ha gyanús tüneteket észlelünk, azonnal mentőt kell hívni, hogy elkerülhető legyen a maradandó károsodás – tudhattuk meg a Semmelweis Egyetem tájékoztatójából.

Mi okozza?

A stroke hátterében leggyakrabban egy érfalról leszakadó vérrög áll, amely elzárja a véráramlást. A köznyelvben szélütésnek, gutaütésnek is nevezett tünetegyüttes kialakulásában nagy szerepet játszhat az elhízás, a dohányzás és a mozgásszegény életmód, de az olyan, már fennálló betegségek is, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség és a különféle szívbetegségek.

Tünetei

A szélütés általában hirtelen jelentkezik, ráadásul fájdalommentes, mégis lehet egyfajta előszele, méghozzá a rövid ideig tartó, átmeneti agyi keringészavar, amelyet néhány percig tartó látás- és beszédkiesés, esetleg végtagzsibbadás jelez. Ezeket a tüneteket, azonban általában nem veszik komolyan az érintettek, így a megfelelő kezelés hiányában stroke léphet fel.

A stroke jellegzetes tünetei közé tartozik a váratlanul jelentkező, féloldalas bénulás, végtaggyengeség vagy zsibbadás, a száj egyik sarkának lebiggyedése, beszédzavar, a látás elvesztése az egyik szemre és az érintett végtag érzéketlenné válása.

A stroke előszele átmeneti agyi keringészavar, amelyet néhány percig tartó látás- és beszédkiesés, esetleg végtagzsibbadás jelez Forrás: Shutterstock

Az agyi érkatasztrófa áldozatai sokszor nem tudják elmondani mi történt velük,

ennek oka lehet, hogy egyszerűen nem tudnak beszélni, de az is előfordulhat, hogy az agynak éppen az a területe sérül, amely a betegségtudatért felelős, így azt sem veszik észre, ha a fél oldaluk lebénul.
A helyzetet fokozza, hogy a tüneteket az esetek egyötödében ébredés után észlelik a betegek, ebben az esetben azonban nem lehet tudni, hogy az éjszaka során mikor alakult ki a stroke.

Következményei

Az akut agyi érkatasztrófát elszenvedett és időben nem kezelt betegek egy része később

nem tud aktív életet élni vagy dolgozni, sőt akadnak olyanok is, akik tartós ápolásra szorulnak a stroke után.

A teljes gyógyuláshoz elengedhetetlen, hogy a beteg néhány órán belül megkapja a szakszerű kezelést, amely általában egy intravénás vérrögoldó infúzió bekötését jelenti. Ezért is fontos, hogy ha ébredés után jelentkeznek a panaszok, azonnal mentőt kell hívni. Amennyiben a tüneteket követő négy, négy és fél órában nem kap a beteg infúziót, katéteres vérrög eltávolításra kerülhet sor, ám ez az eljárás is csak a tünetek észlelését követő hat órában végezhető el. Így valóban

a legfontosabb tényező a stroke esetében az idő!


A stroke nem az idősebb korosztály betegsége, sok esetben középkorúak, sőt kifejezetten fiatalok is áldozatául esnek a néma, fájdalommentes gyilkosnak. Figyeljünk, és ha úgy gondoljuk, hogy a stroke jeleit észleljük, azonnal hívjunk orvost! Életet menthet!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.